Kritika

„Van nevem, de nehezen kimondható. Ezért a magyar nevem Ildi.” „Amikor eljöttem, a feleségem terhes volt. Hat éve vagyok itt. Még soha nem találkoztam a gyerekemmel, csak okostelefonon keresztül.” „Lehet, hogy soha nem megyek haza.

Ahogy egy kritikusa is megjegyezte, „van, akinek ez idegesítő”. Igen, lehet zavaró az író „kalandozó” beszédmódja, ahogy belekezd egy mondatba, majd abban egy újabbat generál, csak mert más téma jutott eszébe; vagy ahogy letér a megkezdett csapásról, hogy aztán oldalakkal később térjen vissza hozzá.

Az idén kicsit megbicsaklott Bruce Spring­steen és az E Street Band nagyszabású világ körüli turnéja; pont a hozzánk legközelebb eső szakasz esett ki, elmaradt másik három mellett a prágai koncert is. 2025 júniusában térnek majd vissza, hogy pótolják a koncerteket.

A neves fiatal zenekarvezetők közül Darcy James Argue-t érte az a megtiszteltetés, hogy a hr-Bigband, vagyis a Frankfurtban működő tartományi rádiós nagyzenekar rezidens zeneszerzője legyen. (Ez az a német együttes, amelynek Tony Lakatos volt az egyik szaxofonos szólistája 1993 és 2020 között.)

A Ladó Galéria korábbi kiállításán a macs­káknak volt kitüntetett szerepük, most pedig – a véletlenek furcsa találkozása miatt – egy speciális, kissé agárszerű kutya a főszereplő. De egyik kiállítás sem a „kis kedvencekről” szól, hanem magáról a művészetről.

Mit várunk egy olyan közismert műtől, mint a Hair 57 évvel a musical, és 45 évvel a filmváltozat bemutatója után?

Azon túl, hogy szép eredmények és megható pillanatok sorjáznak a szemünk előtt, afféle hülyeségmágnesként is jól funkcionál a párizsi olimpia. A megnyitóra, amely amúgy csak egy játékos mókázás volt, gyorsan ráharaptak a kultúrharc önkéntesei Donald Trumptól a Vatikánon át a Megafon véleményzsoldosaiig. De hát, ha nincs humorérzék, akkor nincs és kész, ezen nem nagyon lehet segíteni.

Az ötkötetesre tervezett regénysorozat második részét sokan abban a reményben veszik kezükbe, hogy az első kötet, a Hajnalcsillag nyugtalanító eseményeiről, az égen megjelenő idegen égitestről, a feltámadó halottakról, a különösen viselkedő állatokról, a halál kapui­nak feltárulásáról, és főleg a szereplők további sorsáról olvassanak. 

Játsszunk el a gondolattal: 1936-ban egy Földes József nevű magyar író megnyer egy nemzetközi regénypályázatot. Szépirodalmi igénnyel megírt könyve, amely a kivándorlás és a honvágy témáit járja körül egy Párizsba vetődött magyar munkáscsaláddal a középpontban, itthon egymillió példányban kel el.

Ismerős a helyzet, amikor a gyerek csinál valami valóban vicceset, a felnőttből kiszakad egy hangos röhögés, mire a gyerek vérszemet kapva a heves reakciótól, előadja ugyanazt újra és újra, minden körben egyre elvetemültebben?

A Helsingborgból egyebek közt Sanghajon és Párizson át most hozzánk érkezett kollekció koncepciója valóban egyedi: a szervezők összegyűjtötték az emberiség történetének nagy bukásait.

Formákba rendeződik a függöny előtt gomolygó füst, amelynek „takarásában” három férfi megtámad egy fehér ruhás fiatal lányt.

Ha van igazság a földön, Bert Schneiderből hétcsillagos hollywoodi aranyifjú válik. Egy léha, semmirekellő alak a sztárjelöltek örökké vidám, szőke és bikinis karéjában, a nyitott tetejű sport Mercije oldalának támaszkodva, golfhoz öltözve néz el a távolba, s számolja Los Angeles mindig felhőtlen egén az angyalokat.