Bábszínház

Az elalvás előtti pillanat

Nem félünk a sötétben

Kritika

Podlovics Laura eredeti hangú rendezése az apró kizökkenések ellenére nagy erővel jeleníti meg és teszi láthatóvá és átérezhetővé a kamaszkort – különösen annak mélységeit, sötét pillanatait.

 

Benne járunk az őszben, a tizedik osztályban, a főszereplő Aida belső világában. Miközben körülötte zajlanak a hétköznapok a kamaszkor tipikus problémáival, izgalmaival és frusztrációival, Aida időnként úgy szól ki a közönséghez, mintha már beérkezett filmrendezőként adna interjút. Használati utasításnak is érezhetjük, amikor arról beszél, hogy örül, ha a filmjében a narráció ellenében a hangulatot méltatják, mert számára ez a fontos. A Nem félünk a sötétbenről is elmondható valami hasonló, a történet kevésbé lényeges. De ha a cselekmény íve egy-két ponton rozogábbnak érződik is, a rendező és az alkotók által megteremtett atmoszféra már önmagában bőven érvényt szerez az előadásnak.

Már maga a rendező és Gajda Anna által jegyzett szöveg is erőteljes. Otthonosan nyomasztó refrénként ismétlődnek a külvárosi járat félfiktív megállónevei, Aida pedig azt a listát mantrázza, amelyet az élet jó dolgairól írt saját magának: őszillat, szellemidézés, az elalvás előtti pillanatok, alvás. Hatásosak az átütő hangulatok létrehozásában a látvány egyedi apróságai is, a fények és az árnyjáték, a vetítésben a valós idejű firkák, a tan­órai anyag és a belső asszociációk keveredése, a tárgyak szokatlan használatának, funkcióváltásainak meghökkentő humora. Mindezt a hangok, zajok, zene és koreográfia teszi teljessé, Kun Bálint nagyrészt instrumentális zenét szerzett, de a Carson Coma dalai is a helyükön vannak. Az előadás előhívja a saját iskola- és buszélményeinket, az alig történések szövetét, a bömbölő zenéjű bulik üvöltő magánbeszélgetéseit, az álmodozásokat és fantáziákat, a depresszió észrevétlen, fokozatos kisodródását és a kamaszkor örökös kialvatlanságában az elbambulások és bealvások sajátos logikáját, relatív időélményét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.