Film

A varacsk alatt

Jane Campion: A kutya karmai közt

Kritika

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

Sokaknak talán mély, nehezen megközelíthető hősnőiről emlékezetes (ahogy ez már lenni szokott női filmrendezők esetében), de Campion fáradhatatlan és avatott ismerője a férfiaknak (és pózaiknak) is. Különösen annak a mérgező fajtának, amelyik megnyomorítja saját magát és a környezetét is, de a rejtegetett érzékenységűnek, sebzettnek és megalázottnak is, amelyet csak a legintimebb helyzetekben szabad megmutatni. A kutya karmai közt talán a legszélesebb skáláról vonultatja fel Campion komplex férfialakjait és az ő maszkjaikat. A nőknek alig marad hely ebben a bűzös, zsarnoki férfimikrokozmoszban…

Két nagyon eltérő jellemű fivért követünk 1925-ben, Montanában. George Burbank (Jesse Plemons) szelíd és egyszerű, szinte piperkőcnek tűnik a mosdatlan, kérges Phil Burbank (Benedict Cumberbatch) mellett. Phil tulajdonképpen egy élő fosszília: egész lényével a vadnyugat letűnt korát és értékeit igyekszik megtestesíteni, ebbe kapaszkodik. Úgy él saját mocskában, állataival és hasonlóan durva segédei között, mintha nem egy vagyonos földbirtokos volna házvezetőnővel és tágas szalonnal. Amikor testvére feleségül vesz egy szerény, özvegy kocsmárosnőt (Kirsten Dunst) és magához veszi annak hallgatag, félszeg fiát (Kodi Smit-McPhee) átrendeződnek a Burbank ház despotikus, megfélemlítésen alapuló viszonyai. Phil új áldozata a lágy, halk szavú Pete lesz, akinek érzékenysége már önmagában merénylet a cowboy zajos, varacskos macsósága ellen. A férfi uralma alatt ki-ki saját vérmérséklete szerint igazodik: George igyekszik kitérni, Rose az ivásba menekül, Pete pedig csendben figyel, miközben állato­kat boncolgat szobájában, orvosi tanulmá­nyai­ra készülve. Mindenkit meglep, amikor Phil hirtelen szárnyai alá veszi a fiút – lovagolni tanítja és lasszót fon neki –, miközben egyre zavarosabbá válik, hogy ki hálóz be kit.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.