Színház

Belóg a lámpa

TÁP Színház: Mit csináljak, hogy jobban érezd magad

Kritika

Hamar úrrá lesz rajtunk és aztán végig velünk is marad az érzés, hogy akármi történik ezután, abból már semmi jó nem sülhet ki – hacsak nem az előadás maga, amely, bár iszonyatosan nyomasztó, a művészi sűrítés, a játékosság és a csipetnyi távolságtartó önirónia miatt mégiscsak szórakoztató. Kizlinger Lilla és a TÁP Színház előadása két teljesen különböző közeget mutat meg, sok szempontból mégis hasonló nyomorban vergődő lelkekkel. Azt viszont a nézőkre bízzák, hogy a párhuzamokat, viszonyokat, árnyalatokat a maguk részleteiben és mélységeiben feltárják.

A Jurányiban található szűkös TÁP-terem színpada szinte ráfolyik a nézőtérre (díszlet, jelmez: Csoma Gabriella). A panellakás zsúfolt nappalijának egyetlen nem bebútorozott területét a kiteregetett ruhák foglalják el, a negyedik fal pedig mi vagyunk: a tévé meg az elemes szekrénysor. Este van, a gyerek alszik, Attila (Hajdu Szabolcs) megjön a melóból, lerogy a kanapéra, és a dohányzóasztal fölé görnyedve unottan belapátolja az elé rakott színtelen-szagtalan vacsorát. Sári (Kizlinger Lilla) arcán az egész napos magány, gyerekkel tipródás, bezártság, feszültség nyomai, és láthatóan nem hozott megváltást a felnőtt társaság, a hazaérkező férfi sem. Sőt. Eleinte még próbálnak normálisan szólni a másikhoz, de pillanatok alatt besétálnak az egymásnak állított csapdákba, belecsúsznak a jól bejáratott veszekedéssémákba; csattan a villa a tányér mellett, szétrepül az összetapadt rizs. Egymást marják, de lassanként feltárulnak a valódi erőviszonyok, a bántalmazásig fajuló függés és a kiszolgáltatottság. Aztán bejön a képbe egy másik férfi is, a kisstílű, rálépek-a-torkodra típusú gengszterfigura, Dzsordzsi (Rába Roland): ő, mint menekülési útvonal, hát, köszi. Biró Zsombor Aurél fordulatos, csattanós, nyitott végű drámát írt a színészek improvizációiból, akár nevethetnénk is a váratlanul betoppanó férj és a gyerekszobába tuszkolt szerető toposzán, ha nem lenne olyan nyomott és baljós a hangulat.

Közben minden nagyon valóságszagú: a rizs az rizs, a verés is verés, mutatóba még néhány fehér festékpötty is van a szobafestő-mázoló mackófelsőjén és fülén. Már-már dokuszínházi hitelességűek a párbeszédek, a verbális agresszió, a bazdmegekkel tördelt félmondatok. Hajdu Szabolcs keresetlen játékstílusáról rögtön beugrik az általa rendezett Ernelláék…, sőt a Családi tűzfészek (2020-as, Pass Andrea rendezte színpadi változata) is. Kizlinger Lilla jelenléte magától értetődő, Rába Roland karikaturisztikusabb alakot játszik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.