Az 1 V 1 (értsd: egy az egy ellen) érzékenyen és pontosan mutatja be, hogy mit jelent a munkásosztályba születni és ott felnőni. Vagy legalábbis azt, hogy mit jelentett ez az új évezred első éveiben, amikor még nem volt mindenki rágyógyulva az okostelefonjára.
Vilmányi Benett-tel hasonlóak az emlékeink: sokat unatkoztunk és sokat röhögtünk. Lelépett az apánk, és az anyánk egyedül maradva anyagi problémákkal küzdött. Mi meg nagyon akartunk tartozni valahová, ezért különböző szubkulturális közegekhez csatlakoztunk, kiből rapper lett, kiből punk vagy nu metalos, másból pedig skinhead. Ez nemcsak Vilmányi Benett és az én történetem, hanem egy generáció jelentős részéé.
A Vilmányi írta, rendezte és játszotta (dramaturg: Kemény Lili, szakmai konzulens: Bíró Bence) 1 V 1 igen jó ízléssel összeállított zenés stand-up, amely nem szalad bele a didaxis csapdájába, és úgy képes elmesélni egy kissé elhanyagolt fiatal srác történetét, hogy az nem válik szenvedéstörténetté, és egy pillanatig sem kelt szánalmat a nézőben. Épp ellenkezőleg: felszabadultan röhögve követhetjük végig a főszereplő teljesen átlagosan elcseszett életét, és bizonyos szempontból logikus radikalizálódását, vagy ahogy Vilmányi fogalmaz egy interjúban: „benáculásának történetét”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
