Tévésorozat

Csaló napfény

Cáfolat

Kritika

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Valaki történetében mindannyian fő gonoszak vagyunk, a kommunikáció fénykorában az internet mindenki szája elé odatartja a hangosbemondót. Hogy (mások szemében) kik vagyunk, az innentől csakis azon múlik, melyik történetet akarják meghallani. Spoiler: általában azt, amelyik a legbotrányosabb. Az igazságok ezen, tőzsdei termet idéző bekiabálásairól készít már-már szatírát Alfonso Cuarón, ám végül elkapja a hév, és maga is beáll az ordítozók közé.

Catherine elismert dokumentumfilmes, épp legújabb díjának átadójáról érkezik haza szerető férjével, amikor egy neki küldött könyvet kinyitva rászakad az évtizedek óta takargatott múlt. Húsz éve a négyéves fiával nyaraltak az olasz tengerparton, amikor megismerte a fiatal Jonathant, és egy éjszakára elcsábította. Mint minden vakációról, erről is készültek képek, ám aligha kerültek be a mosolyalbumba. A kaland tragédiába fordul, Jonathan meghal. A fiú apja (Kevin Kline) még húsz évvel később is bosszút forral Catherine ellen, nem is akármilyet. Az időközben elhalálozott anya pedig hátrahagyott egy, feltehetően nem kiadásra szánt kéziratot, melyben mindent leír a tragikus nyaralásról – már amit az említett képekből összerakni képes. Az apa persze nyilvánosságra hozza az írást, mely időzített bombaként robbanva ragad el Catherine-től mindent, a szakmai reputációjától kezdve a férjén át a fiáig.

„Ügyeljünk a narratívára és a formára! Az erejük közelebb vihet a valósághoz, ugyanakkor hatékony fegyvere lehet a manipulálásnak is.” Ezzel a nem túl finom előrejelzéssel indít a sorozat, amely aztán az epizódok előrehaladtával a narratívát mint olyat, egyfajta elnyomó hatalomként mutatja be. Elvégre mi másnak nevezhetnénk egy olyan erőt, amellyel szemben nem lehet kérdéseket megfogalmazni, mert amint nem hiszünk neki feltétel nélkül, máris ellene vagyunk. Catherine dokumentumfilmesként maga is rendelkezik ezzel a hatalommal, hiszen bár igazságokkal dolgozik, azok megítélését ő határozza meg. A férje is hasonló valósághajlító, aki kormányzati pénzek kiszervezését segíti elő mindenféle háttértörténetek gyártásával. Ám az elnyomó véleményformálás piksziséből irtó könnyű kiesni, így a lelkiismeretes filmkészítőt és családját egy mozdulattal képes befeketíteni a botrányos könyv saját igazságverziója.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.