Opera

Gyerekjáték

Monteverdi: Poppea megkoronázása

Kritika

Beleszeretett egy erotikus sátánista könyveket író nőbe, és lemondott érte püspökségéről az ördögűzései révén ismertté vált katalán pap; a Fischer Iván Operatársulat új bemutatójának napján éppenséggel ez a hír jelezte számunkra a szerelem világbíró hatalmát, hogy aztán Monteverdi utolsó operája is ugyanerről meséljen a Müpában.

Ezen a téren ugyanis nincs változás, s ezt jószerint a tételbizonyítás igényességével tárta elénk a Poppea megkoronázása-előadás, amelynek ezúttal két spiritus rectora volt: a karmester-rendező Fischer Iván, valamint a kiskamasz Jakob Geppert által megformált Amore. Kettejük darabindító pacsizása rögvest jelezte e képletet, s egyszersmind azt is, hogy a többnyire nem mutálás előtt álló kisfiúkra kiosztott szerep most működésbe hozza majd a cukiságfaktort. S valóban, a felszabadultan mókázó és kedvesen éneklő dortmundi gyerkőcnek a lehető legtöbb játék jutott, hogy bájával lefegyverezze a közönséget.

Nem mintha erre a kissé túlbiztosított hatásmechanizmusra feltétlenül szükség lett volna, elvégre a sikert már a helyét a pódiumon ingázva váltogató Fischer Iván személye is eleve garantálta. Hiszen neki köszönhettük a manapság oly népszerű, az Opera és a Katona repertoárján egyaránt ott szereplő Poppea zenei szempontból egészen kiemelkedő előadását: a BFZ korhű hangszereken játszó muzsikusaival és külföldről válogatott remek és/vagy nagynevű énekesekkel. Gyönyörködtető plaszticitás, az interpretáció könnyed eleganciája, érzéki szépsége és dévaj humora jellemezte ezt a produkciót, csupa olyan különös ismertetőjegy, amelynek említése számos hazai opera-előadás körözési leírásából okkal hiányozna.

A címszerepben Jeanine De Bique részint stílusosan, részint a lehető legszexibb modorban hozta az e világi Vénuszt: szép hangja mellett bizony a leggömbölyűbb testrészét is ámultatta, s ében Oszvald Marika gyanánt még cigánykereket is képes volt vetni a pódiu­mon. A playboy-maffiózónak beállított Nero császár, vagyis a kontratenor Valer Sabadus ugyancsak gusztusosan vetkőztethetőnek mutatkozott, ám a hangja rossz estét jelzett; hogy szimpla fáradtság, alkalmi indiszpozíció vagy tartósabb probléma okán, azt nem merném megtippelni. A kis Geppert melletti legharsányabb sikert a két dajkaszerepben felléptetett buffo-tenor, Stuart Patterson aratta, aki az utolsó szikrát is akkurátusan kicsiholta a nőnek öltözöttség színpadi komikumából csakúgy, mint a librettó egyértelműen kétértelmű poénjaiból.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.