Rádió

Interkontinentális csók

Újra együtt a Bumeráng csapata

Kritika

A történelem nem mindig a minőség diadaláról szól, a népszerűség pedig még annál is kevésbé. Márpedig akárhonnan nézzük is, a magyar rádiózás történetének kitörölhetetlen eleme, hogy a rendszerváltás utáni évtizedek legkedveltebb műsorait különböző csatornákon és különféle neveken ugyanaz a csapat jegyzi.

Ha minden igaz, e sikertörténet 1996-ban kezdődött, bár ha léteznének a korszakot kutató rádiótörténészek, bizonnyal kimutatnák az előzményeket is. Mi most fogadjuk el, hogy 96-ban indult a Danubius Cappuccino Tripla, vagy egyszerűbben a „kapuccsínó” Bochkor Gáborral és Boros Lajossal. Három évvel később állandó tagként csatlakozott a csapathoz az addig visszatérő vendégként foglalkoztatott Voga János, és a trió a Sláger Rádión indította be a Bumeráng című produkciót. A végső, 2012-es műsorzárlatig nem akadt népszerűbb produkció nemcsak a reggeli, de akármelyik másik műsorsávban sem. Bocsi, Vogci és Lali király pedig az ország ünnepelt showmanjeivé váltak, és vagy sajnáljuk, vagy sem, de máig tartóan meghatározták a hazai műsorvezetői stílus fősodrát. Az a gurgulázva röhögő, egymás szavába vágó, semmiségekről hosszan locsogó attitűd, amelyet ma nagy sikerrel visz tovább Harsányi Leventétől Sebestyén Balázsig oly sok napindító szakember, egyértelműen a bumerángos csapattól eredeztethető. Mondhatni, a mai magyar kereskedelmi rádiósok mind Bocskorék köpönyegéből bújtak elő.

Azóta a trió útjai szétváltak, és a tagok igencsak különböző irányokba indultak el. A nagy pillanat tehát, vagyis a formáció újbóli összeállása nem csak a közös múltról, de az azóta eltelt időről is látleletet ad majd, gondolhattuk előzetesen, és ebben nem is kellett csalatkoznunk. A bombasztikus újraegyesülésnek meglehetősen földhözragadt oka volt. Bochkor aktuális reggeli műsorának, a Retro Rádión futó, nemes egyszerűséggel Bochkornak (olykor Bchkr-nak) nevezett produkciónak nyári szabadságra ment a műsorvezetőtársa, Lovász László (nem a matematikus). Pótlását egy hétig beugró műsorvezetőkkel oldották meg, így került mikrofon mögé Vályi István autós újságíró, Risztov Éva úszó, Szabó Győző színész, illetve Kabát Péter korábbi labdarúgó is. A nagy dobásra péntekig kellett várni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.