Nem ciklusról van szó, hanem gyűjteményről, amelynek dalai felcserélhetők, de akár el is hagyhatók, miként azt a korabeli előadók tették. A Dichterliebe először 1861-ben csendült fel elejétől végéig egy bizonyos Julius Stockhausen baritonján, amikor a Lied műfaja kiszabadult a polgári szalonok világából, és betört a koncertterembe, ahol mindmáig ott is maradt. Ezek a dalok is általában ott szólalnak meg úgy, ahogy Schumann idejében sohasem: az első hangtól az utolsóig mind a tizenhat.
Okos zenész kezd valamit a dalrepertoár faramuci helyzetével. Már a 2015-ben bemutatott Winterreise is úttörő vállalás volt Hámori Máté együttesétől. Az a menekültkérdést bevonva értelmezte újra Schubert dalait, a Dichterliebe pedig a költő szerelmi vágyának teremt modernebb, a néző számára ismerősebb keretet. Horvát Lili filmrendező egyszerű és megkapó történetet írt a dalok köré: Koroknai Tamás (Szemenyei János) egy balettiskola semmirekellő portása, igazi anyuci pici fia. Egy előadás utáni bulin megismerkedik az iskola új, fiatal és őzikeszelíd tanárával, Hirsch Magdával (Wrochna Fanni). Másnap a lány lakásában, a kanapén ébred, de a lány eltűnt, napokig nem érkezik róla hír. Tamás, aki egyébként csellista, megszállottan nyomoz utána, még a nővérét is megkeresi, mely találkozás a lány rendezetlen családi hátterére és fizetetlen számláira is rányitja a szemét. Annyi a bizonytalan tényező, hogy néha eszünkbe jut, Magda talán nem is létezik; az bizonyos, hogy nem teljesen olyan, mint amilyennek Tamás elképzeli. De hát, miként egy mellékszereplő (Nagy Zsolt) fogalmaz, a szerelemhez elég egy ember is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
