Annak ellenére teszi mindezt, hogy így vall: „Tőlem igazából idegen a folklór. Zavar az interpretációja, a túlértékeltsége és a meggyalázása, zavar, hogy kihasználja minden rezsim…” Az „instafolklór” helyett arra kíváncsi, milyen az „igazi” folklór, „ami a rárakódott rétegek alatt van”. Kezdettől fogva egyértelmű számára az is, hogy az általa elkészített főkötőt sohasem fogja feltenni, sőt, minél több készül el belőle, annál idegenebbnek találja. Tudja, hogy önmagát meg nem tagadva, íróként van jelen a folklórkísérletben, amelynek ily módon egyszerre alanya és részben tárgya is: „A végén csak egy főkötő meg egy könyv lesz.” A varrás és az írás kölcsönösen feltételezi egymást. „Ha nincs a főkötő, könyv sincs: hímzés nélkül nem tudnék írni.” Az eddigi pályáján négy sikeres verskötetet publikáló Kucbelovának ez az első prózakötete (a magyar olvasók csak néhány versét ismerhetik).
A főkötő miatt elinduló szerző utazásaiból önismereti és országismereti utazás lesz: Il’kával és a faluval (meg a falu tágabb környezetével) való találkozásai a szerző-elbeszélőt a maga számára is váratlan irányokba viszik-juttatják el. Vallomásosság, énkeresés és a szlovák irodalomban rendkívül ritka szociografikus megközelítés ötvöződik ebben a műfajilag heterogén kötetben, amely azonban összetettsége, sokrétűsége ellenére is egységesnek hat a szerzői elbeszélő kiegyensúlyozott, egyszerre reflexív és önreflexív stílusa miatt.
Az egyik legerősebb érzelmi töltetű történetszál a két nő között kibontakozó, fokozatosan elmélyülő kapcsolat, amely bepillantást enged a tátraalji asszony életébe (amivel persze rögtön kirajzolódik egy sajátos, fél évszázadot átfogó, küszködéssel teli női sorstörténet is az ötvenes évektől napjainkig): küszködés a beszolgáltatással, küszködés az anyóssal és a másik mennyel, egy szerelem nélkül kötött házasságban leélt élet. Az elbeszélésekből az is kiderül, hogy Il’ka olvasott, irodalomkedvelő asszony, aki a férje ellenkezése és tiltása ellenére amatőr színjátszóként rendszeresen fellépett tájelőadásokban, miközben a leghagyományosabb női szerepeit élte (családanyaként, feleségként, szövő- és hímzőasszonyként), és aki szinte mindent kibírt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
