Film

Mielőtt eltűnik végleg

Letizia Lamartire: Roberto Baggio, az isteni Copfocska

Kritika

Alighanem két dolog jut eszébe mindenkinek a Roberto Baggio nevet hallva: az 1994-es vb-döntőben kihagyott legendás tizenegyes, illetve az élethosszig (tehát ma is) viselt, nem kevésbé legendás copf. Vagy lokni, varkocs, lófarok, akármi is lett légyen az a maestro tarkóján.

Letizia Lamartire rendezőnőnek is nagyrészt ez a két dolog motoszkálhatott a fejében, ami csak azért baj, mert ő mindeközben úgynevezett életrajzi filmet rendezett a múlt század legjobb olasz focistájának választott alanyról.

Hogy az 1967-ben született, 1993-ban aranylabdával elismert, egy évvel később világbajnokságot vesztő, majd 2004-ben visszavonuló Baggióról miért éppen most készített játékfilmet az olasz Netflix, nem világos. Nincs évfordulója, nem halt meg (szerencsére), és úgy általában sem sok, a külvilág számára érdekes dolgot jegyezhettünk fel vele kapcsolatban az utóbbi években. Ha jól értjük, jótékonykodik, csocsózik, a családjával van, és persze nézi a meccseket. Mindezek után tehát nem nagyon tudunk másra gondolni, mint hogy az idei évre csúszott 2020-as Európa-bajnokság okán kaphatott zöld utat a mozi-, azaz inkább tévéfilm. Ami már csak azért is öngólgyanús koncepció, mert a Baggio-legendáriumnak az is része, hogy bár három vb-n is erősítette az azúrkék válogatottat, egy szem Európa-bajnoki meccset sem játszott egész hullámzó karrierje alatt. Valahogy így adták ki a sérülések meg a szövetségi kapitányok.

A film koncepciója mintha az lenne, hogy régen minden jobb volt, a rossz Piaggio mopedektől kezdve az ondolált férfisérókig, de még a szürke pamutmelegítőket is idevehetjük, tehát tényleg minden, s legkivált a foci. Egy nagy nosztalgikus utazásra hív Lamartire, azzal a feltétellel, hogy nem kérdezünk rá, ennek az egésznek mi a jelentősége. Tán valamiféle generációs érzület manifesztálódik itt: a rendezőnő is akkor volt gyerek, amikor Baggio volt Messi meg Ronaldo együtt, akiből ráadásul úgy lett tragikus hős, hogy egyrészt nem (vagy nem egészen) pusztult bele, másrészt meg még a bukásában is szimpatikus tudott maradni. Amikor tehát Lamartire Baggióról beszél, arról beszél, hogy mennyire szép és mennyire emberi volt az a világ, amelynek az Il Divin Codino, azaz a címbéli Isteni Copfocska volt a hőse. A direktor annyira nagyon el szeretné mondani ezt a dolgot, hogy közben megfeledkezik arról, hogy igazából Baggióról kéne beszélnie meg a fociról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.