ZSINÓRPADLÁS – kritika

Egy doboz lenne

Alexis Michalik: Történetőrző

Kritika

Zuhog az eső, Martin többszöri eltévedés után jut el az Ardennek mélyén lévő a faluba, ahol régen nem látott apja meghalt. Mivel az apja kimondottan azt kérte, helyben hantolják el, ám a temető már tele van, Martin a furcsa sírásó segítségével egy rejtélyes, sok-sok éve nem látogatott sírt akar kiüríteni.

Ám a koporsó rájuk borul, és kiderül, hogy titokzatos feljegyzéseket rejt, amelyek által Martin belezuhan egy évszázadokon és kontinenseken átívelő történetbe. Közben az algériai sivatag mélyén egy anya és 15 éves lánya nyomtalanul eltűnik. Természetesen összeérnek majd a szálak.

Alexis Michalik színész és forgatókönyvíró az egyik legnépszerűbb színpadi szerző Franciaországban, a Történetőrző több sikeres adaptáció után az első saját darabja. (Interjúnkat lásd: „Mindig lopsz egy kicsit”, Magyar Narancs, 2020. október 10.) A darab egy véletlen folytán született, amikor a szerzőt egy barátja, Benjamin Belcours (aki azóta a producere is) megkérte, ugorjon be egy fesztiválra egy szerzői alkotással, mert az egyik résztvevő kiesett. Michalik ekkor megírta a mű első részét, és megkeresett vele öt színészt. A darab első, ötvenperces változata a próbák között, az improvizációkat lejegyezve született meg, gyakorlatilag tét nélkül: úgy volt, hogy mindössze háromszor adják elő egy kicsi színházban. Aztán az előadásnak nem várt sikere lett, előbb francia nyelvterületen, majd világszerte is, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen könnyen befogadható, s szellemesen, de egyáltalán nem felületesen beszél életünk összefüggései­ről. Komoly témákat érint játékosan, nem kérkedve önnön mélységeivel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.