Színház

Egy korty hit

Samuel Bailey: Kutyabaj

Kritika

Milyen apa lesz abból a fiúból, akinek az a legelső emléke a saját apjáról, hogy az meglátogatja őt a fiatalkorúak börtönében? Vagy abból a fiúból, aki megölte az anyját bántalmazó nevelőapját? Vagy abból, aki azért verte össze a társát, mert az azt terjesztette róla, hogy sírt? A fiatalkorúak börtönében játszódó darab látlelet a rendszer tehetetlenségéről, bemutatva, hogy mit is jelent az, hogy valaki „jobb sorsra érdemes”.

Az előadás Budapesten először a Jurányi Ház által rendezett CSET (Család, Egyén, Társadalom) Fesztivál keretében látható, mely rendezvénysorozat mintha a tavaly ilyenkor lezajlott Anyacsak1 Fesztivál nagytesója lenne külföldi produkciókkal, és talán még változatosabb témákkal. A béranyaság, az örökbefogadás, az első generációs értelmiségi lét, a gyermektelenség problematikája is előkerült, megmutatva, hogy bármit próbál elhitetni velünk a kormányunk, nagyon is sokféle (boldog és boldogtalan) család létezik.

A Kutyabaj szereplői még csak készülnek az apaszerepre, bár lehet, hogy a gyermekeik közelébe se engedik majd őket, mégis Grace csecsemőgondozás-óráira járnak a fogva tartásuk helyszínén. Az előadás jeleneteiben kizárólag ezeket az alkalmakat látjuk, elsősorban azt, ahogy a három fiú, Jonjo, Cain és Riyad a foglalkozások előtt beszélget és kóstolgatja egymást, kisebb részben a tanórát. Ahogy múlik az idő, egyre jobban megismerjük a fiúkat és a hátterüket, és természetesen az ő viszonyrendszerük, érzelmi életük is bonyolódik: sallang- és érzelgősségmentesen, hollywoodi fordulatok és rendkívüli képességű hősök nélkül folydogál előre az emiatt néhol – nem bántóan, inkább a közegben való elmerülést segítően – statikus dráma.

A mű még nagyon friss, két éve mutatták be Londonban. A szerző azt nyilatkozta, hogy gyermekkori barátainak élményei alapján írta, ők segítettek neki abban is, hogy minél hitelesebb legyen a szöveg. Arról a közegről írt, ahol felnőtt, mert ezek az alakok ritkán jelennek meg a brit színpadokon. A szombathelyi előadáson is érződik, hogy szívügye a rendezőnek. S persze mindannyiunkban felmerül: milyen állapotok lehetnek egy itthoni hasonló intézményben. A témáról szóló magyar drámák ugyanis még váratnak magukra. Kevesen tudják, de számos drámapedagógiában jártas szakember dolgozik ilyen intézményekben. Feltételezem, hogy nálunk csak rosszabb lehet a helyzet, noha a Kutyabaj alapján már így is elég rettenetes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.