Lemez

Defektes duó

Tears for Fears: The Tipping Point

Kritika

A „diszfunkcionális duó” kifejezés hallatán elsőre mindenkinek a Simon & Garfunkel ugrik be, de hasonló a helyzet a Tears for Fears tagjaival is. Utóbbi kettős most épp jó fázisban is van, rá­adásul bő 17 év után új lemezt adott ki The Tipping Point címmel. Az album kapcsán érdemes egy kicsit a korábbi pályafutásukra is visszatekintenünk.

Curt Smith és a latin felmenőkkel is büszkélkedő Roland Orzabal egyaránt 1961 nyarán született a Bath nevű délnyugat-angliai kisvárosban. Tinédzserként alapítottak egy hard rock együttest Duckz néven, ennek az utódzenekara lett a Graduate, amelynek már egy albuma is megjelent 1980-ban. A new wave/ska dalok nem nyűgözték le a közönséget, úgyhogy Orzabal és Smith egy évvel később új projektbe fogott, Tears for Fears néven. A zenei stílusváltás folytatódott: az akkoriban újszerű szintipophullám hatása alatt kezdtek el dalokat készíteni. A siker nem váratott sokat magára: a gyerekkori traumákat megéneklő The Hurting című album meg sem állt a brit lista első helyéig, és kislemezeik – a Mad Worlddel az élen – szintén bejutottak a top 10-be.

Csak egyvalami hiányzott: az amerikai befutás, de az 1985-ös Songs from the Big Chairrel ez is összejött. A Shout, az Everybody Rules the World és a Head Over Heels egyaránt világsláger lett, és ekkor a Tears for Fears számított az egyik legnépszerűbb zenekarnak. A túl sokáig készült, 1989-ben kiadott, jazzes hatásokat is mutató The Seeds of Love már nem sikerült olyan jól, mint az elődje, mivel a duó agytrösztjének számító Orzabal túl sokáig pepecselt a dalokkal. A durván „bitliszes” Sowing the Seeds of Love és a Woman in Chains azért így is remekbe szabott, de a többi szám nem tudott felnőni hozzájuk. A turnét követően Smith le is lépett, hogy aztán senkit nem érdeklő szólólemezekkel bekkelje ki a kilencvenes éveket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.