Könyv

„Csak annyi fikció, amennyi szükséges”

Stephen Berkman: Predicting the Past – Zohar Studios: The Lost Years

  • Váradi András
  • 2022. január 26.

Kritika

A Covid-időszak fotós szenzációja volt az eleddig ismeretlen, 19. század közepi New York-i fotográfus, Shimmel Zohar hagyatékát a San Franciscó-i Contemporary Jewish Museumban bemutató tavalyi kiállítás. A hozzá készült 30×37 centiméter méretű, három és fél kilós, műnyomó papírra nyomtatott album telis-tele egész oldalas, szépiabarna színben tartott álomszép fotókkal, rögtön világossá is teszi, hogy miért beszéltek szenzációról.

Ki volt ez a teljesen elfelejtett fotográfus, és hogyan került elő a hagyaték? E kultúrkincsre Stephen Berkman talált rá, s több mint húsz év munkájával dolgozta fel. Berkman a 19. századi fotográfia megszállottja, az angol Frederick Scott Archer által 1851-ben kidolgozott technika, a nedves kolloideljárás rabja és aktív tudósa. E technika annak idején néhány év alatt népszerűvé vált, mert megoldotta, hogy a negatívról pozitív papírképek készülhessenek. Természetesen a Zohar Studióban is ezt a technikát használták az 1860-as évek elején. Berkman nem túl beszédes, egyetlen hosszabb interjúját Lawrence Weschler művészeti írónak adta, aki Los Angeles-i házában kereste fel. A beszélgetésből kiderült, hogy Berkman szinte az anyatejjel szívta magába a judaizmust, a zsidó kultúrát.

 

Egy cetli nyomában

Több mint húsz éve New Yorkban, a Chelsea ócskapiacon egy régi fotóalbumban találtak egy cetlit, amelyen a Zohar Studio felirat szerepelt – mesélte Berkman. Fénykép nem volt mellette. Némi levéltári kutatás nyomán kiderült, hogy Zohar Studios Photographs néven New Yorkban, a főleg zsidók lakta Lower East Side-on 1860-tól működött az ilyen nevű műintézmény, a Pearl Street 432 alatt. Berkman azt is kiderítette, hogy Zohar litván-zsidó bevándorló volt, aki 29 évesen, 1857-ben érkezett Brémából Ellis Islandre. A dokumentum megtalálható a kötetben.

Berkman egy régiségboltban kutatott Zohar-fotók után, amikor a kereskedő egy méretes utazóládát mutatott neki, amelyen nagybetűkkel állt a név: Shimmel Zohar. A láda üres volt, de a felszakított bélés alól elsárgult, nagy méretű papírlapok, naplószerűnek látszó, jiddis nyelvű írások kerültek elő. Berkman egy, a jiddis nyelvet ismerő barátja igyekezett lefordítani a paksamétát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.