Pedig akkor még csak a negyvenes évei elején járt. 2018-ban pedig jócskán túl volt a hetvenen, és azt megelőzően 1994-ben turnézott. Voltak, akik megjegyezték, hogy ha már Roger Waters, David Gilmour és ő is koncertezik, miért nem egyesítik inkább az erőiket, de aki ismeri a Floyd-történelmet, jól tudja, hogy még egy Orbán–Simicska-kibékülésre is nagyobb esély van, mint hogy Waters és Gilmour elássa a csatabárdot.
Mason az 1994 és 2018 közötti időszakot leginkább az autógyűjteményének és a versenyzésnek szentelte, írt könyveket, és nagy ritkán beült a dobok mögé egy-egy koncert erejéig. Érdekes módon a Nick Mason’s Saucerful of Secrets alapítása sem teljesen az ő ötlete volt. A korábban a Blockheads-ben zenélő gitáros, Lee Harris megkereste Guy Prattet, a Pink Floyd és Gilmour turné-basszusgitárosát, hogy csinálhatnának egy olyan zenekart, amely a Pink Floyd korai, 1968-ig tartó korszakának dalait adná elő, amikor még Syd Barrett volt a zenekar vezetője. Végül nem csak Pratt, de maga Mason is rábólintott a dologra, annyival bővítve az elképzelést, hogy a repertoárt kitolta 1972-ig. Ezenkívül bevonta a csapatba a Floyd 2008-ban elhunyt billentyűse, Rick Wright mellől ismert Dom Bekent, valamint nem kis meglepetésre az újromantikus, szintipopos Spandau Ballet gitárosát, Gary Kempet.
Már a 2018-as első visszajelzések igazolták, hogy nem olcsó hakniprodukcióról van szó, és aki még mindig kételkedett, azt meggyőzhette a 2020-ban kiadott Live at the Roundhouse című koncertlemez és -film. De a végső verdikt mégis a valódi koncertélmény – kétszeri halasztás után ezt kaphattuk meg most végre a Budapest Parkban.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
