Érzékenyítés

Joe Wright: Cyrano

Már a film alapját képező, a címszerepet törpére átíró, ám így is (vagy épp ezért) sikeres Broadway-musical is félreérti és -érteti a kedvelt verses színművet. Edmond Rostand darabja ugyanis valóban egy súlyosan sérült ember drámája, de a probléma nem fizikai, Cyrano valójában nem orrának méretétől, hanem a külsőségeket mindenek fölé helyező világ ürességétől szenved.

Ezért kénytelen – szabadszájúságával, kihívó viselkedésével, párbajaival, hadi kiválóságával és főleg szellemi fölényével – uralni azt. Egy a drámát mozgató belső összefüggéseket feltáró előadásban nem is feltétlenül szükséges, hogy a nevezetes orr valóban nagy legyen. Elég, ha a haláltól nem félő, de a külvilág ítéletétől rettegő, legyőzhetetlen lovag annak látja. Cyranót fogyatékosként felfogni tévedés.

Tipikus amerikai film a Cyrano legújabb feldolgozása. Pazar a kiállítás, tökéletes a tempó, csúcsra jár az acting method – és fájdalmasan kiforgat mindent, amiért a francia klasszikushoz nyúlni érdemes. Tegyük hozzá, nem a főszereplő Peter Dinklage-en múlik a dolog. Ő hozza, ami hozható, lényéből árad a férfias melankólia, a beteljesülni nem tudó szerelem rejtett izzása, a sorsát méltósággal viselő vesztes erkölcsi nagysága. Mindez színpadon tán elégséges is lehetett a fals koncepció elfogadtatásához.