Tévésorozat

A hazai próféta

A sógun

  • - turcsányi -
  • 2024. május 1.

Kritika

Van egy jelenet James Clavell 1975-ben publikált regényének tévéváltozatában: a nagyúr táncol.

Lendületesen próbálgat valamiféle európai táncot, amelyet beszakézott foglyától, egy partra vetett holland hajó angol kormányosától, a mű főszereplőjétől látott. Mifune Tosiró előtte és utána a körülbelül kilencórányi hosszúságú filmműben komoly, mint a véres hurka. Tudja ő ezt remekül: a nagyúr, akinek szeme villanására seregek hullnak porba, s a közelgő felhőkről is csak ordítva tud beszélni, katanájával pedig a legyet is röptében szabdalja sniclikre. A figura legalább az ötvenes évek óta a kisujjában volt, Kuroszava Akira Véres trónjának első feléből, a teljes elborulás előtti szakaszból hozta, oda pedig a messze ható japán színházi hagyományokból került. De ebben az egy jelenetben teljesen elengedi ezt a tempót, inkább bohóckodik. Mifune a japán filmtörténet óriása, addigra már eljátszott mindent, ha csak a Kuroszavával töltött nagy korszakára gondolunk, abban is akadt számos komikus alak, vígjátékba illő hős, hogy a szóban forgó korszakot el se hagyjuk, ő volt

A hét szamuráj legbolondabbika, s hát A testőr hőseként is nyilvánvalóan vígjátéki alakot formál. De itt csak ebben a néhány másodperces jelenetben engedi el magát. Jó okkal.

Szanada Hirojuki már vagy húsz esztendeje Kaliforniában élő japán színművész negyven-egynehány év elteltével most újracsinálta a Clavell-regényt, szintén egy 9–10 óra hosszúságú tévésorozatra – csak egy kicsit arrébb tette a kamerát. Épp csak annyira, hogy (majdnem) minden másképp mutasson. S nem táncol.

A találkozás nyilván sorsszerű, a pályáját gyerekszínészként kezdő, ma magát Sonny Chiba híres filmes-harcművészeti iskolájában pallérozó Szanada még tinédzserként játszott egy komolyabb mellékszerepet az Öld meg a sógunt című 1978-as filmben (ez nem csak ugyanabban a korban játszódik, mint A sógun, de a történetük is számos átfedést mutat). Nos, ebben a talányos végű filmben megjelenik az akkor már színészfejedelmi státuszát jócskán meg- és felélt Mifune is, mit tesz isten, ugyancsak egy nagyúr nyúlfarknyi (Szanadáénál is kisebb) szerepében. Közös jelenetük sem volt, de a dolog eldöntetett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.