Könyv

Asszonyok

Katarína Kucbelová: Főkötő

  • Balogh Magdolna
  • 2023. április 12.

Kritika

Egy Pozsonyban élő negyvenes nő (feleség és anya) elhatározza, hogy megtanul šumiaci főkötőt varrni és hímezni. E célból két éven át látogatja a nyolcvanéves Il’kát, a mesterség egyik utolsó képviselőjét, alkalmanként öt órát utazva Pozsonyból a Felső-Garam mente, Liptó, Gömör és a Szepesség határán fekvő faluba (magyar nevén Királyhegyaljára).

Annak ellenére teszi mindezt, hogy így vall: „Tőlem igazából idegen a folklór. Zavar az interpretációja, a túlértékeltsége és a meggyalázása, zavar, hogy kihasználja minden rezsim…” Az „instafolklór” helyett arra kíváncsi, milyen az „igazi” folklór, „ami a rárakódott rétegek alatt van”. Kezdettől fogva egyértelmű számára az is, hogy az általa elkészített főkötőt sohasem fogja feltenni, sőt, minél több készül el belőle, annál idegenebbnek találja. Tudja, hogy önmagát meg nem tagadva, íróként van jelen a folklórkísérletben, amelynek ily módon egyszerre alanya és részben tárgya is: „A végén csak egy főkötő meg egy könyv lesz.” A varrás és az írás kölcsönösen feltételezi egymást. „Ha nincs a főkötő, könyv sincs: hímzés nélkül nem tudnék írni.” Az eddigi pályáján négy sikeres verskötetet publikáló Kucbelovának ez az első prózakötete (a magyar olvasók csak néhány versét ismerhetik).

A főkötő miatt elinduló szerző utazásaiból önismereti és országismereti utazás lesz: Il’kával és a faluval (meg a falu tágabb környezetével) való találkozásai a szerző-elbeszélőt a maga számára is váratlan irányokba viszik-juttatják el. Vallomásosság, énkeresés és a szlovák irodalomban rendkívül ritka szociografikus megközelítés ötvöződik ebben a műfajilag heterogén kötetben, amely azonban összetettsége, sokrétűsége ellenére is egységesnek hat a szerzői elbeszélő kiegyensúlyozott, egyszerre reflexív és önreflexív stílusa miatt.

Az egyik legerősebb érzelmi töltetű történetszál a két nő között kibontakozó, fokozatosan elmélyülő kapcsolat, amely bepillantást enged a tátraalji asszony életébe (amivel persze rögtön kirajzolódik egy sajátos, fél évszázadot átfogó, küszködéssel teli női sorstörténet is az ötvenes évektől napjainkig): küszködés a beszolgáltatással, küszködés az anyóssal és a másik mennyel, egy szerelem nélkül kötött házasságban leélt élet. Az elbeszélésekből az is kiderül, hogy Il’ka olvasott, irodalomkedvelő asszony, aki a férje ellenkezése és tiltása ellenére amatőr színjátszóként rendszeresen fellépett tájelőadásokban, miközben a leghagyományosabb női szerepeit élte (családanyaként, feleségként, szövő- és hímzőasszonyként), és aki szinte mindent kibírt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.