Tuareg rock

Tamikrest

Kritika

Hamarosan Budapesten koncertezik az egyik legizgalmasabb hangzású afrikai rockzenekar, a Maliban alapított Tamikrest. Zenéjüket leginkább sivatagi bluesnak vagy tuareg rocknak (tishoumaren) szokták nevezni, amelyben a tradicionális afrikai ritmusok és dallamok nyugati rockzenével keverednek.

A sivatagi rock úttörője az 1979-ben alapított Tinariwen, amely inkább egy kollektíva, semmint egy klasszikus értelemben vett zenekar. Az állandóan változó tagságú Tinariwen híre a nyolcvanas években másolt kazetták segítségével terjedt a szaharai régióban, mostanra pedig a tuareg rockzene nemzetközi hírű nagyköveteivé váltak.

Tinariwen nélkül nem lett volna Tamikrest sem. A Tamikrest frontembere, Ousmane Ag Mossa a kilencvenes években gyerekként élte át a polgárháborút, és akkoriban hallotta először a Tinariwent, amelynek hatására maga is házilag barkácsolt gitárt ragadott. Ag Mossa két barátjával, Aghaly Ag Mohamedine-nel és Cheick Ag Tigliával 2006-ban alapította meg a Mali északi részén fekvő Kidal városában a Tamikrestet, amely a tuaregek nyelvén, tamasekül csomópontot és koalíciót is jelenthet.

Kidal nemcsak a zenekar egykori bázisa és egyik lemezének címe, hanem ez volt a 2012-ben rövid ideig létező, nemzetközileg nem elismert Azawad állam központja is. Azawadot tuareg szeparatisták kiáltották ki Mali északkeleti részén, de függetlenségüket nem tudták sem megtartani, sem elismertetni, és a területen rövid ideig a szélsőséges iszlám csoportok vették át az irányítást. Ag Mossa nyíltan szokott beszélni az önálló tuareg állam szükségességéről, dalszövegeiben is visszatérő téma népének történelme és szabadságvágya, de több interjúban is úgy fogalmazott, hogy a Tamikrest tagjai deklaráltan a gitárokat és az erősítőket választották a fegyverek helyett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.