Tévésorozat

Csaló napfény

Cáfolat

Kritika

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Valaki történetében mindannyian fő gonoszak vagyunk, a kommunikáció fénykorában az internet mindenki szája elé odatartja a hangosbemondót. Hogy (mások szemében) kik vagyunk, az innentől csakis azon múlik, melyik történetet akarják meghallani. Spoiler: általában azt, amelyik a legbotrányosabb. Az igazságok ezen, tőzsdei termet idéző bekiabálásairól készít már-már szatírát Alfonso Cuarón, ám végül elkapja a hév, és maga is beáll az ordítozók közé.

Catherine elismert dokumentumfilmes, épp legújabb díjának átadójáról érkezik haza szerető férjével, amikor egy neki küldött könyvet kinyitva rászakad az évtizedek óta takargatott múlt. Húsz éve a négyéves fiával nyaraltak az olasz tengerparton, amikor megismerte a fiatal Jonathant, és egy éjszakára elcsábította. Mint minden vakációról, erről is készültek képek, ám aligha kerültek be a mosolyalbumba. A kaland tragédiába fordul, Jonathan meghal. A fiú apja (Kevin Kline) még húsz évvel később is bosszút forral Catherine ellen, nem is akármilyet. Az időközben elhalálozott anya pedig hátrahagyott egy, feltehetően nem kiadásra szánt kéziratot, melyben mindent leír a tragikus nyaralásról – már amit az említett képekből összerakni képes. Az apa persze nyilvánosságra hozza az írást, mely időzített bombaként robbanva ragad el Catherine-től mindent, a szakmai reputációjától kezdve a férjén át a fiáig.

„Ügyeljünk a narratívára és a formára! Az erejük közelebb vihet a valósághoz, ugyanakkor hatékony fegyvere lehet a manipulálásnak is.” Ezzel a nem túl finom előrejelzéssel indít a sorozat, amely aztán az epizódok előrehaladtával a narratívát mint olyat, egyfajta elnyomó hatalomként mutatja be. Elvégre mi másnak nevezhetnénk egy olyan erőt, amellyel szemben nem lehet kérdéseket megfogalmazni, mert amint nem hiszünk neki feltétel nélkül, máris ellene vagyunk. Catherine dokumentumfilmesként maga is rendelkezik ezzel a hatalommal, hiszen bár igazságokkal dolgozik, azok megítélését ő határozza meg. A férje is hasonló valósághajlító, aki kormányzati pénzek kiszervezését segíti elő mindenféle háttértörténetek gyártásával. Ám az elnyomó véleményformálás piksziséből irtó könnyű kiesni, így a lelkiismeretes filmkészítőt és családját egy mozdulattal képes befeketíteni a botrányos könyv saját igazságverziója.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.

Kényszermozgások

Ellenzékiek és függetlenek vezette településeken kerültek szembe egymással képviselők és választott tisztségviselők az elmúlt hetekben. A jelek szerint sokan keresik a helyüket, miután a parlamenti ellenzéki pártok támogatottsága a bejutási küszöb környékére esett vissza, s egyes kutatások szerint a Tisza Párt már megelőzi a Fideszt is.

 

Csontvázak, tartozások, remények

Távolról nézve meglepetés, közelről figyelve nem annyira váratlan fordulat, hogy egy hajdúsági kisváros lakói leváltották a régóta regnáló fideszes városvezetést. A történetben teret kapnak a korábbi ellenzéki pártokból kivált civilek, megjelenik benne az akkumulátorgyár-para, felbukkan Magyar Péter is, és a háttérben pi víz csordogál a közkútból.

Tudósok a viharban

Minden eddiginél jobban átszabná az éppen HUN–REN Magyar Kutatási Hálózat nevet viselő intézményrendszer működését a kormány. Ami létrejönne, az leginkább az egyetemek modellváltására emlékeztet.