Lemez

A halál ötven perce

Depeche Mode: Memento Mori

Kritika

Ha végignézünk a Rock and Roll Hall of Fame zenészeinek listáján, egészen biztos, hogy Andy Fletcher az, aki a legkevesebbet tette azért, hogy bekerüljön az elit klubba.

E sorok írója is több Depeche Mode-koncertkritikában élcelődött azon, hogy Fletch semmit nem csinál a színpadon az integetésen és a tapsoláson kívül. De a viccek elhalkultak, amikor tavaly májusban jött a halálhír, és noha mindenki tisztában volt a 60 évesen elhunyt Andy zenei szerepével (illetve annak hiányával), sokan meg voltak arról győződve, hogy ezzel az együttesnek befellegzett. Fletch volt ugyanis a DM motorja, amit ő fogalmazott meg a legjobban, amikor a zenekar még négytagú volt: „Dave az énekes, Martin a szövegíró, Alan a jó zenész, nekem pedig az a feladatom, hogy összetartsam a csapatot.”

Ahogy a Mode túlélte Alan Wilder kiszállását a kilencvenes évek közepén (Dave Gahan meg pár drogtúladagolást), úgy most, Andy Fletcher halála után is tovább tudott lépni. De a Memento Mori című 15. stúdióalbum ettől függetlenül is nehéz szülés volt: már Fletch halála előtt elkezdődtek a munkálatai, s már akkor megvolt a baljós cím – emlékezz a halálra! Ahogy sok más előadó esetében, úgy a DM-nél is a Covid hátráltatta a folyamatot, ráadásul Gahan bizonytalan volt az egész projekttel kapcsolatban. Érdekes módon a régi barát elvesztése adott újabb lendületet a frontembernek és Martin Gore-nak: közelebb hozta őket egymáshoz, és aki mostanában látott velük közös interjút, az megbizonyosodhatott róla, hogy láthatóan szorosabb lett az évtizedek során gyakran megingó barátságuk. Ahogy a legutóbbi album, a 2017-es Delta Machine esetében, úgy most is James Ford lett a producer, ami pedig a dalszerzői krediteket illeti, találunk pár meglepetést.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.