Koncert

Énekeseknek is nehéz idők

Dee Dee Bridgewater Quartet, Take 6

Kritika

A jazzénekes legenda, Dee Dee Bridgewater zongorás triókísérettel tért vissza a Müpába, ahol 2007-ben a mali projektjével (Red Earth) szédületes sikere volt, a ráadásoknál a közönség már a sorok között táncolt.

Azóta szerepelt nálunk a Quincy Jones-féle gálán is. Most is telt ház ünnepelte, mindent kitett a színpadra, hallva és látva őt, senki el nem hiszi, hogy 74 éves. Bridgewater minden titkot tud, a hangja erőtől dagad, de az energiája és oda­adása, amivel még a bőgőszólót is végig táncolja, adja azt a pluszt, amellyel elérte a Grammy-díjakat, a NEA Jazz Master címet és a többi sikert. Bár hosszú ideje Párizsban él, Bridge­water mindenhol otthon van. Szülővárosához, Memphishez zenében is visszatért, csinált New Orleans-lemezt, szerepelt tavaly Londonban a Carnegie Hall ifjúsági big bandjével, belebújt Billie Holiday, Ella Fitzgerald és mások bőrébe, tribute albumokon mutatta meg magát, ezek közül a Horace Silver- és a Kurt Weill-lemezek különlegesek. Ismét hölgyeket hívott együttesébe, amelyet We Existnek nevezett el. Az afroamerikai polgárjogi és feminista küzdelmek mentén rakta össze műsorát, holott sosem volt forradalmár, inkább színésznő, hiszen színpadon és filmvásznon is sikeres volt, viszont hitelesen és őszintén szögezte le a konferanszaiban újra meg újra, hogy most nehéz időket élünk, figyeljünk egymásra és álljunk ki céljainkért.

Hitelességét alátámasztja, hogy régóta dolgozik az UNESCO-nak és az ENSZ élelmezési programjának, mentorál, és saját szervezetet (Woodshed Network) működtet fiatal női előadók támogatására. Az már más kérdés, hogy mennyire sikerült a magasabb identitáspolitikai célokhoz illeszkedő számokat összeválogatni. Kicsit vontatottan indult a dolog a People Make the World Go Rounddal és a Precious Thinggel, és még a Trying Times sem tudott az est zenei fénypontja lenni, legfeljebb tartalmi mottója. Elgondolkodtató és mély volt a két Nina Simone-szám, de nem érték el az énekesnő saját adaptációjában felhangzó Footprints (Wayne Shorter) zenei emelkedettségét. Bridge­water meg is változtatta a tervezett sorrendet, és egy sanzonnal lazított a sorskérdések szorításán. Innen már elképesztően változatos, technikailag is bombasztikus „hottolása” vitte a prímet, egy rhythm and blues és egy latin (Chick Corea: Spain) közé a hátborzongató Strange Fruit (Billie Holiday) került. Persze már a ráadás előtt többször reflektorfény áradt a sokoldalú zongorista-hangszerelő Carmen Staafra, a dinamikus bőgős-basszgitáros Rosa Brunellóra és a különleges dobos Evita Polidoróra. Mindhárman méltó és változatos kíséretet adtak, emellett éltek minden kibontakozási lehetőséggel, amit a nagyvonalú, és mindig új kifejezésmódra törekvő énekesnő adott nekik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.