Könyv

Kényelmetlen tükör

Seres László: Láger sztornó  

Kritika

Falra rajzolt szív a szögesdrót mögött, benne tetovált szám. A hátoldalon pedig Dalos György ajánlásában az erős kijelentés, miszerint a könyv bizonyítja, hogy „Primo Levi, Tadeusz Borowski és Kertész Imre nyomvonalán haladva a 21. században is lehet újat mondani a holokausztról”. És valóban: a mutatvány sikerülni látszik.

Az említettek mellé azért még oda lehetne tenni Erlend Loe nevét is, aki a Dopplerben a norvégok náci múltját hasonló humorral dolgozza fel, mint amilyennel Seres kisregényében is találkozunk. Loe regényében Doppler felmond a munkahelyén, és búcsút int a civilizációnak. Az erdőbe költözve egy általa elejtett szarvassal próbál üzletelni, így ismerkedik meg egy Düsseldorf nevű fazonnal, aki úgynevezett németgyerek (vagyis anyja norvég, apja pedig német katona volt), aki egy gigantikus terepasztalt építget, amely azt a pillanatot ábrázolja, amikor az apját lelőtték. Azt tervezi, hogy amikor kész lesz a terepasztallal, magát is megöli.

Seres főhőse, András hasonló Dopplerhez, és hasonló Düsseldorfhoz is. Csak az ő erdeje Auschwitz, és az ő szülei nem németek voltak a második világháború alatt, hanem zsidók, ahogy Seres fogalmaz: bizonyos származásúak. De a hős, ugyanúgy, mint Doppler, hátat fordít a társadalomnak: úgy dönt, hogy a felújításra váró haláltáborban jár utána, hogy mi okozza a lelki bajait. „Önkéntes bezáratásomra azóta gondolok, hogy valahol azt olvastam, a lengyel állam két hónapra le fogja zárni az emlékmúzeum területét, részben azért, hogy lebontsa a magas védőfalat, egyben emléket állítson a pár évvel ezelőtti kormány áldozatai­nak, de azért is, hogy mindkét tábort felújítsa, restaurálja, amit kell, tehát hogy minden szép legyen, nehogy valaki kellemetlen élménnyel térjen haza.” A könyv legszórakoztatóbb része az, amikor a hős körbejárja a táborokat a turistacsoportokkal. „A svéd neonácik gondosan a szelektívbe dobták az aludobozokat, és amíg a holokauszttagadó David Irving túravezetésére vártak, óvatosan beléptek az egyik progresszív alapítvány által felállított Safe Space feliratú nagy sátorba.” Vagy: „A határon átkelve aztán 130-cal robogunk Hitler minőségi autópályáin rokonságunk még élő tagjai felé.” A könyv teli van ilyen mondatokkal, sűrűk, összetartják a szöveget. Nem csak – már bocsánat – sok helyütt viccesek, de szinte minden szó után megáll és elgondolkodik az ember a világ mai állásáról is. Miközben minduntalan az arcunkra fagy a mosoly.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.