Tuareg rock

Tamikrest

Kritika

Hamarosan Budapesten koncertezik az egyik legizgalmasabb hangzású afrikai rockzenekar, a Maliban alapított Tamikrest. Zenéjüket leginkább sivatagi bluesnak vagy tuareg rocknak (tishoumaren) szokták nevezni, amelyben a tradicionális afrikai ritmusok és dallamok nyugati rockzenével keverednek.

A sivatagi rock úttörője az 1979-ben alapított Tinariwen, amely inkább egy kollektíva, semmint egy klasszikus értelemben vett zenekar. Az állandóan változó tagságú Tinariwen híre a nyolcvanas években másolt kazetták segítségével terjedt a szaharai régióban, mostanra pedig a tuareg rockzene nemzetközi hírű nagyköveteivé váltak.

Tinariwen nélkül nem lett volna Tamikrest sem. A Tamikrest frontembere, Ousmane Ag Mossa a kilencvenes években gyerekként élte át a polgárháborút, és akkoriban hallotta először a Tinariwent, amelynek hatására maga is házilag barkácsolt gitárt ragadott. Ag Mossa két barátjával, Aghaly Ag Mohamedine-nel és Cheick Ag Tigliával 2006-ban alapította meg a Mali északi részén fekvő Kidal városában a Tamikrestet, amely a tuaregek nyelvén, tamasekül csomópontot és koalíciót is jelenthet.

Kidal nemcsak a zenekar egykori bázisa és egyik lemezének címe, hanem ez volt a 2012-ben rövid ideig létező, nemzetközileg nem elismert Azawad állam központja is. Azawadot tuareg szeparatisták kiáltották ki Mali északkeleti részén, de függetlenségüket nem tudták sem megtartani, sem elismertetni, és a területen rövid ideig a szélsőséges iszlám csoportok vették át az irányítást. Ag Mossa nyíltan szokott beszélni az önálló tuareg állam szükségességéről, dalszövegeiben is visszatérő téma népének történelme és szabadságvágya, de több interjúban is úgy fogalmazott, hogy a Tamikrest tagjai deklaráltan a gitárokat és az erősítőket választották a fegyverek helyett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.