Színház

„Ez kémia!”

A Díj

Kritika

Bevált szerzőn ne változtass, de legalábbis kérj tőle még egy darabot!

Ez lehetett a Rózsavölgyi Szalon egyik indoka, amikor Cyril Gély új darabját, A Díjat – még a párizsi ősbemutató előtt – elhozták Magyarországra. Előző színművét, a Diplomáciát 2018 óta játsszák, immár a 150. előadáshoz közeledve. A Diplomácia egy rendkívüli történelmi helyzetet feldolgozó vitadráma: 1944-ben az aláaknázott Párizs úgy menekült meg a pusztulástól, hogy egy Nordling nevű svéd diplomata meggyőzte a pusztító hadművelettel megbízott Von Choltitz tábornokot, hogy ne teljesítse a parancsot. A darab sikerében nyilván oroszlánrésze van a két színésznek, Alföldi Róbertnek és Sztarenki Pálnak (utóbbi rendezőként is jegyzi az előadást), de vonzó lehet a nézőknek a nézőpontja is, nevezetesen az, hogy a történelmet az emberi helyzetek és kapcsolódások szemszögéből világítja meg.

Nagyon hasonlót tesz A Díj is, bár itt egy tudományos felfedezés áll a középpontban, ám annak is komoly hatása volt a történelemre. A korszak is azonos, igaz, a darab idején már a háború után, 1946-ban járunk. Otto Hahn kémikus stockholmi szállodai szobájában a másnapi beszédét csiszolgatja, amelyet a Nobel-díj átvételekor szeretne elmondani. Itt látogatja meg kollégája, Lise Meitner fizikus, akivel harminc évig együtt dolgoztak, és közösen fedezték fel az atommaghasadást, az asszonynak azonban zsidó származása miatt el kellett menekülnie Németországból, Svédországban kötött ki. A díjat Otto Hahn egyedül kapta meg, sőt, publikációiban, beszédében meg sem említette Lise Meitnert. (Akit egyébként később több mint harmincszor terjesztettek fel Nobel-díjra, de sohasem kapta meg.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.