Könyv

Kényelmetlen tükör

Seres László: Láger sztornó  

Kritika

Falra rajzolt szív a szögesdrót mögött, benne tetovált szám. A hátoldalon pedig Dalos György ajánlásában az erős kijelentés, miszerint a könyv bizonyítja, hogy „Primo Levi, Tadeusz Borowski és Kertész Imre nyomvonalán haladva a 21. században is lehet újat mondani a holokausztról”. És valóban: a mutatvány sikerülni látszik.

Az említettek mellé azért még oda lehetne tenni Erlend Loe nevét is, aki a Dopplerben a norvégok náci múltját hasonló humorral dolgozza fel, mint amilyennel Seres kisregényében is találkozunk. Loe regényében Doppler felmond a munkahelyén, és búcsút int a civilizációnak. Az erdőbe költözve egy általa elejtett szarvassal próbál üzletelni, így ismerkedik meg egy Düsseldorf nevű fazonnal, aki úgynevezett németgyerek (vagyis anyja norvég, apja pedig német katona volt), aki egy gigantikus terepasztalt építget, amely azt a pillanatot ábrázolja, amikor az apját lelőtték. Azt tervezi, hogy amikor kész lesz a terepasztallal, magát is megöli.

Seres főhőse, András hasonló Dopplerhez, és hasonló Düsseldorfhoz is. Csak az ő erdeje Auschwitz, és az ő szülei nem németek voltak a második világháború alatt, hanem zsidók, ahogy Seres fogalmaz: bizonyos származásúak. De a hős, ugyanúgy, mint Doppler, hátat fordít a társadalomnak: úgy dönt, hogy a felújításra váró haláltáborban jár utána, hogy mi okozza a lelki bajait. „Önkéntes bezáratásomra azóta gondolok, hogy valahol azt olvastam, a lengyel állam két hónapra le fogja zárni az emlékmúzeum területét, részben azért, hogy lebontsa a magas védőfalat, egyben emléket állítson a pár évvel ezelőtti kormány áldozatai­nak, de azért is, hogy mindkét tábort felújítsa, restaurálja, amit kell, tehát hogy minden szép legyen, nehogy valaki kellemetlen élménnyel térjen haza.” A könyv legszórakoztatóbb része az, amikor a hős körbejárja a táborokat a turistacsoportokkal. „A svéd neonácik gondosan a szelektívbe dobták az aludobozokat, és amíg a holokauszttagadó David Irving túravezetésére vártak, óvatosan beléptek az egyik progresszív alapítvány által felállított Safe Space feliratú nagy sátorba.” Vagy: „A határon átkelve aztán 130-cal robogunk Hitler minőségi autópályáin rokonságunk még élő tagjai felé.” A könyv teli van ilyen mondatokkal, sűrűk, összetartják a szöveget. Nem csak – már bocsánat – sok helyütt viccesek, de szinte minden szó után megáll és elgondolkodik az ember a világ mai állásáról is. Miközben minduntalan az arcunkra fagy a mosoly.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.