Lemez

Élet a halál után

Tangerine Dream: Raum

  • - minek -
  • 2022. március 16.

Kritika

Amikor Edgar Froese, a Tangerine Dream (TD) alapítója és majd’ fél évszázadig egyetlen állandó tagja 2015 januárjában tüdőembóliában elhunyt, sokan vélhették úgy, hogy a zenekarnak vége.

Nem így történt, a zenei projektet Froese útmutatásainak megfelelően és az általa kijelölt utódja, Thorsten Quaeschning vezetésével továbbvitték korábbi alkotótársai. Ennek eredménye legfrissebb albumuk, a Raum is. Nem mondjuk, hogy hányadik, hiszen e tekintetben maguk a rajongók is zavarban vannak: talán a harmincegyedik, de más számítás szerint lehet akár a nyolcvannegyedik is. Utóbbit magyarázhatják a zenekar pályafutása során idővel egyre jobban elszaporodó filmzenék, alapos revízió alá vett újrakiadások, folytatások, és persze az élő felvételek, hiszen legendás és híresen hangos koncertzenekarról beszélünk.

Végeredményben a TD úgy bizonyult univerzális és bizonyos értelemben kortalan zenekarnak, hogy karrierfázisaik nagyon is jól megfoghatók. És az is nyilvánvaló, meddig bizonyultak újítóknak, akiknek a hatása sok előadónál máig érződik. Froeséék a hatvanas évekből hozták magukkal a pszichedelikus, kissé szürreális közelítésben előadott rockzenét, s ahhoz társultak hamarosan az újonnan felfedezett elektronikus hangszerek idővel mind dominánsabb tónusai. Kezdetben a mellotron, a manipulált szalagok, azután a szintetizátorok, szekvenszerek, előbb analóg, végül digitális kivitelben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”