Film

A varacsk alatt

Jane Campion: A kutya karmai közt

Kritika

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

Sokaknak talán mély, nehezen megközelíthető hősnőiről emlékezetes (ahogy ez már lenni szokott női filmrendezők esetében), de Campion fáradhatatlan és avatott ismerője a férfiaknak (és pózaiknak) is. Különösen annak a mérgező fajtának, amelyik megnyomorítja saját magát és a környezetét is, de a rejtegetett érzékenységűnek, sebzettnek és megalázottnak is, amelyet csak a legintimebb helyzetekben szabad megmutatni. A kutya karmai közt talán a legszélesebb skáláról vonultatja fel Campion komplex férfialakjait és az ő maszkjaikat. A nőknek alig marad hely ebben a bűzös, zsarnoki férfimikrokozmoszban…

Két nagyon eltérő jellemű fivért követünk 1925-ben, Montanában. George Burbank (Jesse Plemons) szelíd és egyszerű, szinte piperkőcnek tűnik a mosdatlan, kérges Phil Burbank (Benedict Cumberbatch) mellett. Phil tulajdonképpen egy élő fosszília: egész lényével a vadnyugat letűnt korát és értékeit igyekszik megtestesíteni, ebbe kapaszkodik. Úgy él saját mocskában, állataival és hasonlóan durva segédei között, mintha nem egy vagyonos földbirtokos volna házvezetőnővel és tágas szalonnal. Amikor testvére feleségül vesz egy szerény, özvegy kocsmárosnőt (Kirsten Dunst) és magához veszi annak hallgatag, félszeg fiát (Kodi Smit-McPhee) átrendeződnek a Burbank ház despotikus, megfélemlítésen alapuló viszonyai. Phil új áldozata a lágy, halk szavú Pete lesz, akinek érzékenysége már önmagában merénylet a cowboy zajos, varacskos macsósága ellen. A férfi uralma alatt ki-ki saját vérmérséklete szerint igazodik: George igyekszik kitérni, Rose az ivásba menekül, Pete pedig csendben figyel, miközben állato­kat boncolgat szobájában, orvosi tanulmá­nyai­ra készülve. Mindenkit meglep, amikor Phil hirtelen szárnyai alá veszi a fiút – lovagolni tanítja és lasszót fon neki –, miközben egyre zavarosabbá válik, hogy ki hálóz be kit.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.