De leginkább az ország túlnyomó részének utódállami megszállása, majd Trianonban jóváhagyott elcsatolása, ami óriási menekülthullámot indított el. A vagonok lakói pedig már nem is a hagyományosan nyomorszintben élők közül kerültek ki: anyagi körülményeit és lakhatását tekintve melléjük süllyedt a középosztály egykor szebb napokat látott színe-java is. Ebben a szinte reménytelen időszakban, még 1920 elején indultak el az első vonatok, hogy rászoruló magyar gyerekeket vigyenek főleg Hollandiába, később a szomszédos Belgiumba, de átmenetileg Nagy-Britanniába, Svájcba és Svédországba is. Négy–hat hónapot töltöttek ott, hogy azután egészségesen, feltáplálva térjenek vissza a családjukhoz. A bő egy évtizeden át tartó gyermekutaztatási akció történetének, hátterének és máig ható utóéletének feldolgozása ez a kiállítás.
A sztori Réthelyi Orsolya (az ELTE néderlandisztika tanszékének vezetője) és Perényi Roland (a BTM Kiscelli Múzeum igazgatója) kitartó nyomozása és kutatómunkája nyomán került a felszínre, a kiállítás kurátoraiként ők jegyzik a tárlat forgatókönyvét is.
Elsőként egy rekonstruált vagonlakást és annak kevéssé romantikus környezetét látjuk: a falon a nyomor szívszorító képei, közöttük Tábori Kornél riporter helyszíni felvételei, aki (Huszár Károly, a rövid ideig fennálló, úgynevezett koncentrációs kormány miniszterelnökének megbízásából) kulcsszerepet játszott a gyermekakció előkészítésében, lebonyolításában. A siker maga volt a csoda: minden oldalról meg kellett teremteni a gyermekutaztatás feltételeit, és közben magyar és leginkább holland részről létrehozni azokat a félhivatalos, részben egyházi hátterű intézményeket is, amelyek lebonyolították a turnusokat. Az Országos Gyermekvédő Liga még útlevélként szolgáló papírokat is kibocsátott. A sokszor közel fél évig tartó ottlét alatt a még nagyon fiatal (néha a hivatalos 6–14 éves korhatárnál is zsengébb korú) gyerekek rendkívül gyorsan sajátították el a befogadó ország nyelvét – hazatérve néhányan jobban beszéltek hollandul, mint magyarul. De sokan közülük új hazára találtak, örökbe fogadták őket, később számosan Hollandiába (Belgiumba) házasodtak – a kiállítás elkészítésében közreműködő holland kutatók felmenői között is akadt ilyen. A Frízföldön mind terebélyesebb és még a magyar őseik kulináris szokásait is feltámasztó Debreczenyi család története pedig egyszerre lelkesítő és megindító. A kiállítás alapján meglepően sok tárgyi emlék maradt meg, közöttük magyar gyerekek kinn, főleg Hollandiában készült rajzai, tárgyai vagy akár babái.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
