Rádió

Interkontinentális csók

Újra együtt a Bumeráng csapata

Kritika

A történelem nem mindig a minőség diadaláról szól, a népszerűség pedig még annál is kevésbé. Márpedig akárhonnan nézzük is, a magyar rádiózás történetének kitörölhetetlen eleme, hogy a rendszerváltás utáni évtizedek legkedveltebb műsorait különböző csatornákon és különféle neveken ugyanaz a csapat jegyzi.

Ha minden igaz, e sikertörténet 1996-ban kezdődött, bár ha léteznének a korszakot kutató rádiótörténészek, bizonnyal kimutatnák az előzményeket is. Mi most fogadjuk el, hogy 96-ban indult a Danubius Cappuccino Tripla, vagy egyszerűbben a „kapuccsínó” Bochkor Gáborral és Boros Lajossal. Három évvel később állandó tagként csatlakozott a csapathoz az addig visszatérő vendégként foglalkoztatott Voga János, és a trió a Sláger Rádión indította be a Bumeráng című produkciót. A végső, 2012-es műsorzárlatig nem akadt népszerűbb produkció nemcsak a reggeli, de akármelyik másik műsorsávban sem. Bocsi, Vogci és Lali király pedig az ország ünnepelt showmanjeivé váltak, és vagy sajnáljuk, vagy sem, de máig tartóan meghatározták a hazai műsorvezetői stílus fősodrát. Az a gurgulázva röhögő, egymás szavába vágó, semmiségekről hosszan locsogó attitűd, amelyet ma nagy sikerrel visz tovább Harsányi Leventétől Sebestyén Balázsig oly sok napindító szakember, egyértelműen a bumerángos csapattól eredeztethető. Mondhatni, a mai magyar kereskedelmi rádiósok mind Bocskorék köpönyegéből bújtak elő.

Azóta a trió útjai szétváltak, és a tagok igencsak különböző irányokba indultak el. A nagy pillanat tehát, vagyis a formáció újbóli összeállása nem csak a közös múltról, de az azóta eltelt időről is látleletet ad majd, gondolhattuk előzetesen, és ebben nem is kellett csalatkoznunk. A bombasztikus újraegyesülésnek meglehetősen földhözragadt oka volt. Bochkor aktuális reggeli műsorának, a Retro Rádión futó, nemes egyszerűséggel Bochkornak (olykor Bchkr-nak) nevezett produkciónak nyári szabadságra ment a műsorvezetőtársa, Lovász László (nem a matematikus). Pótlását egy hétig beugró műsorvezetőkkel oldották meg, így került mikrofon mögé Vályi István autós újságíró, Risztov Éva úszó, Szabó Győző színész, illetve Kabát Péter korábbi labdarúgó is. A nagy dobásra péntekig kellett várni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.