Koncert

Jeges hétfő

Iceage, Arctic Monkeys

Kritika

A dán Iceage azon zenekarok közé tartozik, amelyek a lelkes kritikai fogadtatást igazán sosem tudták népszerűségre váltani. Meglepő döntés volt, hogy a Sziget 2-es számú színpadára tették őket, és nem lendített az ügyükön a délután 5 órás kezdés sem. 

Végül néhány százan azért összegyűltek a Freedome sátorban, skandináv rockerek és pár magyar érdeklődő mellett ránézésre szép számmal voltak véletlenül betévedt, már délután részeg hetijegyesek is.

A 2010-es évek elején a szaksajtó az egekbe magasztalta az Iceage-et, vélhetően a kritikusok is megörültek, hogy végre itt egy fiatal európai banda, amely izgalmas punkzenét játszik. A két első, 30 percnél is rövidebb Iceage-lemez lehengerlő, indusztriális punkzenei alapokat vegyített Elias Bender Rønnenfelt frontember kántálásszerű énekével. Az egésznek olyan hatása volt, mint egy kitörés szélén táncoló vulkán, ami sosem tör ki. A 2014-es Plowing Into the Field of Love-on jelentősen visszavettek a zúzásból, de ha lehet, ez csak még jobban kiemelte a zene és az ének közti termékeny disszonanciát, amelynek termékeny volta azért jellemzően csak a számok sokadik meghallgatása után ütközött ki. Ezt követően az Iceage többéves szünetet tartott, Rønnenfelt a szólóprojektjére koncentrált, én pedig elvesztettem szem elől a zenekart. Csak miután bejelentették őket Sziget-fellépőként, akkor eszméltem rá, hogy azóta két új lemezzel is jelentkeztek, amelyek ugyan továbbra sem vádolhatók a tömegigények előtti meghajlással, de a korábbi munkáikhoz képest kifejezetten dallamosak lettek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.