ZSINÓRPADLÁS – kritika

Egy doboz lenne

Alexis Michalik: Történetőrző

Kritika

Zuhog az eső, Martin többszöri eltévedés után jut el az Ardennek mélyén lévő a faluba, ahol régen nem látott apja meghalt. Mivel az apja kimondottan azt kérte, helyben hantolják el, ám a temető már tele van, Martin a furcsa sírásó segítségével egy rejtélyes, sok-sok éve nem látogatott sírt akar kiüríteni.

Ám a koporsó rájuk borul, és kiderül, hogy titokzatos feljegyzéseket rejt, amelyek által Martin belezuhan egy évszázadokon és kontinenseken átívelő történetbe. Közben az algériai sivatag mélyén egy anya és 15 éves lánya nyomtalanul eltűnik. Természetesen összeérnek majd a szálak.

Alexis Michalik színész és forgatókönyvíró az egyik legnépszerűbb színpadi szerző Franciaországban, a Történetőrző több sikeres adaptáció után az első saját darabja. (Interjúnkat lásd: „Mindig lopsz egy kicsit”, Magyar Narancs, 2020. október 10.) A darab egy véletlen folytán született, amikor a szerzőt egy barátja, Benjamin Belcours (aki azóta a producere is) megkérte, ugorjon be egy fesztiválra egy szerzői alkotással, mert az egyik résztvevő kiesett. Michalik ekkor megírta a mű első részét, és megkeresett vele öt színészt. A darab első, ötvenperces változata a próbák között, az improvizációkat lejegyezve született meg, gyakorlatilag tét nélkül: úgy volt, hogy mindössze háromszor adják elő egy kicsi színházban. Aztán az előadásnak nem várt sikere lett, előbb francia nyelvterületen, majd világszerte is, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen könnyen befogadható, s szellemesen, de egyáltalán nem felületesen beszél életünk összefüggései­ről. Komoly témákat érint játékosan, nem kérkedve önnön mélységeivel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.