Film

Hiányos lázgörbe

Mr. Saturday Night

Kritika

Robert Stigwoodról (1934–2016) nem mondható el, hogy személyével ne foglalkozott volna kellőképpen a Kádár-kori ifjúsági sajtó.

Az ausztrál származású menedzsert egyszerre mutatták zseniális ötletembernek és kegyetlen kizsákmányolónak, a popipar „agytrösztjének” és divatdiktátorának, aki kizárólag olyan szakelemekkel említhető egy napon, mint Parker ezredes vagy Brian Epstein. De míg az ezredes a mutatványosbódék kegyetlen üzleti modelljével használta ki Elvis Presley-t, Epstein pedig akkor adagolta túl gyógyszerét, amikor fő műve, a Beatles a csúcsra ért, Stigwood hosszú távon bizonyult a leginnovatívabb popszakembernek az 1970-es évek végéig, ráadásul afféle self made manként. (1955-ben hagyta ott Ausztráliát, és telepedett le Londonban.) A hatvanas évek elején az első szintetizátorvarázsló, Joe Meek és pártfogoltjainak útját egyengette, majd Brian Epstein és a Beatles mellett dolgozott, de a Cream és a The Who sikeres menedzselésével vált a brit könnyűzene jelentős alakjává. De a legnagyobb húzása az volt, hogy pacsirta képességű honfitársaiból, a Gibb fivérekből a pszichedelikus rock fénykorában is képes volt sztárt faragni – a Bee Geest 1967–1968-ban le sem lehetett vakarni a slágerlistákról.

Arra viszont a legmerészebb álmukban nem gondolhattak sem a Bee Gees tagjai, sem Robert Stigwood, hogy e világsiker konkrétan eltörpül ahhoz a tíz évvel későbbi őrülethez képest, amely már a születése idején is önmaga paródiájának tűnt, mégis az egész világ leborult előtte. Ez pedig nem volt más, mint a Szombat esti láz című film, amely nemcsak a főszereplő John Travolta, de a Gibb testvérek mennybemenetelét is jelentette – természetesen diszkóritmusban. A produkció semmihez sem mérhető kasszasiker lett 1977–1978-ban; a filmzenét tartalmazó dupla album később minden idők egyik legnagyobb, 40 milliós példányszámú lemezének bizonyult, a 3,5 millió dollárból forgatott film pedig 237 millió dollárt hozott. Mindez Stigwood számára akkora haszonnal járt, hogy még az olyan, pár évvel korábban világhíressé vált színházi és filmes produkcióit is elhomályosította, mint a Hair vagy a Jézus Krisztus Szupersztár.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.