Színház

Dzsúdló és a magány

Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon

Kritika

Dzsúdló nem azonos Jude Law-val, hanem egy magyar zenész, akinek leghíresebb száma a Lej. Ilyen és ehhez hasonló titkokat tudhatunk meg e „Z generációs pandémia paradigmából”, de csak akkor, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és egy Z generációs digitális bennszülöttel nézheti végig a darabot. A tizenhat éves húgom árulta el azt is, miért nevet a főleg fiatalokból álló közönség azon, hogy az egyik szereplő annyira depis, hogy a frufruját is majdnem levágta.

A minap járta be a sajtót a hír, miszerint telt ház van a Vadaskert Gyermek- és Ifjúság­pszichiátriai Kórház és Szakambulancián, a járvány előtti időszakhoz képest 40 százalékkal emelkedett az esetek száma. Az ellátottak között túlnyomórészt szorongással és depresszióval küzdő fiatalok vannak. E generáció tagjai készen kapták az Y generáció megélt kiábrándultságát és a világ megjavíthatatlanságának érzetét. A pandémia időszaka mindezt csak továbberősítette bennük. Az előadás pontosan erről beszél statisztikák és szakorvosi vélemények nélkül. A szerzők maguk is a Z generáció tagjai és jó sokan vannak, valószínűleg ez az oka, hogy a történetvezetés kissé széttartó, ám ez a produkció értékéből nem sokat von le, hiszen a töredezettség is jól illeszkedik az alkotók azon szándékához, hogy megmutassák saját és kortársaik hangulatát, hogy a nézők számára is átélhetővé tegyék az online elmagányosodás és bezártság melankóliáját.

Pass Andrea rendezése is erre törekedett. Az előadásban sok a sötét és a derengő félhomály, a háttérben gyakran csak a játszók szövegeihez kapcsolódó (néha kissé talán túlzottan illusztratív) hangulatképeket látunk (videó: Karcis Gábor), a nedves aszfalt fényeit az esti utcán, a lassítottan mozgó buborékokat, a tenger felszínén játszó napsütést. A sztori nem a világjárvány kezdetétől indul, röviden bemutatja az előtte lévő időszakot is. A kamaszok általános identitáskeresését, a titkaikat, a szorongásukat a közelgő érettségi miatt, és azt, hogy a lezárások nélkül is magányosan kell megküzdeniük a problémáikkal. A szereplők számára az egyetlen biztos pont a közös baráti kör: az együttlét, a nevetések, a piálások. Amikor ez az egyik pillanatról a másikra elpárolog az életükből, végképp egyedül maradnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.