Színház

Kóválygó ködfoltok

Ványa bá

Kritika

Ódon udvarház szobabelsője, a lócán meglett ember pihen, fejét egy széthajtott újság takarja el. Kint süvít a szél. Nem is biztos, hogy süvít, de mi úgy érzékeljük a csehovi színteret, mint egy természeti elemektől védett szigetet. Persze azt is tudjuk, hogy a melankolikus hangulatú teázás (itt kávézás lesz) mellé drámát is kapunk. Ám először egy kis vizet: szódásüvegből arcra (Ványa báéra – Görög László), a házi vízgyűjtő aknából meg nyakra és főre (Ásztrov doktorra – Szabó Győző). Nyár van. Egy görögdinnye is előkerül.

Szerebrjakóv mindent elvett Ványától: előbb a húgát, majd annak halála után a szerelmét, Jelénát (Czakó Julianna), ahogy a vágyott tudományos pályát is a doktor teljesítette be ő helyette. Ványa számára (bár kívülről mindenkinek rég egyértelmű) csak akkor válik nyilvánvalóvá, hogy az életét más éli helyette, amikor mindenkinél betelne a pohár: el akarják adni a házát. A szereplők egyetlen percig sem boldogok, leszámítva egy-egy bevodkázott estét, amikor reménytelen vágyaikat néhány pillanatig elérhetőnek látják. Nem kell semmi világrengető tervre gondolni, ki-ki már azzal is megelégedne, ha elcsábíthatná a másikat: Ványa Jelénát, Szerebrjakóv lánya, Szónya (Martos Hanga) Ásztrov doktort, aki persze szintén Jelénáért bomlik. A boldogtalanságot kissé enyhíteni képes legbanálisabb célokat sem sikerül senkinek elérnie.

Az élet pusztítóan unalmas, de ha szerelmesek vagyunk, elviselhetetlen is – üzeni Csehov. Kelemen József rendező tisztán interpretálja az üzenetet, mégsem veszi el teljesen a reményt, hogy a jövő esetleg hordozza a beteljesülést. A drámai csúcspont szinte katarzis nélkül csap át az előadás elejét átlengő békebeli hangulatba. Minden megy tovább a maga útján: a csehovi szereplők mint „kóválygó ködfoltok” tovább élik a hétköznapibbnál is hétköznapibb életüket – s ez valahol megnyugtató. A teát sem hiányoljuk. Kelemen modernizálja a darabot, beleértve annak nyelvezetét is (Hamvai Kornél fordítása), mégsem vész el semmi az alapmű klasszikus bájából. Átérezzük a szereplők vívódását, a saját éle­tünkből is eszünkbe jut hasonló helyzet, mégsem tévesztjük szem elől a tágabb kontextust: a 19. századi vidéki Oroszország kilátástalanságát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.