Torrentmozi

Kisujjgyak

Steven Soderbergh: No Sudden Move

  • - köves -
  • 2021. július 28.

Kritika

Ha meg kell csinálni a nagy melót, letudni az utolsó bulit, kirámolni a széfet, ami után nincsen több széf, csak a boldog öregkor Kansasben, Soderbergh a mi emberünk.

Kapcsolata a műfajjal bensőséges, egészen a Mint a kámforig vezet, mára azonban a kifinomultság olyan magas fokára jutott, hogy George Clooney-ra sincs szüksége, ha a bűnözői életformát és Detroitot kívánatosnak szeretné feltüntetni. Megteszi két korábbi kolléga, Don Cheadle és Benicio del Toro párosítása is. Csupán a járásukból kijönne egy szakdolgozat, de ha beszélnek, sőt pisztolyt is fognak hozzá, mindezt pedig az ötvenes években, Detroitban teszik, mint két lecsúszott alvilági alak, arra ma bármely streamingszolgáltató szívesen áldoz, akkora a verseny.

Hogy mégsem olyan egyszerű a képlet, arra nézve intő példa lehet, hogy nemrég még Scorsese is befürdött Az írrel, pedig mióta tervezgette, hogy visszatér szeretett gengszterjei­hez, Edward Norton pedig talán már inkább feledné, hogy évtizedeken át készült az Árva Brooklyn megrendezésére. A műfaji és személyes terheket nyögő kollégákkal ellentétben Soderbergh úgy csinál, mint aki csak úgy mellékesen, könnyű kézzel odaken egy kis múlt­idéző alvilági mókát, mert épp ehhez érez kedvet. Nincsen semmi elviccelve, komoly képpel ver át mindenki mindenkit, hogy utána me­gint átverjen mindenki mindenkit, majd még egyszer, mert ez itt így szokás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.