Színház

Japánban

Misima Jukio: Az elcserélt legyezők; A világítótorony; Ízletes méreg; Az égő ház

  • Kiss Annamária
  • 2021.09.15 21:00

Kritika

A japánok sokszor már-már megszállottan törekednek a harmóniára. Ennek a kiegyensúlyozottságot hajszoló ellentmondásnak ékes bizonyítéka a 20. századi japán irodalom kiemelkedő alakjának, az alig 45 évesen rituális öngyilkosságot elkövető Misima Jukiónak e négy egyfelvonásos darabja, és sajnos az élete is.

Az elcserélt legyezőkben az után, hogy egy szerelmespár legyezőt cserél a gésaházban, elkezdődik a téboly. A pár nő tagját kiváltja egy szerelmes festőnő, hogy aztán együtt éljék beteljesületlen vágyakkal teli hétköznapjaikat. „Én nem várok semmit”, panaszolja Dzsicuko, a festőnő. Az egykori gésa a vasúti peron egyik padján, az őrülettel határos módon várja vissza a férfit. A reménytelenség élteti a két nőt, a fenntartása érdekében bármire képesek. Még arra is, hogy az őrült lány „ne ismerje fel” az őt felkutató legyezős férfit. A második darabból, A világítótoronyból derül ki, hogy akik mégis eljutnak a párkapcsolatig, azoknak is megvan a maguk baja; a szerelem és az őrület őket sem kíméli. A viszonyok törékenyek: éppen csak sikerül a korábbi feleség helyére újat találni, már­is küszöbön az újabb katasztrófa. „Őrültek vagytok mind”, mondja ki a nyilvánvalót Maszako, a nagylány. Aki az üzletben akar érvényesülni (Ízletes méreg), azt a butaság temeti maga alá, aki stabil családot szeretne, annak a megszokás megy az agyára. „Én már születésemkor beleuntam az életbe”, nyafogja az unatkozó feleség, mielőtt rájuk ég a házuk.

Az égő ház utolsó percei jelentik a csúcspontot; a zene ritmikája, a színpadon lévők tüzet utánzó tekergődzése látványos performance-szal zárja le az előadást. De már az első jelenet megcsap, azonnal a kényelmetlen üléseinkbe süppedünk, és csak kapkodjuk fejünket a különböző méretű deszkák változatos ad hoc felhasználásán. A díszlet telitalálat, igazából nincs is. A szerteszét heverő deszkákból képződik meg az aktuális szín. A berendezés másodpercenként változik, új használati tárgyak alakulnak vagy kerülnek ki a képből. A széket, ágyat, eltolható falat, szőnyeget, sőt, még a könyvet is könnyen felismerjük, de vannak imitált tárgyak, amelyek jelentését nem pontosan értjük, csak érezzük. Feladatuk, hogy a légiességet érzékeltessék, ugyanakkor szó szerint is ütős és kényelmetlen a rajta fekve, ülve, állva, lógva, kapaszkodva, csúszva-mászva megfogalmazott gondolat. Nincs egy nyugodt percünk, folyamatos változásban van a színpadi kép.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk