Kiállítás

A városarcheológus ravatalánál

LUGO: Á.R.A.M.L.Á.S

Kritika

A kiállítás Lugosi Lugo László személyes Budapest-fotográfiái köré épül, és egyik nagy érdeme az, hogy azt is megérinti, aki keveset tud a szamizdatról, vagy akinek a rendszerváltás előtti avantgárd végtelen távolságból ködlik csupán.

Azt is megragadja, aki esetleg magáról Lugóról sem hallott azelőtt. A Templomtérben Kurdy Fehér János koncepciója alapján megvalósult tárlat önmagát adja (el): installációként, önálló műként és alanyának munkásságát bemutató kiállításként egyaránt működik. Átlagos Budapest-rajongók éppúgy élvezik, mint a korszak bennfentesei.

„…van nekünk itt ez a Lugo az ő szemével, amely néz. Újra meg újra megnézi nekünk Budapestet”, írta Esterházy Péter. Valóban nem mindennapi tekintet ez. Lugosi Lugo László személyes Budapest-archívumából mintegy 1200 kép vetül tematikus sorozatokban a falra. A zsidó Budapest, a graffitik, rozsdazónák, művészportrék, a betonszörnyek, neonreklámok és társaik mind egy-egy szubjektív nézőpontot kínálnak a nagyvárosi Hydra ezer csápja között vergődő valóság feltérképezésére. A kortárs archívum pillanatképei mellett az apszisban megjelenik a múlt is: Lugo tíz éven át filológiai pontossággal kutatta a 19. és 20. század fordulóján nagyvárossá váló Budapest legendás megörökítőjének, Klösz Györgynek a munkásságát. Újrafotózta Klösz látképeit, néha nagy nehézségek árán sikerült csak az eredeti nézőpontot reprodukálnia, hiszen a város időközben beépült. Az eredményt két vaskos kötetben publikálta. (Lugo idővel aztán autentikusabbnak is tekintette albumokban megjelentetni a fotóit a kiállítóterek helyett.) Az apszisban kiállított képpárok további városok hasonló felfedezésére inspirálták. Bár Lugo a rendszerváltás után egyre inkább az építészeti fotó felé fordult, témaválasztása mutatja, mi izgatta a holt anyag megörökítésében – az élet, amely létrehozta azt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.