Tévésorozat

Kis Sakál a nagy Duna mentiben

A Sakál napja

  • - turcsányi -
  • 2024. december 17.

Kritika

Régen minden rosszabb volt, kivéve A Sakál napját – mondhatnánk, de piszkosul igazságtalanok lennénk.

Fred Zinnemann 1973-as remekművének ambícióit, azt tudniillik, hogy hova teszi a lécet, nyilván merő képtelenség elvárni egy több mint ötven évvel később készült és valamilyen alig is magyarázható okból 10 részesre kifaragott kisképernyős sorozattól. De ez csak a dolog szebbik, megengedőbb fele, mert az is tény, hogy aki ezzel a címmel veselkedik bárminek is, annak megkerülhetetlenül szembe kell néznie az alapművel. S nem is annyira Frederick Forsyth regényével, mint amennyire Zinnemann filmjével, amely úgy szerfelett hűséges adaptáció, hogy tagadhatatlanul túlnő eredetijén. Magyarul, Zinnemann filmje sokkal jobb film, mint Forsyth amúgy letehetetlenül kalandos és izgalmas regénye, még ha ennek akkor sem kéne evidensnek lennie, hogy ha tudjuk, hogy Zinnemann a Délidőt meg az Egy ember az örökkévalóságnak című filmet rendezte (hogy a Most és mindörökkét már ne is említsük), míg viszont Forsyth Az Odessa-ügyiratot, meg mondjuk A háború kutyáit írta még.

S nem is lehet Ronan Bennettnek és mai alkotótársainak a szemükre vetni, hogy ne néztek volna farkasszemet a szörnyeteggel, de még azt sem, hogy ne gondoltak volna valamit (valami okosat) felőle, ahogyan azt sem, hogy ne vágnák biztos kézzel korunk követelményeit. Ám attól nem szabadulhattak, hogy a régiséghez képest határozzák meg saját pozíciójukat.

A Sakál napja című regény 1971-ben jelent meg, abban az évben, amikor meghalt Charles de Gaulle. S ugyebár arról szól, hogy 1963-ban az OAS (az algériai háború veterán tisztjeinek francia terrorszervezete, kábé) a sok korábbi kudarcos kísérlet után a földgolyó legprofibb bérgyilkosát küldi rá a nagy orrú elnök-tábornokra. A döntő kérdés pedig nem más, hogy vajon sikerül-e neki. Amikor kézbe vette tehát a nyájas olvasó a könyvet, pontosan tudnia kellett, hogy mi lesz a vége. Amikor pedig jegyet váltott a mozira, kétszeresen is tudnia kellett, s izgult a nép még akkor is, amikor az ifjú Philippe Léotard és a zseniális Michael Lonsdale rárontottak az ablaknál a puskájával veszkődő Edward Foxra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.