Azt is megragadja, aki esetleg magáról Lugóról sem hallott azelőtt. A Templomtérben Kurdy Fehér János koncepciója alapján megvalósult tárlat önmagát adja (el): installációként, önálló műként és alanyának munkásságát bemutató kiállításként egyaránt működik. Átlagos Budapest-rajongók éppúgy élvezik, mint a korszak bennfentesei.
„…van nekünk itt ez a Lugo az ő szemével, amely néz. Újra meg újra megnézi nekünk Budapestet”, írta Esterházy Péter. Valóban nem mindennapi tekintet ez. Lugosi Lugo László személyes Budapest-archívumából mintegy 1200 kép vetül tematikus sorozatokban a falra. A zsidó Budapest, a graffitik, rozsdazónák, művészportrék, a betonszörnyek, neonreklámok és társaik mind egy-egy szubjektív nézőpontot kínálnak a nagyvárosi Hydra ezer csápja között vergődő valóság feltérképezésére. A kortárs archívum pillanatképei mellett az apszisban megjelenik a múlt is: Lugo tíz éven át filológiai pontossággal kutatta a 19. és 20. század fordulóján nagyvárossá váló Budapest legendás megörökítőjének, Klösz Györgynek a munkásságát. Újrafotózta Klösz látképeit, néha nagy nehézségek árán sikerült csak az eredeti nézőpontot reprodukálnia, hiszen a város időközben beépült. Az eredményt két vaskos kötetben publikálta. (Lugo idővel aztán autentikusabbnak is tekintette albumokban megjelentetni a fotóit a kiállítóterek helyett.) Az apszisban kiállított képpárok további városok hasonló felfedezésére inspirálták. Bár Lugo a rendszerváltás után egyre inkább az építészeti fotó felé fordult, témaválasztása mutatja, mi izgatta a holt anyag megörökítésében – az élet, amely létrehozta azt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
