Színház

Fantomszerelem

Dichterliebe

Kritika

Ne higgyük, hogy az 1840-es keletkezését követő két évtizedben akár egyszer is előadták a maga egészében Schumann félórás dalciklusát. Már a megnevezés is megtévesztő.

Nem ciklusról van szó, hanem gyűjteményről, amelynek dalai felcserélhetők, de akár el is hagyhatók, miként azt a korabeli előadók tették. A Dichterliebe először 1861-ben csendült fel elejétől végéig egy bizonyos Julius Stockhausen baritonján, amikor a Lied műfaja kiszabadult a polgári szalonok világából, és betört a koncertterembe, ahol mindmáig ott is maradt. Ezek a dalok is általában ott szólalnak meg úgy, ahogy Schumann idejében sohasem: az első hangtól az utolsóig mind a tizenhat.

Okos zenész kezd valamit a dalrepertoár faramuci helyzetével. Már a 2015-ben bemutatott Winterreise is úttörő vállalás volt Hámori Máté együttesétől. Az a menekültkérdést bevonva értelmezte újra Schubert dalait, a Dichterliebe pedig a költő szerelmi vágyának teremt modernebb, a néző számára ismerősebb keretet. Horvát Lili filmrendező egyszerű és megkapó történetet írt a dalok köré: Koroknai Tamás (Szemenyei János) egy balettiskola semmirekellő portása, igazi anyuci pici fia. Egy előadás utáni bulin megismerkedik az iskola új, fiatal és őzikeszelíd tanárával, Hirsch Magdával (Wrochna Fanni). Másnap a lány lakásában, a kanapén ébred, de a lány eltűnt, napokig nem érkezik róla hír. Tamás, aki egyébként csellista, megszállottan nyomoz utána, még a nővérét is megkeresi, mely találkozás a lány rendezetlen családi hátterére és fizetetlen számláira is rányitja a szemét. Annyi a bizonytalan tényező, hogy néha eszünkbe jut, Magda talán nem is létezik; az bizonyos, hogy nem teljesen olyan, mint amilyennek Tamás elképzeli. De hát, miként egy mellékszereplő (Nagy Zsolt) fogalmaz, a szerelemhez elég egy ember is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.