Kiállítás

Fekete-fehér

Közvetlen történelem – Juhan Kuus életműve

Kritika

A Fotóhónap nyitóeseménye, s egyben legnagyobb kiállítása az észt felmenőkkel rendelkező Kuus (1953–2015) retrospektív tárlata, amelyet a tavalyi szentpétervári bemutató után immár Budapesten is láthatunk, változatlan formában – ez vonatkozik a dizájnra és a művek csoportosítására is. 

Az utazó kiállítást a Johan Kuus / Dokfoto Keskus nevű művészeti intézmény szervezte, őrájuk bízta ugyanis az egész életében Dél-Afrikában élő fotóművész a hagyatékának gondozását.

Kuus 17 éves korától egészen haláláig fotózta a hazájában zajló eseményeket, fotói és fotóesszéi a Die Burger, a Rapport, a Die Beeld, a The Rand Daily Mail és a The Sunday Times című újságokban jelentek meg, és számos nemzetközi díjat nyert el velük. Ikonikus fotót készített Nelson Mandela és Bill Clinton találkozásáról is. Később, az országa iránti érdeklődés „elhalványulása” (azaz az elnyomó rendszer bukása) után, 2000 körül elbocsátották állásából. Ezután bőrvágóként dolgozott; halála előtt pedig egy hajléktalanszállón lakott.

Munkássága egybeesett a faji szegregáción alapuló apartheid időszakával (1961–1994), amelynek gyökerei egészen 1685-ig nyúlnak vissza, a holland telepesek már akkor betiltották a vegyes házasságot. A személyi igazolványokban kötelezően szerepelt a faji hovatartozás (európai, színes, ázsiai, fekete), a feketék nem léphettek be éttermekbe, nem utaz­hattak „fehér” buszon, csak a számukra kijelölt ajtókat használhatták, nem rendelkeztek szavazati joggal.

Az ország történelmében nagy szerepet játszó első gyarmatosítók, a portugálok, majd az angolok és a búrok, a helyi törzsek és a rabszolgák, illetve mindenféle bevándorlók mellett részt vettek a Balti államok „képviselői” is. Ilyen volt a litván származású Sarah Gertrud Millin, aki 1924-ben írt és sok nyelvre lefordított könyvében (Isten mostoha gyermekei) hosszasan értekezett a „fajok” alá- és fölé­rendelésének célszerűségéről, a „fajok” keveredésének tragikus voltáról. Szintén litván származású volt Dél-Afrika első női irodalmi Nobel-díjasa (1991), Nadine Gordimer is, aki műveiben a rendszer elviselhetetlen igazságtalanságával szemben szólalt fel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.