Film

Elálló fülekkel

Leos Carax: Annette

  • - köves -
  • 2021. december 15.

Kritika

Minden musical megérdemli a nagyrabecsülésünket, amelyben a természet lágy ölén andalgó lány és fiú, miközben a szívüket perzselő szerelemről adnak tanúbizonyságot egymásnak a „We love each other so much” (számukra) megunhatatlan ismételgetésével, egyszer csak eljutnak a „counterintuitive, baby” (magyarul talán: „az intuícióval ellentétes, baby”) sor kiénekléséig.

És nemhogy a szemük se rebben e nyelvtörőnek sem utolsó, a szerelmi vallomásokban azonban merőben szokatlan kifejezésre, de megy tovább a „mennyire szeretjük egymást”, mintha mi sem történt volna.

Hát, igen, így fest egy musical a 61 éves örök csodagyerek, Leos Carax világában, ami senkit sem lephet meg, akinek felrémlik a Holy Motors vad és fenséges összevisszasága, ami a csodával határos módon mégsem fordult öncélú művészkedésbe – bár minden percében közel került ehhez –, más kérdés, hogy a tudósok máig kutatják, mibe is fordult. Persze beugorhat a Carax-fanklubok verhetetlen kedvence, A Pont-Neuf szerelmesei is, Juliette Binoche szívszaggató találkozása a híres párizsi híddal.

De nyugi, a szerelem, akárhányszor mantrázzák is, még egy futottak még musicalben sem tarthat örökké, hát még egy olyanban, aminek a mostanában reneszánszát élő Sparks szerezte a zenéjét meg a forgatókönyvét is, és amelyben Adam Driverről már az első pillanatban lerí, hogy egy önmegsemmisítő sztár szerepét kapta. Egy stand up istenét, akinek nem dalból van a lelke, hanem valami kevésbé dallamos, de annál erőszakosabb anyagból. Csak idő és sok-sok éjszakai motorozás kérdése, mikor bújik elő belőle az állat, míg mellette, egy fejjel alacsonyabban Marion Cotillard – szerepe szerint ünnepelt operaénekes – patyolattiszta lélekkel, de egyre bánatosabb szemekkel pásztázza a Los Angeles-i horizontot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.