Színház

Japánban

Misima Jukio: Az elcserélt legyezők; A világítótorony; Ízletes méreg; Az égő ház

Kritika

A japánok sokszor már-már megszállottan törekednek a harmóniára. Ennek a kiegyensúlyozottságot hajszoló ellentmondásnak ékes bizonyítéka a 20. századi japán irodalom kiemelkedő alakjának, az alig 45 évesen rituális öngyilkosságot elkövető Misima Jukiónak e négy egyfelvonásos darabja, és sajnos az élete is.

Az elcserélt legyezőkben az után, hogy egy szerelmespár legyezőt cserél a gésaházban, elkezdődik a téboly. A pár nő tagját kiváltja egy szerelmes festőnő, hogy aztán együtt éljék beteljesületlen vágyakkal teli hétköznapjaikat. „Én nem várok semmit”, panaszolja Dzsicuko, a festőnő. Az egykori gésa a vasúti peron egyik padján, az őrülettel határos módon várja vissza a férfit. A reménytelenség élteti a két nőt, a fenntartása érdekében bármire képesek. Még arra is, hogy az őrült lány „ne ismerje fel” az őt felkutató legyezős férfit. A második darabból, A világítótoronyból derül ki, hogy akik mégis eljutnak a párkapcsolatig, azoknak is megvan a maguk baja; a szerelem és az őrület őket sem kíméli. A viszonyok törékenyek: éppen csak sikerül a korábbi feleség helyére újat találni, már­is küszöbön az újabb katasztrófa. „Őrültek vagytok mind”, mondja ki a nyilvánvalót Maszako, a nagylány. Aki az üzletben akar érvényesülni (Ízletes méreg), azt a butaság temeti maga alá, aki stabil családot szeretne, annak a megszokás megy az agyára. „Én már születésemkor beleuntam az életbe”, nyafogja az unatkozó feleség, mielőtt rájuk ég a házuk.

Az égő ház utolsó percei jelentik a csúcspontot; a zene ritmikája, a színpadon lévők tüzet utánzó tekergődzése látványos performance-szal zárja le az előadást. De már az első jelenet megcsap, azonnal a kényelmetlen üléseinkbe süppedünk, és csak kapkodjuk fejünket a különböző méretű deszkák változatos ad hoc felhasználásán. A díszlet telitalálat, igazából nincs is. A szerteszét heverő deszkákból képződik meg az aktuális szín. A berendezés másodpercenként változik, új használati tárgyak alakulnak vagy kerülnek ki a képből. A széket, ágyat, eltolható falat, szőnyeget, sőt, még a könyvet is könnyen felismerjük, de vannak imitált tárgyak, amelyek jelentését nem pontosan értjük, csak érezzük. Feladatuk, hogy a légiességet érzékeltessék, ugyanakkor szó szerint is ütős és kényelmetlen a rajta fekve, ülve, állva, lógva, kapaszkodva, csúszva-mászva megfogalmazott gondolat. Nincs egy nyugodt percünk, folyamatos változásban van a színpadi kép.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.