Akinek először van meg kocka alakú kulcstárgy, nagypapa paradoxon s a „kiderült, hogy az ő maga volt a jövőből” hármasa, az nyert (vagy épp a Tenetet nézi). Az Apple új sorozata egy önismétlő, klisés tucattermék vagy az év legjobbja is lehet egy időben… mindaddig, amíg el nem kezdjük nézni.
Mi az első, ami eszünkbe jut, ha olyan tudományos-filozófiai szakkifejezésre van szükségünk, amellyel könnyen és gyorsan akarunk lenyűgözni valakit? Úgy van, Schrödinger macskája. Ez adja a sorozat gerincét, és a főhős életének fő művét is. Jason egy, a Breaking Badből jól ismert lúzerapa-típus, bár mintacsaládja van, egy életre a foglya annak, hogy fiatalon besült a benne rejlő potenciál. Egy nap elrabolja egy titkos, maszkos idegen, ám a begyógyszerezés után valaki más életében ébred, ahol a felesége világhírű művész, de csupán egy régi barát, gyerekük nincs is, ő maga pedig ünnepelt tudós, limitálatlan pénzforrással. Eközben a vele azonos, de a megkülönböztethetőségért kevésbé sebes arcú másik Jason szép lassan beeszi magát a mintacsaládba. A tanulság ugyan elég kézenfekvő (és a látszat ellenére az nem az, hogy gyerek nélkül az ember kegyetlenül sikeres és szexi lesz idősen), a megértéséig azonban rögös út vezet a multiverzum milliónyi ajtaján át.
Kétféle egzisztenciális sci-fi létezik, az egyik az (általa feltételezett) őstudást akarja átadni a nézőnek, s ahhoz a fogyaszthatóság érdekében ír sztorit, a másik a sztorit dúsítja uránként a tudománnyal, így helyeződik spektrumra a minőség a fent említett klasszikusoktól kezdve Westworldön és a Silón át egészen a friss Atlas borzalmáig. A Blake Crouch regényéből készült adaptáció egy ígéretes alapötlettel, illetve a hiteles Joel Edgerton és a máig igéző Jennifer Connelly párosával nyűgözi le a nézőjét, aki először el is hiszi, hogy felső polcos terméket kap. Ám a jócskán túlnyújtott történetet nézve bőven van ideje rájönni, hogy ez itt olyan sci-fi lesz, amely egy szimpla szerelmes thrillert rejt tudománynak látszó bűvészmutatványba. A jól hangzó szakkifejezésekkel megforgat párszor magunk körül, egy wannabe Interstellar betéttel csillagport szór az arcunkba, és mire észbe kapunk, bumm, el is tüntetett 6–8 órát az életünkből.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
