Színház

Japánban

Misima Jukio: Az elcserélt legyezők; A világítótorony; Ízletes méreg; Az égő ház

Kritika

A japánok sokszor már-már megszállottan törekednek a harmóniára. Ennek a kiegyensúlyozottságot hajszoló ellentmondásnak ékes bizonyítéka a 20. századi japán irodalom kiemelkedő alakjának, az alig 45 évesen rituális öngyilkosságot elkövető Misima Jukiónak e négy egyfelvonásos darabja, és sajnos az élete is.

Az elcserélt legyezőkben az után, hogy egy szerelmespár legyezőt cserél a gésaházban, elkezdődik a téboly. A pár nő tagját kiváltja egy szerelmes festőnő, hogy aztán együtt éljék beteljesületlen vágyakkal teli hétköznapjaikat. „Én nem várok semmit”, panaszolja Dzsicuko, a festőnő. Az egykori gésa a vasúti peron egyik padján, az őrülettel határos módon várja vissza a férfit. A reménytelenség élteti a két nőt, a fenntartása érdekében bármire képesek. Még arra is, hogy az őrült lány „ne ismerje fel” az őt felkutató legyezős férfit. A második darabból, A világítótoronyból derül ki, hogy akik mégis eljutnak a párkapcsolatig, azoknak is megvan a maguk baja; a szerelem és az őrület őket sem kíméli. A viszonyok törékenyek: éppen csak sikerül a korábbi feleség helyére újat találni, már­is küszöbön az újabb katasztrófa. „Őrültek vagytok mind”, mondja ki a nyilvánvalót Maszako, a nagylány. Aki az üzletben akar érvényesülni (Ízletes méreg), azt a butaság temeti maga alá, aki stabil családot szeretne, annak a megszokás megy az agyára. „Én már születésemkor beleuntam az életbe”, nyafogja az unatkozó feleség, mielőtt rájuk ég a házuk.

Az égő ház utolsó percei jelentik a csúcspontot; a zene ritmikája, a színpadon lévők tüzet utánzó tekergődzése látványos performance-szal zárja le az előadást. De már az első jelenet megcsap, azonnal a kényelmetlen üléseinkbe süppedünk, és csak kapkodjuk fejünket a különböző méretű deszkák változatos ad hoc felhasználásán. A díszlet telitalálat, igazából nincs is. A szerteszét heverő deszkákból képződik meg az aktuális szín. A berendezés másodpercenként változik, új használati tárgyak alakulnak vagy kerülnek ki a képből. A széket, ágyat, eltolható falat, szőnyeget, sőt, még a könyvet is könnyen felismerjük, de vannak imitált tárgyak, amelyek jelentését nem pontosan értjük, csak érezzük. Feladatuk, hogy a légiességet érzékeltessék, ugyanakkor szó szerint is ütős és kényelmetlen a rajta fekve, ülve, állva, lógva, kapaszkodva, csúszva-mászva megfogalmazott gondolat. Nincs egy nyugodt percünk, folyamatos változásban van a színpadi kép.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.