Lemez

Defektes duó

Tears for Fears: The Tipping Point

Kritika

A „diszfunkcionális duó” kifejezés hallatán elsőre mindenkinek a Simon & Garfunkel ugrik be, de hasonló a helyzet a Tears for Fears tagjaival is. Utóbbi kettős most épp jó fázisban is van, rá­adásul bő 17 év után új lemezt adott ki The Tipping Point címmel. Az album kapcsán érdemes egy kicsit a korábbi pályafutásukra is visszatekintenünk.

Curt Smith és a latin felmenőkkel is büszkélkedő Roland Orzabal egyaránt 1961 nyarán született a Bath nevű délnyugat-angliai kisvárosban. Tinédzserként alapítottak egy hard rock együttest Duckz néven, ennek az utódzenekara lett a Graduate, amelynek már egy albuma is megjelent 1980-ban. A new wave/ska dalok nem nyűgözték le a közönséget, úgyhogy Orzabal és Smith egy évvel később új projektbe fogott, Tears for Fears néven. A zenei stílusváltás folytatódott: az akkoriban újszerű szintipophullám hatása alatt kezdtek el dalokat készíteni. A siker nem váratott sokat magára: a gyerekkori traumákat megéneklő The Hurting című album meg sem állt a brit lista első helyéig, és kislemezeik – a Mad Worlddel az élen – szintén bejutottak a top 10-be.

Csak egyvalami hiányzott: az amerikai befutás, de az 1985-ös Songs from the Big Chairrel ez is összejött. A Shout, az Everybody Rules the World és a Head Over Heels egyaránt világsláger lett, és ekkor a Tears for Fears számított az egyik legnépszerűbb zenekarnak. A túl sokáig készült, 1989-ben kiadott, jazzes hatásokat is mutató The Seeds of Love már nem sikerült olyan jól, mint az elődje, mivel a duó agytrösztjének számító Orzabal túl sokáig pepecselt a dalokkal. A durván „bitliszes” Sowing the Seeds of Love és a Woman in Chains azért így is remekbe szabott, de a többi szám nem tudott felnőni hozzájuk. A turnét követően Smith le is lépett, hogy aztán senkit nem érdeklő szólólemezekkel bekkelje ki a kilencvenes éveket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.