Tévésorozat

Kis Sakál a nagy Duna mentiben

A Sakál napja

  • - turcsányi -
  • 2024. december 17.

Kritika

Régen minden rosszabb volt, kivéve A Sakál napját – mondhatnánk, de piszkosul igazságtalanok lennénk.

Fred Zinnemann 1973-as remekművének ambícióit, azt tudniillik, hogy hova teszi a lécet, nyilván merő képtelenség elvárni egy több mint ötven évvel később készült és valamilyen alig is magyarázható okból 10 részesre kifaragott kisképernyős sorozattól. De ez csak a dolog szebbik, megengedőbb fele, mert az is tény, hogy aki ezzel a címmel veselkedik bárminek is, annak megkerülhetetlenül szembe kell néznie az alapművel. S nem is annyira Frederick Forsyth regényével, mint amennyire Zinnemann filmjével, amely úgy szerfelett hűséges adaptáció, hogy tagadhatatlanul túlnő eredetijén. Magyarul, Zinnemann filmje sokkal jobb film, mint Forsyth amúgy letehetetlenül kalandos és izgalmas regénye, még ha ennek akkor sem kéne evidensnek lennie, hogy ha tudjuk, hogy Zinnemann a Délidőt meg az Egy ember az örökkévalóságnak című filmet rendezte (hogy a Most és mindörökkét már ne is említsük), míg viszont Forsyth Az Odessa-ügyiratot, meg mondjuk A háború kutyáit írta még.

S nem is lehet Ronan Bennettnek és mai alkotótársainak a szemükre vetni, hogy ne néztek volna farkasszemet a szörnyeteggel, de még azt sem, hogy ne gondoltak volna valamit (valami okosat) felőle, ahogyan azt sem, hogy ne vágnák biztos kézzel korunk követelményeit. Ám attól nem szabadulhattak, hogy a régiséghez képest határozzák meg saját pozíciójukat.

A Sakál napja című regény 1971-ben jelent meg, abban az évben, amikor meghalt Charles de Gaulle. S ugyebár arról szól, hogy 1963-ban az OAS (az algériai háború veterán tisztjeinek francia terrorszervezete, kábé) a sok korábbi kudarcos kísérlet után a földgolyó legprofibb bérgyilkosát küldi rá a nagy orrú elnök-tábornokra. A döntő kérdés pedig nem más, hogy vajon sikerül-e neki. Amikor kézbe vette tehát a nyájas olvasó a könyvet, pontosan tudnia kellett, hogy mi lesz a vége. Amikor pedig jegyet váltott a mozira, kétszeresen is tudnia kellett, s izgult a nép még akkor is, amikor az ifjú Philippe Léotard és a zseniális Michael Lonsdale rárontottak az ablaknál a puskájával veszkődő Edward Foxra.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”

Vissza a kenguruhoz

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Tájékozódunk

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A harmadik köztársaság kapujában

Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.

Elveszett eszmények

  • Bretter Zoltán

Tudtuk, nem tudtuk, az elmúlt több mint kétszáz évben a következő gondolat szabta meg életünket: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.” (Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilá­gosodás?)

Nem lehetetlen lekerülni az amerikai szankciós listáról, de bajos lesz a Rogán elleni szankció visszavonatása

Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok szank­ciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét, a magyar kormány sajtója „David Pressman kicsinyes bosszújaként” igyekezett beállítani a történteket. Lázár János miniszter egye­nesen megfenyegette a nagykövetet: a későbbiekben „kerülje el ezt az országot”.

Hatvan, hetven, nyolcvan, száz puszta

Az autoriter rendszerek kiépülésének egyik legbiztosabb jele, hogy a vezető mellől lassan eltűnnek az egykori harcostársak. Ez általában az autoriter vezető hatalmának megszilárdulásával és korlátlanságának növekedésével egy időben történik. Helyüket a klán tagjai veszik át.