Rádió

„Amiként kezdtem”

Az UNICEF podcastsorozata

Kritika

„A kiskori élményeknek meghatározó szerepe van személyiségünk fejlődésében, a magán- és szakmai életünk alakulásában. Az UNICEF Magyarország sikeres és elismert művészek, tudósok, köz­életi személyiségek emlékeinek bemutatásával, izgalmas és mély beszélgetésekkel helyezi fókuszba ennek a megismételhetetlen és felbecsülhetetlenül fontos idő­szaknak a tétjét.”

Ez a gyerekeket támogató legnagyobb szervezet, az UNICEF magyarországi tagozata által indított Így lettem című podcast (illetve videó-) sorozat alapvetése. És igen, gyerekkora végül is mindenkinek volt, kinek ilyen, kinek olyan, és tény, hogy meghatározza az egész életünket. Az ENSZ gyermekalapja ezúttal a pozitív példákon keresztül igyekszik megközelíteni a témát.

Technikailag sincs túlgondolva a dolog: az aktuális trendeknek megfelelően kettős platformon fut a sorozat: az anyagot hangos formában a Spotify-on, a videókat pedig a YouTube-on lehet elérni. Utóbbinak is nagyon letisztult a formája: egy-egy mikrofon, egy kérdező és egy kérdezett, díszletként némi növényi dekoráció.

A háttérben aligha anyagi megfontolások állnak, sokkal inkább a változó befogadói elvárások iránt táplált megfelelési vágy. Az új egyszerűség diadalmenete figyelhető meg ugyanis az elmúlt évek online médiatartalmaiban. Leváltak a díszletek, eltűntek az effektek, a bevágások, mindenféle blikkfang, és maradt a két, egymással beszélgető ember. A podcastverzió minderről a vizualitást is lehámozta, itt már csupán a puszta emberi hang marad, amelyet bárhová magunkkal vihetünk. Egyfelől üdítő ez a letisztultság, másfelől mégis hiányzik a rádió aranykorának technikai összetettsége, és a sokszínű műsorszerkezet is. De hát a rádió aranykorának vége van, a szigorúan szerkesztett, körültekintően összevágott, sok szűrőn át adásba kerülő anyagok a múlt ködébe vesznek, és épp a Spotify közelmúltbeli botrányai mutatják meg, hogy amiben járunk, az már valami nagyon más minőség.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.