Könyv

Túlélők

Mikołaj Łożiński: Stramer

  • Balogh Magdolna
  • 2023. május 24.

Kritika

A fiatal lengyel szerzőnek eddig három könyve jelent meg magyarul: első kötetében, a Reisefieberben elsősorban az énkeresés motiválta, az utóbbi kettőben pedig zsidó és ukrán gyökerekkel rendelkező családja történetét idézi meg, mindkét műben más-más módon lépve el a családregény hagyományától.

A Regény a szerző szüleinek és nagyszüleinek tárgyait mutatja be, s a tárgyak által felidézett történeteket beszéli el, hogy azután ezeket mozaikdarabokként egymás mellé rakva villantsa fel a családtörténet meghatározó mozzanatait. A Stramer szűkebben az apai felmenőkre fókuszál. A regény címe a családnév, s a hatgyerekes galíciai zsidó családról szóló mű önmagában is megáll, aki azonban az előző könyv ismeretében olvassa, a hat gyerek között felismerheti Salekben (Salomonban) a szerző későbbi nagyapját.

A Stramer Łożiński korábbi könyvénél jóval nagyobb szabású vállalkozás: nemcsak a majdani nagyapa, Salomon alakját és fiatalkorát idézi meg a szerző, hiszen a két szülő, Nathan és Rywka, valamint a négy fiú: Rudek, Salek, Hesió, Nusek, meg a két lány: Rena és Wela is önálló egyéniséggel bíró alakokként jelennek meg, akiknek sorsa az egy-egy családtag nevével címzett fejezetekből bontakozik ki. Łożiński az előző regényében már alkalmazott kompozíciós eljárást fejleszti tovább: a nagy család egy-egy tagjára váltakozva fényt vető, éle­tük egy-egy meghatározó időszakára fókuszáló fejezetek adják ki a műegészt. Ez filmszerűvé teszi, pörgeti a cselekményt, a kompozíción erősen érezhető a sorozatok dramaturgiájának hatása. Ennek persze megvannak a következményei: a történésekre összpontosító írásmód miatt kevesebb figyelem jut a jellemformálásra. Az egyes szereplők úgyszólván kész személyiségként kerülnek elénk, és csak keveset változnak a történet során. Cselekedeteik motivációjára sem sok szót pazarol a mű, mindössze egy-két mondatból derül ki, mi húzódik meg egyik vagy másik választásuk, döntésük mögött.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.