Színház

Hús, kék vér, intrika

Stuart Mária

Kritika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Nagy Péter István rendezőt régóta foglalkoztatja a hatalom és a kiszolgáltatottság különböző szintjeinek pszichológiája, legyen szó klasszikus vagy kortárs művekről, gondoljunk csak a radnótis Don Carlosra vagy a szombathelyi Gyévuskára. Most Schiller klasszikusából, a Stuart Máriából merített, és Kálnoky László fordítása alapján Sándor Júlia dramaturggal írták a szövegkönyvet. Erzsébeten és Márián kívül kihúztak minden női szereplőt, erősítve a kontrasztot, ami a két király nő [sic!] és a folyamatosan játszmázó, intrikus férfiak között fennáll. Két órába sűrített, frappáns és ironikus szövegváltozat született, amely hitelesen szólal meg abban az első látásra meglepő, mai közegben, a stilizált húsüzemben, ahová az alkotók a játékot helyezték. Schnábel Zita tere az átlátszó hőfogó függönnyel, a húskampón lógó-hintázó Stuart Máriával és a trónt jelző emelőszerkezetes kocsival rideg-hideg hátteret ad a játékhoz. Szimbolikája átlátható: a hatalmi versengésben a másik ember feláldozható, vágóhídra küldhető lénnyé válik. És persze benne van a (király)női testek férfiszemeknek és férfivágyaknak kitettsége is. A darabot a saját történelmi kontextusából kiemelő, és mai, profán közegbe helyező ötleteknek megvan az a veszélyük, hogy az előadás előrehaladtával kifulladnak, itt azonban kitart a lendület, mindig jönnek újabb, a koncepciót igazoló megoldások. Az emelhető kiskocsit például azok a férfiak pumpálják a magasba, akik a királynő révén maguk is emelkednének. A húskampón való függés pedig a közös királyi és női sors metaforájává válik.

Telitalálat Erzsébet kék nadrágkosztümje, amire rímel a kék tintával aláírt kivégzési parancs is, hiszen a királynő egész életében küzdött azzal, hogy az uralkodáshoz nem elég kék a vére. Stuart Mária szájából többször el is hangzik, hogy Erzsébet fattyú, VIII. Henrik balkézről született, apja által megtagadott gyermeke. A történetet a népszerű könyvből és filmből, A másik Boleyn lányból valószínűleg azok is ismerik, akik az iskolában ezt a leckét elbliccelték. De a húzott szöveg egyébként is jól követhető, legfeljebb abban tévedhetünk el időnként, hogy ki kit árul el éppen, de ez nagyon is beleillik az előadás koncepciójába. Az intrikák kusza, mindent átszövő pókhálójába keveredve maga az intrikus is meglepődik, ha vele szemben használják a saját eszközét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.