Könyv

Ha tízig számolok

Claudia Durastanti: Ismerős idegenek

  • Pálos György
  • 2024. október 16.

Kritika

A szerző az Egyesült Államokban született dél-olaszországi kivándorlók unokájaként, siket szülőktől. S bár úgy tűnt, hogy a második emigrációs generáció is talajt fog Brooklyn környékén, a Durastanti szülők válása után a 6 éves Claudiát visszaviszik az óhazába, Basilicatába, ahol olaszul kezdi meg a tanulmányait.

 A nyelveket és az országokat felnőttkorában is folyamatosan váltogatja, hol Rómában, hol Kalkuttában, Londonban vagy éppen New York környékén folytat tanulmányokat vagy talál munkát. Durastanti az olaszt és az angolt is anyanyelvi szinten birtokolja, írói munkássága mellett fordítóként is dolgozik, ám annak, hogy regényt olaszul, recenziót vagy tudományos szöveget pedig angolul ír, lelki okai vannak.

Az Ismerős idegenek (La Straniera) 2019-ben jelent meg. A cím a szó szerinti fordításban Az idegen nő lenne. Durastanti egyes szám első személyben vág bele a család, s azon belül a saját történetébe, a dédszülőktől napjainkig. A személyes hangnem igen éles, néhol szinte kíméletlen éleslátással párosul, sem érzelgős szeretetroham, sem hamis nosztalgia nem ül rá a történetfoszlányokra, amelyek első ránézésre nem is feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz.

A szerző meghatározása szerint alakváltó műfajú a szöveg: az önéletírástól a család­regényes passzusokon, illetve a személyes naplórészleteken át egészen egyes tudományos kérdések kifejtéséig terjed a spektrum. Olyan írásmű, mint a korábbi naplói, ahol minden valódi, s egyben fikció is.

A könyv végére a körkörösen szerkesztett, néhol töredékes történet- és asszociációcunami mögül előbukkan egy nagy írásmű kontúrja. A legelső rövid fejezet a Mitológia címet kapta, mivel a családi emlékezet bővelkedik mitologikus elemekben, amelyeknek nem is érdemes a valóságtartalmát kutatni. A szülők megismerkedéséről sem létezik „hivatalos” verzió, mindenki a saját szemszögéből emlékezik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.