Kiállítás

Egy korty élet

Úti cél: remény

Kritika

Talán kevéssé maradt meg a köztudatban, mekkora nyomorban élt Magyarország lakosságának nem kis része a 20. század tízes–húszas éveiben. Előbb az első világháború gatyásította le a magyar társadalom addig középosztályi jómódban élő rétegeit is, azután jött a háborúvesztés utáni káosz, a forradalmi, majd az ellenforradalmi időszak.

De leginkább az ország túlnyomó részének utódállami megszállása, majd Trianonban jóváhagyott elcsatolása, ami óriási menekülthullámot indított el. A vagonok lakói pedig már nem is a hagyományosan nyomorszintben élők közül kerültek ki: anyagi körülményeit és lakhatását tekintve melléjük süllyedt a középosztály egykor szebb napokat látott színe-java is. Ebben a szinte reménytelen időszakban, még 1920 elején indultak el az első vonatok, hogy rászoruló magyar gyerekeket vigyenek főleg Hollandiába, később a szomszédos Belgiumba, de átmenetileg Nagy-Britanniába, Svájcba és Svédországba is. Négy–hat hónapot töltöttek ott, hogy azután egészségesen, feltáplálva térjenek vissza a családjukhoz. A bő egy évtizeden át tartó gyermekutaztatási akció történetének, hátterének és máig ható utóéletének feldolgozása ez a kiállítás.

A sztori Réthelyi Orsolya (az ELTE néderlandisztika tanszékének vezetője) és Perényi Roland (a BTM Kiscelli Múzeum igazgatója) kitartó nyomozása és kutatómunkája nyomán került a felszínre, a kiállítás kurátoraiként ők jegyzik a tárlat forgatókönyvét is.

Elsőként egy rekonstruált vagonlakást és annak kevéssé romantikus környezetét látjuk: a falon a nyomor szívszorító képei, közöttük Tábori Kornél riporter helyszíni felvételei, aki (Huszár Károly, a rövid ideig fennálló, úgynevezett koncentrációs kormány miniszterelnökének megbízásából) kulcsszerepet játszott a gyermekakció előkészítésében, lebonyolításában. A siker maga volt a  csoda: minden oldalról meg kellett teremteni a gyermekutaztatás feltételeit, és közben magyar és leginkább holland részről létrehozni azokat a félhivatalos, részben egyházi hátterű intézményeket is, amelyek lebonyolították a turnusokat. Az Országos Gyermekvédő Liga még útlevélként szolgáló papírokat is kibocsátott. A sokszor közel fél évig tartó ottlét alatt a még nagyon fiatal (néha a hivatalos 6–14 éves korhatárnál is zsengébb korú) gyerekek rendkívül gyorsan sajátították el a befogadó ország nyelvét – hazatérve néhányan jobban beszéltek hollandul, mint magyarul. De sokan közülük új hazára találtak, örökbe fogadták őket, később számosan Hollandiába (Belgiumba) házasodtak – a kiállítás elkészítésében közreműködő holland kutatók felmenői között is akadt ilyen. A Frízföldön mind terebélyesebb és még a magyar őseik kulináris szokásait is feltámasztó Debreczenyi család története pedig egyszerre lelkesítő és megindító. A kiállítás alapján meglepően sok tárgyi emlék maradt meg, közöttük magyar gyerekek kinn, főleg Hollandiában készült rajzai, tárgyai vagy akár babái.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.