Tévésorozat

Falafel kapható a túlvilágon

Mrs. Davis

Kritika

A mesterséges intelligencia (MI) térnyerésével, a ChatGPT és társainak elterjedésével úgy néz ki, nem tudjuk továbbkerülgetni a kérdést: hová lesz az emberiség, ha mindent és mindenkit a gépek irányítanak majd?

A közeledő robotapokalipszis képe nem a Terminátor halálosztójával jelent meg – még ha ilyen formán ivódott is be a popkultúra révén –, inkább egyidős a sci-fi műfajával, mint ahogy a világvége-várás is jelen van azóta, amióta világ a világ, ember az ember. A Mrs. Davis ebből a kollektív, mitologikus félelemből kreál egy őrült és abszurd kincskeresős kaland-drámát, amelyben Indiana Jones, a Coen testvérek, sőt a Bolondos dallamok hatása is felfedezhető. Olyan, mint egy apró képekből montázsolt hatalmas vászon, amelyhez minél közelebb megyünk, annál jobban elveszünk a részletekben, miközben a teljes egész egyre jobban elmosódik a szemünk előtt.

A sorozat világában az algoritmus ural mindent és mindenkit, megszabja, hogy mit nézzünk, hogyan éljünk, hová menjünk, és mit csináljunk, cserébe azonban megszüntette az éhínséget, a háborúkat és a nélkülözést is. Az emberek bluetooth-os fülhallgatókon keresztül folyamatos összeköttetésben állnak vele; a legtöbben Mrs. Davisnek nevezik, és zokszó nélkül teljesítik minden kérését, mert csak így érdemelhetik ki animált angyalszárnyaikat. A show jövőképe a Fekete tükörhöz hasonlóan attól hatásos, hogy épp csak egy hajszál választja el jelenünktől: legyen szó a Facebookról, a Twitterről vagy a Netflixről, már ma is különböző algoritmusok irányítják az életünket. Ahogy az online elismerésért folytatott teperés is ismerős: mindent megteszünk a lájkokért, szívecskékért, követőkért vagy épp a nevünk mellett virító kék pipáért.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.