Opera

Gyerekjáték

Monteverdi: Poppea megkoronázása

Kritika

Beleszeretett egy erotikus sátánista könyveket író nőbe, és lemondott érte püspökségéről az ördögűzései révén ismertté vált katalán pap; a Fischer Iván Operatársulat új bemutatójának napján éppenséggel ez a hír jelezte számunkra a szerelem világbíró hatalmát, hogy aztán Monteverdi utolsó operája is ugyanerről meséljen a Müpában.

Ezen a téren ugyanis nincs változás, s ezt jószerint a tételbizonyítás igényességével tárta elénk a Poppea megkoronázása-előadás, amelynek ezúttal két spiritus rectora volt: a karmester-rendező Fischer Iván, valamint a kiskamasz Jakob Geppert által megformált Amore. Kettejük darabindító pacsizása rögvest jelezte e képletet, s egyszersmind azt is, hogy a többnyire nem mutálás előtt álló kisfiúkra kiosztott szerep most működésbe hozza majd a cukiságfaktort. S valóban, a felszabadultan mókázó és kedvesen éneklő dortmundi gyerkőcnek a lehető legtöbb játék jutott, hogy bájával lefegyverezze a közönséget.

Nem mintha erre a kissé túlbiztosított hatásmechanizmusra feltétlenül szükség lett volna, elvégre a sikert már a helyét a pódiumon ingázva váltogató Fischer Iván személye is eleve garantálta. Hiszen neki köszönhettük a manapság oly népszerű, az Opera és a Katona repertoárján egyaránt ott szereplő Poppea zenei szempontból egészen kiemelkedő előadását: a BFZ korhű hangszereken játszó muzsikusaival és külföldről válogatott remek és/vagy nagynevű énekesekkel. Gyönyörködtető plaszticitás, az interpretáció könnyed eleganciája, érzéki szépsége és dévaj humora jellemezte ezt a produkciót, csupa olyan különös ismertetőjegy, amelynek említése számos hazai opera-előadás körözési leírásából okkal hiányozna.

A címszerepben Jeanine De Bique részint stílusosan, részint a lehető legszexibb modorban hozta az e világi Vénuszt: szép hangja mellett bizony a leggömbölyűbb testrészét is ámultatta, s ében Oszvald Marika gyanánt még cigánykereket is képes volt vetni a pódiu­mon. A playboy-maffiózónak beállított Nero császár, vagyis a kontratenor Valer Sabadus ugyancsak gusztusosan vetkőztethetőnek mutatkozott, ám a hangja rossz estét jelzett; hogy szimpla fáradtság, alkalmi indiszpozíció vagy tartósabb probléma okán, azt nem merném megtippelni. A kis Geppert melletti legharsányabb sikert a két dajkaszerepben felléptetett buffo-tenor, Stuart Patterson aratta, aki az utolsó szikrát is akkurátusan kicsiholta a nőnek öltözöttség színpadi komikumából csakúgy, mint a librettó egyértelműen kétértelmű poénjaiból.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.