Film

Elfordított arccal

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület

  • SzSz
  • 2024. február 21.

Kritika

Hosszú percekig kitartott, éjfekete vászonnal indulunk, amelyet hirtelen vált fel az idilli kép: családi délután a folyóparton, a madárcsicsergést csak a játék és hancúrozás hangjai szakítják meg. Jonathan Glazer filmjében ugyanis a sötétség és a fényesség a szó szoros értelmében egymás szomszédságában honol.

A rendező Martin Amis 2014-es regényét vitte vászonra, de valójában csak inspirálódott általa. Amis könyve három nézőpontból mutatja be Auschwitz működését, ezek egyike a tábor parancsnokáé, aki a fiktív Paul Doll képében jelenik meg. Glazer ezzel szemben csak és kifejezetten Rudolf Hössre, a haláltábor leghosszabb ideig szolgáló vezetőjére és annak családjára koncentrál. Az Érdekvédelmi terület mégsem hagyományos holokausztfilm, sokkal inkább családi dráma, amelynek főhőse az otthoni és munkahelyi elvárások között őrlődik, vagy épp horrorfilm, ahol az emberiség történetének egyik legszörnyűbb eseménysora szép lassan vet árnyékot a banális jelenetekre.

Születésnapi zsúr, evezés a folyón, horgászás a gyerekekkel – Höss sokat dolgozó, fontos és elfoglalt ember, aki törődik a családjával, és igyekszik nekik mindent megadni; jó apa, bár férjként nem feddhetetlen. Felesége, Hedwig valóságos kis földi paradicsomot épített fel tüchtig kis kertjükben: a csúszdával felszerelt medencétől pár méterre a legkülönbözőbb virágok bontanak szirmot, arrébb karalábé és tök terem, még arrébb szorgos méhkolónia végzi a munkáját, hogy a családnak mindig legyen friss méz a teájába. Egyetlen kőfal választja el mindezt az auschwitzi haláltábortól, de Hedwiget ez látszólag nem érdekli. Felpróbálja a zsidó nőktől elkobzott bundát, egy alkalommal pedig egyenesen kijelenti: itt akarja leélni az életét! Közben a férj németes precizitással teszi a dolgát: reggeli után elköszön családjától, és lovára felpattanva munkába indul, este lefekvés előtt pedig katonás rendben kapcsolja le a ház több tucat égve felejtett lámpáját. Hasonló gondossággal vitatja meg mérnökeivel azt is, hogy az új krematórium valóban képes lesz-e rövid idő alatt több ezer zsidót elpusztítani. A horror szinte észrevétlenül kúszik be: a háttérben felszálló fekete füst jelzi, hogy a halálgyár teljes kapacitással működésbe lépett, a kerti beszélgetéseket egyre gyakrabban szakítja meg üvöltés, sírás, majd pisztolylövés, s Höss olykor kénytelen kirángatni gyermekeit a folyóból, mert emberi maradványokra bukkan benne.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.