Könyv

Ha tízig számolok

Claudia Durastanti: Ismerős idegenek

  • Pálos György
  • 2024. október 16.

Kritika

A szerző az Egyesült Államokban született dél-olaszországi kivándorlók unokájaként, siket szülőktől. S bár úgy tűnt, hogy a második emigrációs generáció is talajt fog Brooklyn környékén, a Durastanti szülők válása után a 6 éves Claudiát visszaviszik az óhazába, Basilicatába, ahol olaszul kezdi meg a tanulmányait.

 A nyelveket és az országokat felnőttkorában is folyamatosan váltogatja, hol Rómában, hol Kalkuttában, Londonban vagy éppen New York környékén folytat tanulmányokat vagy talál munkát. Durastanti az olaszt és az angolt is anyanyelvi szinten birtokolja, írói munkássága mellett fordítóként is dolgozik, ám annak, hogy regényt olaszul, recenziót vagy tudományos szöveget pedig angolul ír, lelki okai vannak.

Az Ismerős idegenek (La Straniera) 2019-ben jelent meg. A cím a szó szerinti fordításban Az idegen nő lenne. Durastanti egyes szám első személyben vág bele a család, s azon belül a saját történetébe, a dédszülőktől napjainkig. A személyes hangnem igen éles, néhol szinte kíméletlen éleslátással párosul, sem érzelgős szeretetroham, sem hamis nosztalgia nem ül rá a történetfoszlányokra, amelyek első ránézésre nem is feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz.

A szerző meghatározása szerint alakváltó műfajú a szöveg: az önéletírástól a család­regényes passzusokon, illetve a személyes naplórészleteken át egészen egyes tudományos kérdések kifejtéséig terjed a spektrum. Olyan írásmű, mint a korábbi naplói, ahol minden valódi, s egyben fikció is.

A könyv végére a körkörösen szerkesztett, néhol töredékes történet- és asszociációcunami mögül előbukkan egy nagy írásmű kontúrja. A legelső rövid fejezet a Mitológia címet kapta, mivel a családi emlékezet bővelkedik mitologikus elemekben, amelyeknek nem is érdemes a valóságtartalmát kutatni. A szülők megismerkedéséről sem létezik „hivatalos” verzió, mindenki a saját szemszögéből emlékezik.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Festett malaszt

Alá vagy fölé becsüljük-e a művészet erejét? Képes-e megváltoztatni minket? Woody Allen legújabb színdarabja meglehetősen szélsőséges körülmények között keresi a valódi értékeket, Raffaello Szűz Máriát ábrázoló festményét vetve az 1930-as évek Brooklynjának tenyeres-talpas gengszterei elé.

Valóra vált álom

Kilenc évvel ezelőtt egy álom uralta Tarlós István sajtótájékoztatóját. Az akkori főpolgármester szerint a csepeli HÉV helyett villamosokat kellett volna forgalomba állítani. Tarlós azt mondta, hogy ezek a villamosok majd a Nagykörútra kanyarodnak reá, hogy a 6-os nyomába eredjenek, ám sem a költségekről, sem a határidőről nem ejtett szót.

Vakvágányon

Most, hogy a magyar gazdaság romlásával, az állam diszfunkcionális működésének szaporodó jeleivel, az életszínvonal immár elhazudhatatlan süllyedésével, a nemzetközi térvesztés nyilvánvalóvá válásával a valóság mind többször betüremkedik abba a párhuzamos univerzumba, amelyet másfél-két évtizede építget az orbáni propaganda – és amely világban minden, de tényleg minden Orbán Viktor körül forog, és minden, de tényleg minden jó Orbán Viktor politikusi zsenialitásának és tévedhetetlenségének az eredménye –, a miniszterelnök és a környezete mind többször hivatkozik a valóságra.

És tessék sűrűn imádkozni is!

Ott áll az az ember Európa színe előtt, és kiabál kígyót-békát a többiekre. Dühös, felháborodott, üldözöttnek tünteti fel magát. Kapkod és gesztikulál. Bántják a magyart, tódítja.

„Iránban ma mély korrupciós és legitimációs válság van”

  • Orosz Ildikó

A Károli Gáspár Református Egyetem docensével, Irán-szakértővel beszélgettünk a pattanásig feszült közel-keleti konfliktusról, a reformista kormány és a vallási vezetés belviszályáról, a nagyhatalmakkal való viszonyról, elnyomott nemzeti érzésről, és persze a magyar szálról.

A világ legeslegjobb dolga

Békés Márton, aki a szélsőjobbról felszippantott lázadóból időközben a magát szélsőjobb­oldalivá formáló egykori „cent­rális” erőtér kultúrkampfjának zászló-, pontosabban Molotov-koktél-vivője lett (vö. Békés Márton: Gerillaháború, KKETTK Alapítvány, 2017), szeptember elején újabb kultúrpolitikai esszét bocsátott közre.

„Néhány ágyat visszavittek”

Tejgyárban dolgozott, hogy el tudja végezni az egyetemet, közben a szegvári roma önkormányzatot vezette. Voltak kételyei annak idején, amikor romaként a Jobbik-lista befutó helyén képviselőjelölt lett. Úgy véli, a Fidesznek jó a cigányok nyomorban tartása, mert így kevés ígérettel is megszerezheti a szavazatukat.

„Szerettük”

Akik kedvelték Bese Gergő plébánost Dunavecsén, undorítónak tartják, ahogyan a politikusok kihátráltak mögüle. Templomba járó emberek tűnődnek most azon, hogy talán tényleg senkire nem tartozik egy ember nemi élete. A kétszínűségen nem gondolkodnak el.

 

Áramvonalasítanák

Az utóbbi öt évben háromszor átnevezett egykori akadémiai kutatóhálózatban dolgozók továbbra sem nyugodhatnak meg: a hálózat NER-közeli vezetése és Hankó Balázs kultuszminiszter hol vállvetve, hol egymással is vitatkozva próbálná átalakítani a struktúrát a még Palkovics László kijelölte irányba.

Terepszemle

Budapesten több ezer százévesnél régebbi ház, s bennük vagy százezer lakás van. Mit lehet kezdeni ezekkel az épületekkel? Milyen felelősségük van a társas­házaknak, tulajdonosoknak és a jogalkotásnak?

Callas szíve

Modellként kezdte a pályáját, ám Giuseppe Tornatore Maléna című filmje óta az amerikai és a francia filmipart is meghódította. A hatvanadik születésnapját ünneplő Belluccival a San Sebastián-i filmfesztiválon beszélgettünk Maria Callasról, és az újdonságnak számító produceri és színpadi munkáiról.