Színház

Egy korty hit

Samuel Bailey: Kutyabaj

Kritika

Milyen apa lesz abból a fiúból, akinek az a legelső emléke a saját apjáról, hogy az meglátogatja őt a fiatalkorúak börtönében? Vagy abból a fiúból, aki megölte az anyját bántalmazó nevelőapját? Vagy abból, aki azért verte össze a társát, mert az azt terjesztette róla, hogy sírt? A fiatalkorúak börtönében játszódó darab látlelet a rendszer tehetetlenségéről, bemutatva, hogy mit is jelent az, hogy valaki „jobb sorsra érdemes”.

Az előadás Budapesten először a Jurányi Ház által rendezett CSET (Család, Egyén, Társadalom) Fesztivál keretében látható, mely rendezvénysorozat mintha a tavaly ilyenkor lezajlott Anyacsak1 Fesztivál nagytesója lenne külföldi produkciókkal, és talán még változatosabb témákkal. A béranyaság, az örökbefogadás, az első generációs értelmiségi lét, a gyermektelenség problematikája is előkerült, megmutatva, hogy bármit próbál elhitetni velünk a kormányunk, nagyon is sokféle (boldog és boldogtalan) család létezik.

A Kutyabaj szereplői még csak készülnek az apaszerepre, bár lehet, hogy a gyermekeik közelébe se engedik majd őket, mégis Grace csecsemőgondozás-óráira járnak a fogva tartásuk helyszínén. Az előadás jeleneteiben kizárólag ezeket az alkalmakat látjuk, elsősorban azt, ahogy a három fiú, Jonjo, Cain és Riyad a foglalkozások előtt beszélget és kóstolgatja egymást, kisebb részben a tanórát. Ahogy múlik az idő, egyre jobban megismerjük a fiúkat és a hátterüket, és természetesen az ő viszonyrendszerük, érzelmi életük is bonyolódik: sallang- és érzelgősségmentesen, hollywoodi fordulatok és rendkívüli képességű hősök nélkül folydogál előre az emiatt néhol – nem bántóan, inkább a közegben való elmerülést segítően – statikus dráma.

A mű még nagyon friss, két éve mutatták be Londonban. A szerző azt nyilatkozta, hogy gyermekkori barátainak élményei alapján írta, ők segítettek neki abban is, hogy minél hitelesebb legyen a szöveg. Arról a közegről írt, ahol felnőtt, mert ezek az alakok ritkán jelennek meg a brit színpadokon. A szombathelyi előadáson is érződik, hogy szívügye a rendezőnek. S persze mindannyiunkban felmerül: milyen állapotok lehetnek egy itthoni hasonló intézményben. A témáról szóló magyar drámák ugyanis még váratnak magukra. Kevesen tudják, de számos drámapedagógiában jártas szakember dolgozik ilyen intézményekben. Feltételezem, hogy nálunk csak rosszabb lehet a helyzet, noha a Kutyabaj alapján már így is elég rettenetes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.