Lemez

Defektes duó

Tears for Fears: The Tipping Point

Kritika

A „diszfunkcionális duó” kifejezés hallatán elsőre mindenkinek a Simon & Garfunkel ugrik be, de hasonló a helyzet a Tears for Fears tagjaival is. Utóbbi kettős most épp jó fázisban is van, rá­adásul bő 17 év után új lemezt adott ki The Tipping Point címmel. Az album kapcsán érdemes egy kicsit a korábbi pályafutásukra is visszatekintenünk.

Curt Smith és a latin felmenőkkel is büszkélkedő Roland Orzabal egyaránt 1961 nyarán született a Bath nevű délnyugat-angliai kisvárosban. Tinédzserként alapítottak egy hard rock együttest Duckz néven, ennek az utódzenekara lett a Graduate, amelynek már egy albuma is megjelent 1980-ban. A new wave/ska dalok nem nyűgözték le a közönséget, úgyhogy Orzabal és Smith egy évvel később új projektbe fogott, Tears for Fears néven. A zenei stílusváltás folytatódott: az akkoriban újszerű szintipophullám hatása alatt kezdtek el dalokat készíteni. A siker nem váratott sokat magára: a gyerekkori traumákat megéneklő The Hurting című album meg sem állt a brit lista első helyéig, és kislemezeik – a Mad Worlddel az élen – szintén bejutottak a top 10-be.

Csak egyvalami hiányzott: az amerikai befutás, de az 1985-ös Songs from the Big Chairrel ez is összejött. A Shout, az Everybody Rules the World és a Head Over Heels egyaránt világsláger lett, és ekkor a Tears for Fears számított az egyik legnépszerűbb zenekarnak. A túl sokáig készült, 1989-ben kiadott, jazzes hatásokat is mutató The Seeds of Love már nem sikerült olyan jól, mint az elődje, mivel a duó agytrösztjének számító Orzabal túl sokáig pepecselt a dalokkal. A durván „bitliszes” Sowing the Seeds of Love és a Woman in Chains azért így is remekbe szabott, de a többi szám nem tudott felnőni hozzájuk. A turnét követően Smith le is lépett, hogy aztán senkit nem érdeklő szólólemezekkel bekkelje ki a kilencvenes éveket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."