Könyv

Ha tízig számolok

Claudia Durastanti: Ismerős idegenek

  • Pálos György
  • 2024. október 16.

Kritika

A szerző az Egyesült Államokban született dél-olaszországi kivándorlók unokájaként, siket szülőktől. S bár úgy tűnt, hogy a második emigrációs generáció is talajt fog Brooklyn környékén, a Durastanti szülők válása után a 6 éves Claudiát visszaviszik az óhazába, Basilicatába, ahol olaszul kezdi meg a tanulmányait.

 A nyelveket és az országokat felnőttkorában is folyamatosan váltogatja, hol Rómában, hol Kalkuttában, Londonban vagy éppen New York környékén folytat tanulmányokat vagy talál munkát. Durastanti az olaszt és az angolt is anyanyelvi szinten birtokolja, írói munkássága mellett fordítóként is dolgozik, ám annak, hogy regényt olaszul, recenziót vagy tudományos szöveget pedig angolul ír, lelki okai vannak.

Az Ismerős idegenek (La Straniera) 2019-ben jelent meg. A cím a szó szerinti fordításban Az idegen nő lenne. Durastanti egyes szám első személyben vág bele a család, s azon belül a saját történetébe, a dédszülőktől napjainkig. A személyes hangnem igen éles, néhol szinte kíméletlen éleslátással párosul, sem érzelgős szeretetroham, sem hamis nosztalgia nem ül rá a történetfoszlányokra, amelyek első ránézésre nem is feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz.

A szerző meghatározása szerint alakváltó műfajú a szöveg: az önéletírástól a család­regényes passzusokon, illetve a személyes naplórészleteken át egészen egyes tudományos kérdések kifejtéséig terjed a spektrum. Olyan írásmű, mint a korábbi naplói, ahol minden valódi, s egyben fikció is.

A könyv végére a körkörösen szerkesztett, néhol töredékes történet- és asszociációcunami mögül előbukkan egy nagy írásmű kontúrja. A legelső rövid fejezet a Mitológia címet kapta, mivel a családi emlékezet bővelkedik mitologikus elemekben, amelyeknek nem is érdemes a valóságtartalmát kutatni. A szülők megismerkedéséről sem létezik „hivatalos” verzió, mindenki a saját szemszögéből emlékezik.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.