Animációs film

Egy csomóan Párizs ellen

Csáki László: Kék Pelikan

  • - turcsányi -
  • 2024. március 26.

Kritika

– Sziasztok, magyarok! – mondta a Szabadság, mérsékelten kíváncsi pofával, rágózva. A magyarok nem válaszoltak, csak visszabámultak. Az egyik oldalba bökte a másikat: „Faszt akar ez?” A másik azt mondta, hogy „Honnan tudjam? De itt hiába arcoskodik, ilyeneket szoktam enni reggelire.” Ennyiben maradtak.

A Szabadság maradt még egy ideig, benézett ide-oda, néhol még a fiókokat is kihúzogatta, vigyorgott, de nem nagyon törte magát, hogy kedves legyen mindenkihez. A magyarok csak nézték, egyik-másik megpróbálta lehúzni valamivel, de úgy nagyon nem érdekelt senkit. Aztán fogta magát, és elhúzott. Állítólag néha még ma is kap olyan leveleket, hogy jöjjön vissza, de nem olyan sokat, hogy azért érdemes legyen mozdulni. Meg ő sem a régi már.

Csáki László rajzfilmje a rendszerváltás idején kezdődik, amikor már majdnem mindenki elhiszi, hogy még Németországot is újraegyesítik. Menten meg is születik a nagy gondolat, ideje NDK márkát vásárolni, mert egy az egyben fogják majd váltani „a németek” a nyugatnémet márkával, s az lesz ám a nagy kaszálás. A film szerencsére nem erről szól, hanem a következő tucatnyi évről, de tökéletes enumeráció; felsorakoznak teljes vértezetükben a hősök, s az is világossá lesz, hogy kábé mire számíthatunk tőlük. Csáki ugyanis egy következő „nagy” stikli, a nemzetközi vonatjegyek kisipari módszerekkel megejtett, közepesen termelékeny hamisításának történetét meséli el – hajszálpontosan megtalálva a tökéletes formát mondandójához.

Interjúnk Csáki László rendezővel itt olvasható: 

Ezt nem lehetne, de legalábbis nem lenne érdemes máshogyan megcsinálni, még akkor sem, ha annyi pénz lenne rá, mint amennyit a saját baromságainak szajkózására hajlamos osztogatni propagandistáinak a mai hatalom, s még akkor sem, ha egy szokvány beszélő fejes dokumentumfilm készülne korabeli híradókból vett vágóképekkel, s a kezüket tördelő, de azért magukra elég büszke eredeti gleingaunerekkel. Nem, ez így jó, ahogy van, animációs dokumentumfilmként, amely pedánsan követ ugyan bizonyos dokumentumfilmes normákat, megvannak a beszélő fejek és a híradóknál is beszédesebb illusztrációk, de a vallomásokat színészek hangján halljuk (eljátszva), s az illusztrációk önmagukban is kiadják a történetet, sokan akkor is vágnák, hogy mi folyik itt, ha levennék a hangot (filmnek nincs is ennél nagyobb erénye). A rajzok kifejező és hangulatfestő ereje pedig kiválóan alkalmazkodik a nézői fantázia és tapasztalat korlátlan, illetve nagyon is korlátos voltához.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.