Tévésorozat

Csaló napfény

Cáfolat

Kritika

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Valaki történetében mindannyian fő gonoszak vagyunk, a kommunikáció fénykorában az internet mindenki szája elé odatartja a hangosbemondót. Hogy (mások szemében) kik vagyunk, az innentől csakis azon múlik, melyik történetet akarják meghallani. Spoiler: általában azt, amelyik a legbotrányosabb. Az igazságok ezen, tőzsdei termet idéző bekiabálásairól készít már-már szatírát Alfonso Cuarón, ám végül elkapja a hév, és maga is beáll az ordítozók közé.

Catherine elismert dokumentumfilmes, épp legújabb díjának átadójáról érkezik haza szerető férjével, amikor egy neki küldött könyvet kinyitva rászakad az évtizedek óta takargatott múlt. Húsz éve a négyéves fiával nyaraltak az olasz tengerparton, amikor megismerte a fiatal Jonathant, és egy éjszakára elcsábította. Mint minden vakációról, erről is készültek képek, ám aligha kerültek be a mosolyalbumba. A kaland tragédiába fordul, Jonathan meghal. A fiú apja (Kevin Kline) még húsz évvel később is bosszút forral Catherine ellen, nem is akármilyet. Az időközben elhalálozott anya pedig hátrahagyott egy, feltehetően nem kiadásra szánt kéziratot, melyben mindent leír a tragikus nyaralásról – már amit az említett képekből összerakni képes. Az apa persze nyilvánosságra hozza az írást, mely időzített bombaként robbanva ragad el Catherine-től mindent, a szakmai reputációjától kezdve a férjén át a fiáig.

„Ügyeljünk a narratívára és a formára! Az erejük közelebb vihet a valósághoz, ugyanakkor hatékony fegyvere lehet a manipulálásnak is.” Ezzel a nem túl finom előrejelzéssel indít a sorozat, amely aztán az epizódok előrehaladtával a narratívát mint olyat, egyfajta elnyomó hatalomként mutatja be. Elvégre mi másnak nevezhetnénk egy olyan erőt, amellyel szemben nem lehet kérdéseket megfogalmazni, mert amint nem hiszünk neki feltétel nélkül, máris ellene vagyunk. Catherine dokumentumfilmesként maga is rendelkezik ezzel a hatalommal, hiszen bár igazságokkal dolgozik, azok megítélését ő határozza meg. A férje is hasonló valósághajlító, aki kormányzati pénzek kiszervezését segíti elő mindenféle háttértörténetek gyártásával. Ám az elnyomó véleményformálás piksziséből irtó könnyű kiesni, így a lelkiismeretes filmkészítőt és családját egy mozdulattal képes befeketíteni a botrányos könyv saját igazságverziója.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.