Színház

Gender a manézsban

Sean O’Casey – Horváth János Antal: A kezdet/vége

Kritika

A férfi és női szerepkör átalakulása lerágott csont, olyannyira, hogy a nemek szerepkörének egyik legmeghatározóbb új kihívása az, hogy újra és újra meg kell hallgatnunk az átalakulásukról szóló históriát. Nagyon nehéz olyan irányból közelíteni meg a témát, amely (legalább az egyik nemnél) ne szemforgatásba vagy köldöknézegetésbe torkollna.

Ravasz megoldásnak tűnik Sean O’Casey darabját újragondolni, mert az – mondhatni, megelőzve a korát – meglehetősen feminista üzenetet hordoz, amelyet a korunkra vetítve pont arra juthatunk, hogy akkora változás azért nem történt: a férfi régen is a teremtés töviskoronájaként nyomta a nő fejét, csak ezt 1937-ben még merésznek számított megjegyezni, ma meg már kötelező. A darab egy vidéki házaspár életébe enged betekintést, akik összevesznek azon, melyikük feladatai a nehezebbek, majd míg az asszony bizonyításképpen kimegy a földekre dolgozni, a férj és jó barátja házimunka gyanánt leamortizálják a lakást. Horváth János Antal ennek az alapszituációnak a nyomán rajzolta körbe a nemeket, az eredeti darabtól és olykor a józan észtől is jócskán eltávolodva – végre.

A nő áldozatot hoz, kapál, szül (néha egyszerre), éles eszű, érett és erkölcsös. A férfi pedig, a Szex és New Yorktól kezdve a gyógyszerreklámokon át a Peppa malacig többnyire egy inkompetens, felelőtlen, gyerekes kolonc a nyakán. Ki-ki a saját tapasztalatai szerint eldöntheti, hogy ez hiteles reprezentáció-e, vagy inkább a popkultúra profittermelő vezeklése a hímsovinizmus után most épp a nőuralom kulcsszóra kattintó társadalom előtt. Akárhogy is, minden alkotásra szükség van, amely finomítani tud egy szélsőséges világképet. A kezdet/vége hordozza az ehhez szükséges potenciált, de nagyon vékony a mezsgye, ahol sem hónaljszagú kiáltványba, sem a másik végletként fenyegető gendermosdatásba nem fordul egy ilyen ambíció. A kötéltáncot Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás hármasa háló nélkül kísérli meg, és mondhatjuk, hogy elsöprő sikert aratnak.

Luca három napon belül szülni fog, minden gondolata a kicsi és az érkezéséig hátralévő tennivalók körül forog. A lámpát meg kell javítani, a babaágyat össze kell rakni, és persze kell egy jó orrszi-porszi. Szerencséjére ott van Péter, aki tettre készen várja a feladatokat – amint végzett a telefonozgatással, a videójátékkal és főleg Móric barátjával való végtelenített ökörködéssel. Luca megelégeli, hogy mindent egyedül kell csinálnia, és kicsit magára hagyja a párját, arra számítva, hogy az egyszeriben felnő a feladathoz. De nem nő. Legalábbis nem ott melegében. Jókora tortúrán kell átmennie a krisztusi korban lévő fiúnak, hogy férfi és főleg családapa válhasson belőle, nagy kihívás ez, még baráti segítséggel is – főleg baráti segítséggel. A nagyra nőtt Pat és Mat (Kétbalkezesek) párosa viszont változatos őrültségekkel, betétekkel és mutatványokkal még a fájó megkomolyodást is szórakoztatóvá tudja tenni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.