Az autókat és önmagukat lebegtető, partnereiket kettéfűrészelő illuzionisták ki nem mondott paktumot kötnek a közönséggel: mindkét fél tudja, hogy amit látnak, az nem valóság, a szórakozás kedvéért azonban úgy tesznek, mintha mégis az lenne; a látványtól kezdve a ruhákig és gesztusokig minden ezt az illúziót szolgálja. A mentalistáknál ellenben a lényeg pont az, amit nem látunk: valamiféle transzcendentális erő vagy földöntúli energia, amely ha kell, a kanalat is meghajlítja, máskor szellemekkel létesít kapcsolatot, asztalt táncoltat vagy segít eltűnt személyek és tárgyak nyomára bukkanni. Sokan éppen ezért nem is sorolják őket a bűvészek közé, vagy azért, mert szélhámosoknak tartják őket, vagy épp azért, mert valóban elhiszik, hogy többek ők, mint színpadi előadók.
Az Abrakadabra amellett, hogy végigveszi a bűvészet legismertebb ágait – az első három rész az illuzionistákról, a zsebtolvajokról és a mentalistákról szól –, nem fél belemenni az efféle szakmai vitákba sem. Uri Geller, minden idők egyik legellentmondásosabb bűvész-mentalistája például néhány megszólaló számára maga a nagybetűs példakép, aki egy ezeréves színpadi trükk, a kanálhajlítás köré egy egész karriert épített. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy annak idején itthon is saját tévéműsort kapott, ahol az utódját kereste, legutóbb pedig azzal került be a hírekbe, hogy megfenyegette Putyint: ha atomháborút indít, elméje minden erejét az orosz elnök ellen irányítja majd. Az egyik interjúalany, Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok talán a hasonló megszólalásai miatt nevezte Gellert egyszerűen kóklernek; állítását pedig akkor is fenntartotta, amikor a kamera mögött jól hallhatóan felháborodott valaki.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
