A projekt koordinátorai civil történetgyűjtő pályázatot hirdettek, amelyre bárki beküldhette a saját budapesti élményeit, személyes sztorijait. Ezzel párhuzamosan zajlott egy helytörténeti kutatás is, hogy Budapest minél több rejtett érdekessége inspirálhassa az alkotókat, akik a „játékszabályok” szerint az így összegyűjtött forrás-, de még inkább emlékanyagot is beépíthették a szövegükbe. További elvárás volt a több idősíkon játszódó cselekmény, aminek következményeként az összeállításban a történelmi hitelesség összeért a fikcióval, és egy izgalmas, valóságon túli, mégis hiteles és minden elemében igaz világot teremtett.
A kötet első fejezete, Cserna-Szabó András I. kerületről szóló írása (Budavári Virágok) egy halálesetet, azon keresztül pedig egy évszázadok óta Budához kötődő família kihalását dolgozza fel, ahogy bő négyszáz oldallal később Dragomán György is – igaz, kissé lebegtetve a befejezést – hőse halálával búcsúzik a XXIII. kerülettől (A sellő harapása). Rendkívüli erővel rántja be, majd hagyja magára olvasóját Budapest élő szövetében ez a két szöveg, amelyek sok másik fejezethez hasonlóan a történelmi és magánéleti törések által többszörösen terhelt sorsokon keresztül a város múltjának és jelenének sötétebb rétegeit sem félnek megmutatni. De ugyanilyen érzékenységgel jelennek meg az olyan kérdések is, mint a viszonylagos anyagi jólét kényelmében kapcsolatokat mérgező álszentség és önáltatás lappangó jelenléte (Háy János: Biopiac, XII. kerület), az egyes társadalmi csoportok közötti együttélés (Nagy Gabriella: Egymást néző házak, XI. kerület).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
