Tévésorozat

Csaló napfény

Cáfolat

Kritika

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Valaki történetében mindannyian fő gonoszak vagyunk, a kommunikáció fénykorában az internet mindenki szája elé odatartja a hangosbemondót. Hogy (mások szemében) kik vagyunk, az innentől csakis azon múlik, melyik történetet akarják meghallani. Spoiler: általában azt, amelyik a legbotrányosabb. Az igazságok ezen, tőzsdei termet idéző bekiabálásairól készít már-már szatírát Alfonso Cuarón, ám végül elkapja a hév, és maga is beáll az ordítozók közé.

Catherine elismert dokumentumfilmes, épp legújabb díjának átadójáról érkezik haza szerető férjével, amikor egy neki küldött könyvet kinyitva rászakad az évtizedek óta takargatott múlt. Húsz éve a négyéves fiával nyaraltak az olasz tengerparton, amikor megismerte a fiatal Jonathant, és egy éjszakára elcsábította. Mint minden vakációról, erről is készültek képek, ám aligha kerültek be a mosolyalbumba. A kaland tragédiába fordul, Jonathan meghal. A fiú apja (Kevin Kline) még húsz évvel később is bosszút forral Catherine ellen, nem is akármilyet. Az időközben elhalálozott anya pedig hátrahagyott egy, feltehetően nem kiadásra szánt kéziratot, melyben mindent leír a tragikus nyaralásról – már amit az említett képekből összerakni képes. Az apa persze nyilvánosságra hozza az írást, mely időzített bombaként robbanva ragad el Catherine-től mindent, a szakmai reputációjától kezdve a férjén át a fiáig.

„Ügyeljünk a narratívára és a formára! Az erejük közelebb vihet a valósághoz, ugyanakkor hatékony fegyvere lehet a manipulálásnak is.” Ezzel a nem túl finom előrejelzéssel indít a sorozat, amely aztán az epizódok előrehaladtával a narratívát mint olyat, egyfajta elnyomó hatalomként mutatja be. Elvégre mi másnak nevezhetnénk egy olyan erőt, amellyel szemben nem lehet kérdéseket megfogalmazni, mert amint nem hiszünk neki feltétel nélkül, máris ellene vagyunk. Catherine dokumentumfilmesként maga is rendelkezik ezzel a hatalommal, hiszen bár igazságokkal dolgozik, azok megítélését ő határozza meg. A férje is hasonló valósághajlító, aki kormányzati pénzek kiszervezését segíti elő mindenféle háttértörténetek gyártásával. Ám az elnyomó véleményformálás piksziséből irtó könnyű kiesni, így a lelkiismeretes filmkészítőt és családját egy mozdulattal képes befeketíteni a botrányos könyv saját igazságverziója.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.