Színház

Gender a manézsban

Sean O’Casey – Horváth János Antal: A kezdet/vége

Kritika

A férfi és női szerepkör átalakulása lerágott csont, olyannyira, hogy a nemek szerepkörének egyik legmeghatározóbb új kihívása az, hogy újra és újra meg kell hallgatnunk az átalakulásukról szóló históriát. Nagyon nehéz olyan irányból közelíteni meg a témát, amely (legalább az egyik nemnél) ne szemforgatásba vagy köldöknézegetésbe torkollna.

Ravasz megoldásnak tűnik Sean O’Casey darabját újragondolni, mert az – mondhatni, megelőzve a korát – meglehetősen feminista üzenetet hordoz, amelyet a korunkra vetítve pont arra juthatunk, hogy akkora változás azért nem történt: a férfi régen is a teremtés töviskoronájaként nyomta a nő fejét, csak ezt 1937-ben még merésznek számított megjegyezni, ma meg már kötelező. A darab egy vidéki házaspár életébe enged betekintést, akik összevesznek azon, melyikük feladatai a nehezebbek, majd míg az asszony bizonyításképpen kimegy a földekre dolgozni, a férj és jó barátja házimunka gyanánt leamortizálják a lakást. Horváth János Antal ennek az alapszituációnak a nyomán rajzolta körbe a nemeket, az eredeti darabtól és olykor a józan észtől is jócskán eltávolodva – végre.

A nő áldozatot hoz, kapál, szül (néha egyszerre), éles eszű, érett és erkölcsös. A férfi pedig, a Szex és New Yorktól kezdve a gyógyszerreklámokon át a Peppa malacig többnyire egy inkompetens, felelőtlen, gyerekes kolonc a nyakán. Ki-ki a saját tapasztalatai szerint eldöntheti, hogy ez hiteles reprezentáció-e, vagy inkább a popkultúra profittermelő vezeklése a hímsovinizmus után most épp a nőuralom kulcsszóra kattintó társadalom előtt. Akárhogy is, minden alkotásra szükség van, amely finomítani tud egy szélsőséges világképet. A kezdet/vége hordozza az ehhez szükséges potenciált, de nagyon vékony a mezsgye, ahol sem hónaljszagú kiáltványba, sem a másik végletként fenyegető gendermosdatásba nem fordul egy ilyen ambíció. A kötéltáncot Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás hármasa háló nélkül kísérli meg, és mondhatjuk, hogy elsöprő sikert aratnak.

Luca három napon belül szülni fog, minden gondolata a kicsi és az érkezéséig hátralévő tennivalók körül forog. A lámpát meg kell javítani, a babaágyat össze kell rakni, és persze kell egy jó orrszi-porszi. Szerencséjére ott van Péter, aki tettre készen várja a feladatokat – amint végzett a telefonozgatással, a videójátékkal és főleg Móric barátjával való végtelenített ökörködéssel. Luca megelégeli, hogy mindent egyedül kell csinálnia, és kicsit magára hagyja a párját, arra számítva, hogy az egyszeriben felnő a feladathoz. De nem nő. Legalábbis nem ott melegében. Jókora tortúrán kell átmennie a krisztusi korban lévő fiúnak, hogy férfi és főleg családapa válhasson belőle, nagy kihívás ez, még baráti segítséggel is – főleg baráti segítséggel. A nagyra nőtt Pat és Mat (Kétbalkezesek) párosa viszont változatos őrültségekkel, betétekkel és mutatványokkal még a fájó megkomolyodást is szórakoztatóvá tudja tenni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.