Színház

Egy korty hit

Samuel Bailey: Kutyabaj

Kritika

Milyen apa lesz abból a fiúból, akinek az a legelső emléke a saját apjáról, hogy az meglátogatja őt a fiatalkorúak börtönében? Vagy abból a fiúból, aki megölte az anyját bántalmazó nevelőapját? Vagy abból, aki azért verte össze a társát, mert az azt terjesztette róla, hogy sírt? A fiatalkorúak börtönében játszódó darab látlelet a rendszer tehetetlenségéről, bemutatva, hogy mit is jelent az, hogy valaki „jobb sorsra érdemes”.

Az előadás Budapesten először a Jurányi Ház által rendezett CSET (Család, Egyén, Társadalom) Fesztivál keretében látható, mely rendezvénysorozat mintha a tavaly ilyenkor lezajlott Anyacsak1 Fesztivál nagytesója lenne külföldi produkciókkal, és talán még változatosabb témákkal. A béranyaság, az örökbefogadás, az első generációs értelmiségi lét, a gyermektelenség problematikája is előkerült, megmutatva, hogy bármit próbál elhitetni velünk a kormányunk, nagyon is sokféle (boldog és boldogtalan) család létezik.

A Kutyabaj szereplői még csak készülnek az apaszerepre, bár lehet, hogy a gyermekeik közelébe se engedik majd őket, mégis Grace csecsemőgondozás-óráira járnak a fogva tartásuk helyszínén. Az előadás jeleneteiben kizárólag ezeket az alkalmakat látjuk, elsősorban azt, ahogy a három fiú, Jonjo, Cain és Riyad a foglalkozások előtt beszélget és kóstolgatja egymást, kisebb részben a tanórát. Ahogy múlik az idő, egyre jobban megismerjük a fiúkat és a hátterüket, és természetesen az ő viszonyrendszerük, érzelmi életük is bonyolódik: sallang- és érzelgősségmentesen, hollywoodi fordulatok és rendkívüli képességű hősök nélkül folydogál előre az emiatt néhol – nem bántóan, inkább a közegben való elmerülést segítően – statikus dráma.

A mű még nagyon friss, két éve mutatták be Londonban. A szerző azt nyilatkozta, hogy gyermekkori barátainak élményei alapján írta, ők segítettek neki abban is, hogy minél hitelesebb legyen a szöveg. Arról a közegről írt, ahol felnőtt, mert ezek az alakok ritkán jelennek meg a brit színpadokon. A szombathelyi előadáson is érződik, hogy szívügye a rendezőnek. S persze mindannyiunkban felmerül: milyen állapotok lehetnek egy itthoni hasonló intézményben. A témáról szóló magyar drámák ugyanis még váratnak magukra. Kevesen tudják, de számos drámapedagógiában jártas szakember dolgozik ilyen intézményekben. Feltételezem, hogy nálunk csak rosszabb lehet a helyzet, noha a Kutyabaj alapján már így is elég rettenetes.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Szergej Tyimofejev orosz költő: „Nem tudom, hogy a kortárs orosz kultúra hogyan fogja túlélni ezt az őrületet”

Idén magyarul is megjelent Replika című kötete, aminek lettországi kiadásához egy üres füzetet is kaptak az olvasók. Az Orbita nevű művészeti kollektíva egyik alapítóját videóköltészetről, kreatív könyvtervezésről, a kétnyelvű irodalomról és az Ukrajna elleni háború miatt megszakadt oroszországi kapcsolatokról is kérdeztük.