Animációs film

Egy csomóan Párizs ellen

Csáki László: Kék Pelikan

  • - turcsányi -
  • 2024. március 26.

Kritika

– Sziasztok, magyarok! – mondta a Szabadság, mérsékelten kíváncsi pofával, rágózva. A magyarok nem válaszoltak, csak visszabámultak. Az egyik oldalba bökte a másikat: „Faszt akar ez?” A másik azt mondta, hogy „Honnan tudjam? De itt hiába arcoskodik, ilyeneket szoktam enni reggelire.” Ennyiben maradtak.

A Szabadság maradt még egy ideig, benézett ide-oda, néhol még a fiókokat is kihúzogatta, vigyorgott, de nem nagyon törte magát, hogy kedves legyen mindenkihez. A magyarok csak nézték, egyik-másik megpróbálta lehúzni valamivel, de úgy nagyon nem érdekelt senkit. Aztán fogta magát, és elhúzott. Állítólag néha még ma is kap olyan leveleket, hogy jöjjön vissza, de nem olyan sokat, hogy azért érdemes legyen mozdulni. Meg ő sem a régi már.

Csáki László rajzfilmje a rendszerváltás idején kezdődik, amikor már majdnem mindenki elhiszi, hogy még Németországot is újraegyesítik. Menten meg is születik a nagy gondolat, ideje NDK márkát vásárolni, mert egy az egyben fogják majd váltani „a németek” a nyugatnémet márkával, s az lesz ám a nagy kaszálás. A film szerencsére nem erről szól, hanem a következő tucatnyi évről, de tökéletes enumeráció; felsorakoznak teljes vértezetükben a hősök, s az is világossá lesz, hogy kábé mire számíthatunk tőlük. Csáki ugyanis egy következő „nagy” stikli, a nemzetközi vonatjegyek kisipari módszerekkel megejtett, közepesen termelékeny hamisításának történetét meséli el – hajszálpontosan megtalálva a tökéletes formát mondandójához.

Interjúnk Csáki László rendezővel itt olvasható: 

Ezt nem lehetne, de legalábbis nem lenne érdemes máshogyan megcsinálni, még akkor sem, ha annyi pénz lenne rá, mint amennyit a saját baromságainak szajkózására hajlamos osztogatni propagandistáinak a mai hatalom, s még akkor sem, ha egy szokvány beszélő fejes dokumentumfilm készülne korabeli híradókból vett vágóképekkel, s a kezüket tördelő, de azért magukra elég büszke eredeti gleingaunerekkel. Nem, ez így jó, ahogy van, animációs dokumentumfilmként, amely pedánsan követ ugyan bizonyos dokumentumfilmes normákat, megvannak a beszélő fejek és a híradóknál is beszédesebb illusztrációk, de a vallomásokat színészek hangján halljuk (eljátszva), s az illusztrációk önmagukban is kiadják a történetet, sokan akkor is vágnák, hogy mi folyik itt, ha levennék a hangot (filmnek nincs is ennél nagyobb erénye). A rajzok kifejező és hangulatfestő ereje pedig kiválóan alkalmazkodik a nézői fantázia és tapasztalat korlátlan, illetve nagyon is korlátos voltához.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."