Tévésorozat

A hazai próféta

A sógun

  • - turcsányi -
  • 2024. május 1.

Kritika

Van egy jelenet James Clavell 1975-ben publikált regényének tévéváltozatában: a nagyúr táncol.

Lendületesen próbálgat valamiféle európai táncot, amelyet beszakézott foglyától, egy partra vetett holland hajó angol kormányosától, a mű főszereplőjétől látott. Mifune Tosiró előtte és utána a körülbelül kilencórányi hosszúságú filmműben komoly, mint a véres hurka. Tudja ő ezt remekül: a nagyúr, akinek szeme villanására seregek hullnak porba, s a közelgő felhőkről is csak ordítva tud beszélni, katanájával pedig a legyet is röptében szabdalja sniclikre. A figura legalább az ötvenes évek óta a kisujjában volt, Kuroszava Akira Véres trónjának első feléből, a teljes elborulás előtti szakaszból hozta, oda pedig a messze ható japán színházi hagyományokból került. De ebben az egy jelenetben teljesen elengedi ezt a tempót, inkább bohóckodik. Mifune a japán filmtörténet óriása, addigra már eljátszott mindent, ha csak a Kuroszavával töltött nagy korszakára gondolunk, abban is akadt számos komikus alak, vígjátékba illő hős, hogy a szóban forgó korszakot el se hagyjuk, ő volt

A hét szamuráj legbolondabbika, s hát A testőr hőseként is nyilvánvalóan vígjátéki alakot formál. De itt csak ebben a néhány másodperces jelenetben engedi el magát. Jó okkal.

Szanada Hirojuki már vagy húsz esztendeje Kaliforniában élő japán színművész negyven-egynehány év elteltével most újracsinálta a Clavell-regényt, szintén egy 9–10 óra hosszúságú tévésorozatra – csak egy kicsit arrébb tette a kamerát. Épp csak annyira, hogy (majdnem) minden másképp mutasson. S nem táncol.

A találkozás nyilván sorsszerű, a pályáját gyerekszínészként kezdő, ma magát Sonny Chiba híres filmes-harcművészeti iskolájában pallérozó Szanada még tinédzserként játszott egy komolyabb mellékszerepet az Öld meg a sógunt című 1978-as filmben (ez nem csak ugyanabban a korban játszódik, mint A sógun, de a történetük is számos átfedést mutat). Nos, ebben a talányos végű filmben megjelenik az akkor már színészfejedelmi státuszát jócskán meg- és felélt Mifune is, mit tesz isten, ugyancsak egy nagyúr nyúlfarknyi (Szanadáénál is kisebb) szerepében. Közös jelenetük sem volt, de a dolog eldöntetett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.