Film

Hiányos lázgörbe

Mr. Saturday Night

Kritika

Robert Stigwoodról (1934–2016) nem mondható el, hogy személyével ne foglalkozott volna kellőképpen a Kádár-kori ifjúsági sajtó.

Az ausztrál származású menedzsert egyszerre mutatták zseniális ötletembernek és kegyetlen kizsákmányolónak, a popipar „agytrösztjének” és divatdiktátorának, aki kizárólag olyan szakelemekkel említhető egy napon, mint Parker ezredes vagy Brian Epstein. De míg az ezredes a mutatványosbódék kegyetlen üzleti modelljével használta ki Elvis Presley-t, Epstein pedig akkor adagolta túl gyógyszerét, amikor fő műve, a Beatles a csúcsra ért, Stigwood hosszú távon bizonyult a leginnovatívabb popszakembernek az 1970-es évek végéig, ráadásul afféle self made manként. (1955-ben hagyta ott Ausztráliát, és telepedett le Londonban.) A hatvanas évek elején az első szintetizátorvarázsló, Joe Meek és pártfogoltjainak útját egyengette, majd Brian Epstein és a Beatles mellett dolgozott, de a Cream és a The Who sikeres menedzselésével vált a brit könnyűzene jelentős alakjává. De a legnagyobb húzása az volt, hogy pacsirta képességű honfitársaiból, a Gibb fivérekből a pszichedelikus rock fénykorában is képes volt sztárt faragni – a Bee Geest 1967–1968-ban le sem lehetett vakarni a slágerlistákról.

Arra viszont a legmerészebb álmukban nem gondolhattak sem a Bee Gees tagjai, sem Robert Stigwood, hogy e világsiker konkrétan eltörpül ahhoz a tíz évvel későbbi őrülethez képest, amely már a születése idején is önmaga paródiájának tűnt, mégis az egész világ leborult előtte. Ez pedig nem volt más, mint a Szombat esti láz című film, amely nemcsak a főszereplő John Travolta, de a Gibb testvérek mennybemenetelét is jelentette – természetesen diszkóritmusban. A produkció semmihez sem mérhető kasszasiker lett 1977–1978-ban; a filmzenét tartalmazó dupla album később minden idők egyik legnagyobb, 40 milliós példányszámú lemezének bizonyult, a 3,5 millió dollárból forgatott film pedig 237 millió dollárt hozott. Mindez Stigwood számára akkora haszonnal járt, hogy még az olyan, pár évvel korábban világhíressé vált színházi és filmes produkcióit is elhomályosította, mint a Hair vagy a Jézus Krisztus Szupersztár.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.