Tévésorozat

Falafel kapható a túlvilágon

Mrs. Davis

Kritika

A mesterséges intelligencia (MI) térnyerésével, a ChatGPT és társainak elterjedésével úgy néz ki, nem tudjuk továbbkerülgetni a kérdést: hová lesz az emberiség, ha mindent és mindenkit a gépek irányítanak majd?

A közeledő robotapokalipszis képe nem a Terminátor halálosztójával jelent meg – még ha ilyen formán ivódott is be a popkultúra révén –, inkább egyidős a sci-fi műfajával, mint ahogy a világvége-várás is jelen van azóta, amióta világ a világ, ember az ember. A Mrs. Davis ebből a kollektív, mitologikus félelemből kreál egy őrült és abszurd kincskeresős kaland-drámát, amelyben Indiana Jones, a Coen testvérek, sőt a Bolondos dallamok hatása is felfedezhető. Olyan, mint egy apró képekből montázsolt hatalmas vászon, amelyhez minél közelebb megyünk, annál jobban elveszünk a részletekben, miközben a teljes egész egyre jobban elmosódik a szemünk előtt.

A sorozat világában az algoritmus ural mindent és mindenkit, megszabja, hogy mit nézzünk, hogyan éljünk, hová menjünk, és mit csináljunk, cserébe azonban megszüntette az éhínséget, a háborúkat és a nélkülözést is. Az emberek bluetooth-os fülhallgatókon keresztül folyamatos összeköttetésben állnak vele; a legtöbben Mrs. Davisnek nevezik, és zokszó nélkül teljesítik minden kérését, mert csak így érdemelhetik ki animált angyalszárnyaikat. A show jövőképe a Fekete tükörhöz hasonlóan attól hatásos, hogy épp csak egy hajszál választja el jelenünktől: legyen szó a Facebookról, a Twitterről vagy a Netflixről, már ma is különböző algoritmusok irányítják az életünket. Ahogy az online elismerésért folytatott teperés is ismerős: mindent megteszünk a lájkokért, szívecskékért, követőkért vagy épp a nevünk mellett virító kék pipáért.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”