Koncert

Énekeseknek is nehéz idők

Dee Dee Bridgewater Quartet, Take 6

Kritika

A jazzénekes legenda, Dee Dee Bridgewater zongorás triókísérettel tért vissza a Müpába, ahol 2007-ben a mali projektjével (Red Earth) szédületes sikere volt, a ráadásoknál a közönség már a sorok között táncolt.

Azóta szerepelt nálunk a Quincy Jones-féle gálán is. Most is telt ház ünnepelte, mindent kitett a színpadra, hallva és látva őt, senki el nem hiszi, hogy 74 éves. Bridgewater minden titkot tud, a hangja erőtől dagad, de az energiája és oda­adása, amivel még a bőgőszólót is végig táncolja, adja azt a pluszt, amellyel elérte a Grammy-díjakat, a NEA Jazz Master címet és a többi sikert. Bár hosszú ideje Párizsban él, Bridge­water mindenhol otthon van. Szülővárosához, Memphishez zenében is visszatért, csinált New Orleans-lemezt, szerepelt tavaly Londonban a Carnegie Hall ifjúsági big bandjével, belebújt Billie Holiday, Ella Fitzgerald és mások bőrébe, tribute albumokon mutatta meg magát, ezek közül a Horace Silver- és a Kurt Weill-lemezek különlegesek. Ismét hölgyeket hívott együttesébe, amelyet We Existnek nevezett el. Az afroamerikai polgárjogi és feminista küzdelmek mentén rakta össze műsorát, holott sosem volt forradalmár, inkább színésznő, hiszen színpadon és filmvásznon is sikeres volt, viszont hitelesen és őszintén szögezte le a konferanszaiban újra meg újra, hogy most nehéz időket élünk, figyeljünk egymásra és álljunk ki céljainkért.

Hitelességét alátámasztja, hogy régóta dolgozik az UNESCO-nak és az ENSZ élelmezési programjának, mentorál, és saját szervezetet (Woodshed Network) működtet fiatal női előadók támogatására. Az már más kérdés, hogy mennyire sikerült a magasabb identitáspolitikai célokhoz illeszkedő számokat összeválogatni. Kicsit vontatottan indult a dolog a People Make the World Go Rounddal és a Precious Thinggel, és még a Trying Times sem tudott az est zenei fénypontja lenni, legfeljebb tartalmi mottója. Elgondolkodtató és mély volt a két Nina Simone-szám, de nem érték el az énekesnő saját adaptációjában felhangzó Footprints (Wayne Shorter) zenei emelkedettségét. Bridge­water meg is változtatta a tervezett sorrendet, és egy sanzonnal lazított a sorskérdések szorításán. Innen már elképesztően változatos, technikailag is bombasztikus „hottolása” vitte a prímet, egy rhythm and blues és egy latin (Chick Corea: Spain) közé a hátborzongató Strange Fruit (Billie Holiday) került. Persze már a ráadás előtt többször reflektorfény áradt a sokoldalú zongorista-hangszerelő Carmen Staafra, a dinamikus bőgős-basszgitáros Rosa Brunellóra és a különleges dobos Evita Polidoróra. Mindhárman méltó és változatos kíséretet adtak, emellett éltek minden kibontakozási lehetőséggel, amit a nagyvonalú, és mindig új kifejezésmódra törekvő énekesnő adott nekik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.