Kiállítás

Élőhelyét vesztő emu

Csáky Marianne: A másik bolygó

  • Erdei Kriszta
  • 2022. június 15.

Kritika

A Brüsszelben élő Csáky Marianne nem sűrűn állít ki a magyarországi művészeti helyszíneken, az emlékezet rétegeit firtató munkáit mégis nehéz elfelejteni. Megörökölt töredékekből, globálisan hozzáférhető kulturális emlékekből építkezik, identitáskeresése az otthontalanság traumájából táplálkozik. Mintha nem tartaná fontosnak, hogy interpretációit érvényesnek tekintsük: problémákat vet fel, majd az ismerős, mégis igen meglepő képzettársításokkal magára hagyja a befogadót.

Mostani tárlatán arra a kérdésre keresi a választ, hogy a jelen miként fog múltként felidéződni, milyen személyes és kollektív építőelemeket használunk majd történelmünk megírásához. Mit gondolunk majd veszteségnek és mit nyereségnek? A művész több száz órányi archív filmet és fotót nézett végig a 20. és a 21. század eseményeiről. Tudjuk: a hírek többnyire a háborúkról, illetve azok következményeiről szólnak, és cseppet sem ígérnek könnyű szórakozást. Csáky eztán az utódaink pillantását próbálja ránk vetíteni. Ezen utódok már egy másik bolygón élnek, ahol új civilizációt teremtve keresik a gyökereiket. E különös nézőpont szerepe, hogy az antropocentrikus gondolkodásunkon lazítva az emberi tényezők helyett az élőlények, a kőzetek és az egész földi rendszer szempontjai együtt jelenhessenek meg.

Hogyan lehetséges ez? A messzi jövőben hogyan mosódhat össze ember és kavics? És mindez miként mutatható meg levéltári dokumentumok segítségével? Csáky egyes képein a szereplők – a speciális fényviszonyoknak köszönhetően, vagy épp a már korábbi munkáin is használt textilapplikációk segítségével – fekete alakzatokként tűnnek fel. A normandiai partraszállás szereplőit, a Fehér Ház elleni magányos merénylőt, Kennedy elnököt, úgy a mexikói menekülteket és orosz szeparatistákat is a selyem felapplikálásával egyaránt tengervíz csiszolta formákká változtatja. Mögöttük romantikus tengerpart naplementében, az Északi-tenger belgiumi partszakasza, sétálgató alakok. A kontraszt nagyon erős, a jelen és a múlt szereplői egymásnak feszülnek a művész által kijelölt térben, miközben a képek kompozíciói harmonikusak. A megrázó pillanatok figurái a körültekintő tervezőmunkának köszönhetően a helyükre kerülnek, az alkonyban sétálgató alakok közé. A jelen gyönyörű fényei giccses díszletként teszik tapinthatóvá a különbséget a múlt dokumentált, kiemelt eseményei és azok között a jelenetek között, amelyeket egyébként könnyen felejtenénk el.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.