Sohaország
Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.
Kritika
Hol nem volt Amerika
A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.
Hitler kedvenc rendezője tényleg nem tudott semmit semmiről?
A Leni Riefenstahlról készült új dokumentumfilm voltaképpen egy nyomozás: a náci propagandfilmek készítője tényleg semmit nem tudott semmiről, és csak a személytelen „szépség” érdekelte mindig?
A Peaky Blinders után itt a londoni East End alvilágában játszódó Ezer bokszütés
Az 1800-as évek végének Londonjában játszódó Ezer bokszütés bűnös élvezetnek álcázza magát, miközben ragyogóan okos és éleslátó; megtalálja az egyensúlyt az akció, a csodás karakterportrék és a metsző társadalmi kommentár között.
A szépségkultuszra reflektál Kiss Judit Ágnes Villont parafrazáló új verseskötete
Kiss Judit Ágnes versei a szépségipar és a triviális irodalom terjesztette szépségkultuszra, illetve annak a visszképét megteremtő ironikus, groteszk testhorror-irodalomra reflektálnak, és a kötet egészében nyilvánvaló a Villon-parafrázis.
A osztalgiába révedés mint központ
Friedrich Barnabás Pikszis Kultúrpontban látható kiállításának egyik „üzenete” az, hogy a rendszerváltás óta semmi sem változott, hogy szüleink, nagyszüleink vizuális kultúrához való viszonya mintegy determinálja, hogy mi magunk miként viszonyulunk a világhoz.
A Rend: a nyolcvanas évek náci terroristavezérének élete filmért kiált
Robert Jay Mathews adócsalóként kezdte, majd rabló lett és gyilkos, aki valamiféle – szélsőjobbos, neonáci – ideológiát igyekezett keríteni bűnös működéséhez. Justin Kurzel filmje, A Rend jelentős hangulatfestő erővel és néhány kiváló színészi alakítással ábrázolja gazemberi pályafutását.
Egy kivételes tanár, akit a francóisták végeztek ki
A tanár, aki a tengert ígérte című filmben telefonhívást kap egy fiatalasszony: lehet, hogy megtalálták a spanyol polgárháború alatt meghalt dédapját egy Barcelonától 500 kilométerre lévő tömegsírban. Elutazik hát nagyapja gyermekkorának helyszínére, hogy összerakja a széthullott mozaikot.
Mumbai örömöt és szenvedést is tartogat új lakóinak ebben a kivételes szépségű filmben
Payal Kapadia szülővárosának, Mumbainak címezi Minden, ami fénynek tűnik című érzékeny, finoman lüktető filmjét.
Egy nő számára könnyebb bizonyítani egy matematikai elméletet, mint hogy képes valamire, amire egy férfi nem
Számos olyan női tudós van, akikről nem is hallottunk, míg találmányaikról és a velük dolgozó férfiakról igen. David Auburn erről szóló alkotása a 21. század legtöbbet játszott Broadway-előadása lett, a Centrál Színház előadása pedig semmiben nem szenved hiányt a darabból készült mozival szemben.
Ebben a furcsa útikönyvben az utazó végső soron mindenhol saját magát keresi
Christoph Ransmayr legújabb magyarul megjelent könyvét nevezték már útikönyvnek, afféle szabálytalan memoárnak egy világutazó tollából, de definiálták vaskos novellagyűjteménynek és rendhagyó regénynek is. Ez az utazó azonban hiába látja a világ legkülönlegesebb helyeit és figuráit, nárcisztikusan folyton ugyanazt keresi, bárhová is megy – saját magát.
A bűn és bűnhődés kérdését ugyan megkerüli, de ettől még megható a börtönbeli színjátszókörről szóló film
Ahogyan a Sing Singben a fegyveres rablásért, kábítószer-kereskedésért, sikkasztásért elítélt emberek ötletelnek, sőt táncra is perdülnek, az segít meglátni a súlyos figurákba temetett gyermeket, akiből annyi minden lehetett volna – s talán lehet is még.
A történelem úgy játszik velünk, ahogy a bábjátékos a bábjaival
Gilles Ségal először 1984-ben bemutatott A bábjátékos című darabjának fókuszában a holokauszt áll. Balázs Zoltán rendező a debreceni Csokonai Színház alkotóival egyszerre látványos és intim produkciót rakott össze a darabból.
A legnagyobb zeneszerző, akit nem hallgat senki
Arnold Schönberg azért fontos zeneszerző, mert beteljesítette a zenei fejlődésnek azt a fordulatát, amelyet – ha merészek vagyunk – Bach „jól hangolt” zongorája óta ígért a zenetörténet.