Kiállítás

Fekete-fehér

Közvetlen történelem – Juhan Kuus életműve

Kritika

A Fotóhónap nyitóeseménye, s egyben legnagyobb kiállítása az észt felmenőkkel rendelkező Kuus (1953–2015) retrospektív tárlata, amelyet a tavalyi szentpétervári bemutató után immár Budapesten is láthatunk, változatlan formában – ez vonatkozik a dizájnra és a művek csoportosítására is. 

Az utazó kiállítást a Johan Kuus / Dokfoto Keskus nevű művészeti intézmény szervezte, őrájuk bízta ugyanis az egész életében Dél-Afrikában élő fotóművész a hagyatékának gondozását.

Kuus 17 éves korától egészen haláláig fotózta a hazájában zajló eseményeket, fotói és fotóesszéi a Die Burger, a Rapport, a Die Beeld, a The Rand Daily Mail és a The Sunday Times című újságokban jelentek meg, és számos nemzetközi díjat nyert el velük. Ikonikus fotót készített Nelson Mandela és Bill Clinton találkozásáról is. Később, az országa iránti érdeklődés „elhalványulása” (azaz az elnyomó rendszer bukása) után, 2000 körül elbocsátották állásából. Ezután bőrvágóként dolgozott; halála előtt pedig egy hajléktalanszállón lakott.

Munkássága egybeesett a faji szegregáción alapuló apartheid időszakával (1961–1994), amelynek gyökerei egészen 1685-ig nyúlnak vissza, a holland telepesek már akkor betiltották a vegyes házasságot. A személyi igazolványokban kötelezően szerepelt a faji hovatartozás (európai, színes, ázsiai, fekete), a feketék nem léphettek be éttermekbe, nem utaz­hattak „fehér” buszon, csak a számukra kijelölt ajtókat használhatták, nem rendelkeztek szavazati joggal.

Az ország történelmében nagy szerepet játszó első gyarmatosítók, a portugálok, majd az angolok és a búrok, a helyi törzsek és a rabszolgák, illetve mindenféle bevándorlók mellett részt vettek a Balti államok „képviselői” is. Ilyen volt a litván származású Sarah Gertrud Millin, aki 1924-ben írt és sok nyelvre lefordított könyvében (Isten mostoha gyermekei) hosszasan értekezett a „fajok” alá- és fölé­rendelésének célszerűségéről, a „fajok” keveredésének tragikus voltáról. Szintén litván származású volt Dél-Afrika első női irodalmi Nobel-díjasa (1991), Nadine Gordimer is, aki műveiben a rendszer elviselhetetlen igazságtalanságával szemben szólalt fel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.