Lemez

Aki úton van

Holi: Levegő

Kritika

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A Sírok és nevetek dalain keresztül megismert, reménytelenül romantikus, sokat szorongó, a művészet által mégis felszabadulni képes figurában volt valami az éppen akkoriban csúcsra érő Krúbi éles társadalomkritikájából, a szintén akkortájt induló Beton.Hofi humorából, emellett kellően meglepő és egyedi hangzást hozott ahhoz, hogy az attitűdbeli hasonlóságok ellenére se lehessen epigonsággal vádolni. Az említett pályatársakkal ellentétben azonban Holi nem lett a fesztiválok kihagyhatatlan nagyszínpados produkciója, és arénákat sem tölt meg. Helyette befejezte a rapzenei debütálása előtt elkezdett animációs rövidfilmjét, a 2022-ben bemutatott A szív kertjét amelynek nem csak rendezője és forgatókönyvírója, de zeneszerzője is volt –, illetve az ugyanebben az évben megjelent Félig szabad című lemez elkészítésével újraélesztette István Gergellyel közös rockzenekarát, a Hiúzt – amelyben egyszerre dobol és énekel –, különben pedig hosszú kerékpártúrákat tett.

Hegyi Olivér művészeti ágakon és műfajokon átívelő karrierjének következő állomása volt a szeptember végén publikált Levegő című második Holi-lemez. Bár az új album a némileg bejáratott, underground körökben az átütő siker elmaradása ellenére – vagy talán éppen ennek köszönhetően – máig jól csengő előadói név alatt látott napvilágot, első hallgatásra sok tekintetben egy teljesen új projekt kezdetének tűnik. Elsősorban azért, mert a Levegő nem raplemez. Zeneileg sokkal közelebb áll a Hiúz koszos, gyakran pontatlan és hamis, mégis nagyon szerethető lo-fi világához, mint a Sírok és nevetek ugyancsak egyszerű és hallhatóan házi készítésű, ám jóval kidolgozottabb és letisztultabb hiphop alapjaihoz. Több az élő hangszer, az egy-két monoton szövegmondásra épülő szakaszt leszámítva pedig a dalok nagy részében az ének dominál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.