Elfordított arccal

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület

Hosszú percekig kitartott, éjfekete vászonnal indulunk, amelyet hirtelen vált fel az idilli kép: családi délután a folyóparton, a madárcsicsergést csak a játék és hancúrozás hangjai szakítják meg. Jonathan Glazer filmjében ugyanis a sötétség és a fényesség a szó szoros értelmében egymás szomszédságában honol.

A rendező Martin Amis 2014-es regényét vitte vászonra, de valójában csak inspirálódott általa. Amis könyve három nézőpontból mutatja be Auschwitz működését, ezek egyike a tábor parancsnokáé, aki a fiktív Paul Doll képében jelenik meg. Glazer ezzel szemben csak és kifejezetten Rudolf Hössre, a haláltábor leghosszabb ideig szolgáló vezetőjére és annak családjára koncentrál. Az Érdekvédelmi terület mégsem hagyományos holokausztfilm, sokkal inkább családi dráma, amelynek főhőse az otthoni és munkahelyi elvárások között őrlődik, vagy épp horrorfilm, ahol az emberiség történetének egyik legszörnyűbb eseménysora szép lassan vet árnyékot a banális jelenetekre.

Születésnapi zsúr, evezés a folyón, horgászás a gyerekekkel – Höss sokat dolgozó, fontos és elfoglalt ember, aki törődik a családjával, és igyekszik nekik mindent megadni; jó apa, bár férjként nem feddhetetlen. Felesége, Hedwig valóságos kis földi paradicsomot épített fel tüchtig kis kertjükben: a csúszdával felszerelt medencétől pár méterre a legkülönbözőbb virágok bontanak szirmot, arrébb karalábé és tök terem, még arrébb szorgos méhkolónia végzi a munkáját, hogy a családnak mindig legyen friss méz a teájába. Egyetlen kőfal választja el mindezt az auschwitzi haláltábortól, de Hedwiget ez látszólag nem érdekli. Felpróbálja a zsidó nőktől elkobzott bundát, egy alkalommal pedig egyenesen kijelenti: itt akarja leélni az életét! Közben a férj németes precizitással teszi a dolgát: reggeli után elköszön családjától, és lovára felpattanva munkába indul, este lefekvés előtt pedig katonás rendben kapcsolja le a ház több tucat égve felejtett lámpáját. Hasonló gondossággal vitatja meg mérnökeivel azt is, hogy az új krematórium valóban képes lesz-e rövid idő alatt több ezer zsidót elpusztítani. A horror szinte észrevétlenül kúszik be: a háttérben felszálló fekete füst jelzi, hogy a halálgyár teljes kapacitással működésbe lépett, a kerti beszélgetéseket egyre gyakrabban szakítja meg üvöltés, sírás, majd pisztolylövés, s Höss olykor kénytelen kirángatni gyermekeit a folyóból, mert emberi maradványokra bukkan benne.