Lemez

Gyúlnak a fények

Alison Goldfrapp: The Love Invention

  • - minek -
  • 2023. június 7.

Kritika

Szép számmal akadnak olyanok a popvilágban, akiknek tinédzserként hull az ölükbe a világhír, míg mások hosszú időn át, sok kitérővel küzdenek meg a sikerért, s ha látszólag későn rajtoltak is, mégis mindig akkor érnek oda a célhoz, amikor kell.

Az észak-londoni környezetből származó, iskolai tanulmányait egy zárdában kezdő Alison Goldfrapp például sokat és hosszan dolgozott azon, hogy kitűnjön azok közül, akik hozzá hasonló, izgalmas hangi adottságokkal bírtak. Segítette őt, hogy nemcsak már-már operai mélységgel bíró hangja, de titokzatossá formált színpadi-előadói figurája, tudatosan artisztikus gesztusai is különös szexepilt kölcsönöztek önmagában is izgalmas zenei produkciójának.

Goldfrapp neve először azok számára tűnhetett ismerősnek, akik a kora kilencvenes évek elektronikus zenéivel ismerkedtek: például több kompozícióban (Sad but True, Are We Here) is hallhatjuk szinte túlvilági, a célhoz képest csaknem túlképzettnek tűnő hangját az Orbital híres harmadik albumán, amelynek Snivilization volt a címe. Goldfrapp 1993–1994-ben közreműködött a Dreadzone több felvételén is, és ő énekelt Tricky legendás bemutatkozó albumán, a Maxinquaye-en hallható Pumpkin című számban is.

Az énekesnő a kilencvenes évek végén találkozott Will Gregory-val, a már akkor is jó nevű producer-zenésszel, aki – a Pumpkinban nyújtott alakítását hallva – rávette a közös munkára. Goldfrapp néven alkotó duójuk hét, többnyire igen jó albumot rögzített az évek során, és közben az egyik leglátványosabb és szórakoztatóbb koncertattrakcióvá nőtték ki magukat. A glam rockból, diszkóból, szintipopból, és finom, 21. századi elektronikus tánczenékből összegyúrt attrakciójuk komoly rajongótábort gyűjtött köréjük szakmai körökben és laikus zenebolondok között egyaránt. Nem titok, hogy egy időben többek között Madonna és Kylie Minogue számára is sok inspirációt nyújtottak egy-egy következő, persze mindig csak részleges zenei újjászületéshez. A csúcsra a 2005-ös Supernature albumukkal kerültek fel, a kivételes, a táncolhatóságot a maximális muzikalitással ötvöző lemezen szinte minden rendben volt, még Grammyre is jelölték őket. Ám miközben későbbi lemezeik sem nélkülözték az izgalmakat, az utóbbi néhány évben nyilvánvalóvá vált, hogy kettejük útjai elválnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.