Színház

Egy korty hit

Samuel Bailey: Kutyabaj

Kritika

Milyen apa lesz abból a fiúból, akinek az a legelső emléke a saját apjáról, hogy az meglátogatja őt a fiatalkorúak börtönében? Vagy abból a fiúból, aki megölte az anyját bántalmazó nevelőapját? Vagy abból, aki azért verte össze a társát, mert az azt terjesztette róla, hogy sírt? A fiatalkorúak börtönében játszódó darab látlelet a rendszer tehetetlenségéről, bemutatva, hogy mit is jelent az, hogy valaki „jobb sorsra érdemes”.

Az előadás Budapesten először a Jurányi Ház által rendezett CSET (Család, Egyén, Társadalom) Fesztivál keretében látható, mely rendezvénysorozat mintha a tavaly ilyenkor lezajlott Anyacsak1 Fesztivál nagytesója lenne külföldi produkciókkal, és talán még változatosabb témákkal. A béranyaság, az örökbefogadás, az első generációs értelmiségi lét, a gyermektelenség problematikája is előkerült, megmutatva, hogy bármit próbál elhitetni velünk a kormányunk, nagyon is sokféle (boldog és boldogtalan) család létezik.

A Kutyabaj szereplői még csak készülnek az apaszerepre, bár lehet, hogy a gyermekeik közelébe se engedik majd őket, mégis Grace csecsemőgondozás-óráira járnak a fogva tartásuk helyszínén. Az előadás jeleneteiben kizárólag ezeket az alkalmakat látjuk, elsősorban azt, ahogy a három fiú, Jonjo, Cain és Riyad a foglalkozások előtt beszélget és kóstolgatja egymást, kisebb részben a tanórát. Ahogy múlik az idő, egyre jobban megismerjük a fiúkat és a hátterüket, és természetesen az ő viszonyrendszerük, érzelmi életük is bonyolódik: sallang- és érzelgősségmentesen, hollywoodi fordulatok és rendkívüli képességű hősök nélkül folydogál előre az emiatt néhol – nem bántóan, inkább a közegben való elmerülést segítően – statikus dráma.

A mű még nagyon friss, két éve mutatták be Londonban. A szerző azt nyilatkozta, hogy gyermekkori barátainak élményei alapján írta, ők segítettek neki abban is, hogy minél hitelesebb legyen a szöveg. Arról a közegről írt, ahol felnőtt, mert ezek az alakok ritkán jelennek meg a brit színpadokon. A szombathelyi előadáson is érződik, hogy szívügye a rendezőnek. S persze mindannyiunkban felmerül: milyen állapotok lehetnek egy itthoni hasonló intézményben. A témáról szóló magyar drámák ugyanis még váratnak magukra. Kevesen tudják, de számos drámapedagógiában jártas szakember dolgozik ilyen intézményekben. Feltételezem, hogy nálunk csak rosszabb lehet a helyzet, noha a Kutyabaj alapján már így is elég rettenetes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.